A 10 legpusztítóbb magyar címfordítás #2 - A végső megoldás: Szótár
A fájdalmasan kínos magyar címfordítás külön műfaj és kiapadhatatlan forrása a közröhejnek – Íme még tíz a leggázabb próbálkozásokból.
A fájdalmasan kínos magyar címfordítás külön műfaj és kiapadhatatlan forrása a közröhejnek – Íme még tíz a leggázabb próbálkozásokból.
A fájdalmasan kínos magyar címfordítás külön műfaj és kiapadhatatlan forrása a közröhejnek – Íme még tíz a leggázabb próbálkozásokból.
2023.11.13. – Bár a közönség – szerencsére – egyre megengedőbb azzal kapcsolatban, hogy idegen nyelvű szavak is maradjanak a címekben, a tartalmakat fájdalmasan sokáig úgy kellett (?) eladni itthon, hogy sima címfordítás, vagy az eredeti forma meghagyása helyett kényszeresen „kreatív” címeket adtak nekik. Nem tudni, mikor és melyik címmel indult el ez az egész, de
rendkívül irritáló szokása lett a hazai kiadóknak, hogy leereszkedő dumákkal rágják a nézők szájába a film történetét.
Ez a trend a 2000-2010-es évek fordulójától kezdve mintha a jól megérdemelt sírja felé poroszkálna (csak találjon el addig!), de azért vannak régi kedvencek a „hőskorból” – amikor egy fordító se ment a szomszédba (akinek a nője, ugye mindig zöldebb) egy jókora baromságért. Íme néhány prosztó gyöngyszem, az újabb 10 legpusztítóbb magyar címfordítás. Rangsor nincs, mert egyformán gáz az összes. Csak a rend kedvéért sorszámozunk (a magyar mellett zárójelben az eredeti címeket látod).
Napestig sorolhatnánk, hogy a nagyjából „Rizikós játszmát” jelentő eredeti címből lett „Dől a moné” milyen érzéseket kelt a nézőben a forgalmazó iránt. Hogy dőlne rátok! De tényleg! Nem elég, hogy leereszkedő („Érted, te hülye? Festményes csalás lösz!”), még fonetikusan és kisbetűvel is írja a francia impresszionista nevét, mert meggyőződése, hogy a nézője tök hülye. És még a tudtára is adja, hogy annak nézi.
Örök hivatkozási alap, és tényleg az egyik legelcseszettebb magyar címfordítás, ami létezik. Érdekes módon viszont ebben az esetben érthető, miért akarták a magyar változat készítői, hogy egy gyomorforgatóan ripacs dél-amerikai szappanopera jusson eszünkbe róla. Újkorában, a kétezres évek elején a királyi tévén kezdték el vetíteni, délutáni műsorsávban, vagyis akkor, amikor a többi csatornán egymást érték a latin sorozatok. Ha jól értjük, a forgalmazó azt szerette volna, hogy a műsorfüzetet böngésző idősebb nézők (akik a legnagyobb eséllyel vannak otthon hétköznap koradélután) felfigyeljenek a címre, és adjanak esélyt a műsorsáv tipikus produkcióinál nagyságrendekkel színvonalasabb romantikus komédiasorozatnak. A Gilmore Girls e stratégia miatt értelmezési problémát is szenvedett, hiszen a sztoriban tök mellékes, hogy a főszereplők szálláshely-tulajdonosok. Inkább arra utal, hogy anya és lánya („Girls”) egyenrangú partnerei egymásnak, a szülő-gyerek kapcsolat ellenére.
Ebben az a legvisszataszítóbb, hogy totális átverés. Azt a hatást kelti, hogy a thriller a nagysikerű M. Night Shyamalan horror, a Hatodik érzék folytatása. Holott nem sok közük van egymáshoz azon kívül, hogy ugyanúgy 1999-ben jelentek meg. Na jó, a főszereplőt (Kevin Bacon) szintén rémálmok gyötrik, mert kapcsolatba lépnek vele a szellemvilágból, de ettől még abban bízni, hogy a néző (akit ugye megint hülyének néz a forgalmazó), majd jól összekeveri a kettőt, és erre ül be, nettó sz@rháziság. A címfordítás őszinte bevallása annak, hogy át akarják verni a közönséget. Gratulálok, meg tetszettek ütni az „Adibas” cipőhamisítvány színvonalát! Pedig a cím eredetileg egész érdekes: azt jelenti, Visszhangok keveredése. Érdemesebb lett volna ezzel játszani a sumákolás helyett.
Ránézésre ugyanaz az idióta írta, aki a Hogyan rohanj a veszTEDbe (A Million Ways To Die In The West) címfordítás elkövetője. Akárcsak Seth MacFarlane westernparódiája, a PiROSSZka is egy műfajnak fricskát tartó mozi: kiforgatja a Grimm-mesékből szőtt hollywoodi animációk kliséit, és földbe döngöli azok minden ostobaságát. Nem vette a lapot a magyar változat kényszeres fordítója, sőt, olyannyira bedőlt neki, hogy nem elégedett meg csak a PiROSSZkával, ami szódával (meg kisbetűkkel) talán még el is ment volna. Még mögé erőszakolta A jó, a rossz és a csúf című klasszikus western címének szójátékát. Nem elég, hogy rossz és csúf a végeredmény, még értelmetlen is. Olyan, mintha valaki megtalálta volna a nagyjából „Kapucnis kikacsintást” jelentő eredeti cím egyetlen magyarul is értelmezhető megfelelőjét (ami tényleg a Pirosszka), de aztán a kiadó egyik öntelt középvezetője feldugta a hüvelykujját a hátsójába és ráerőltette az oda nem illő alcímet. Nagyjából ezt látjuk a magyar címfordítás mögött, amire más magyarázat aligha létezik.
Az egyetlen elbaltázott (?) címfordítás a listán, amivel elnézőek is lehetünk, hiszen az eredetihez képest nem rossz. Persze sutának hat, viszont a zombikomédia nyílt paródiája az olyan klasszikus élőhalottas horroroknak, mint a Dawn of the Dead, ami itthon Holtak hajnala címmel futott. A ’78-as George A. Romero klasszikusnak ráadásul éppen ugyanabban a 2004-es évben jött ki azonos című feldolgozása, Zack Snyder rendezésében, amikor a Shaun of the Dead, amiben Shaun a főhős keresztneve. Halálosan szórakoztató, és pontosan olyan komolytalanság, amilyet a magyar cím sugall, ráadásul ugyanúgy egy szójáték. Na jó, ez végülis üdítő kivétel a többi között!
Nem. Nem és kész. Ha három napig kínzol a Rob Schneider-összes címfordításaival (amelyekből szándékosan nincs itt egy darab se, mert azok már végképp’ szót se érdemelnek), akkor se veszi be a gyomrom. Ha már nem volt elég merszük ahhoz, hogy „Seggbe/Rúg”, akkor hagyni kellett volna úgy, ahogy van, hiszen éppen ez: Kick-Ass a fő karakter szuperhős neve.
Kösz. Persze történelem, így tudjuk, hogy legyőzték, de miért kell rögtön a címben közölni, hogy ez az a történet, amikor a sok ellene munkáló rendőri egység célba is ér? A szigorúan 18+-os, sztárparádés krimi mondjuk annyira Zseniális, hogy még a magyar címfordítás se rontotta el. Pedig a The Untouchables, vagyis Érinthetetlenek sokkal jobban passzol hozzá, ráadásul elmésebb is, mint a híresen leegyszerűsített angol címek általában. Egyszerre takarja a mindenkit megvesztegető, ezért magukat sérthetetlennek tartó maffiózókat, és azt a maroknyit rendőrt, aki „érinthetetlen” számukra, mert nem tudják őket korrumpálni.
Az isteni sitcom magyar címfordítása hasonló érzést kelt, mint a Haláli hullák hajnala: nehéz rá haragudni, ami leginkább az alapanyagnak köszönhető. Kedvesen suta szójáték, amire legfeljebb azért lehet köpni, mert egy gengszterfilm, a Nagymenők (Goodfellas) ismertségébe kapaszkodik. De minek, hisz’ e kettőnek végképp’ semmi köze egymáshoz?! A zseniális – és ebből fakadóan kissé antiszociális – kockák sztorija 12 évadnyi önfeledt röhögés volt, és akadt benne jócskán agymenés, szóval nem gyűlölhető a cím. Még jobb is talán, hogy nem az eredeti, „Ősrobbanás-elmélettel” kezdtek el szójátékozni, mert abból nagyobb kataklizma is lehetett volna.
Tragédiával felérő cím, mert az emberek itthon – a Sztárom a párom és további prosztó társai nyomán – azt hihették, hogy valami könnyed romantikus vígjátékra ülnek be. Az igaz történet sajnos a legkevésbé sem vicces, hiszen az egész Z-generáció könnyfakasztó korrajza arról, hogy az online ismertség iránti olthatatlan vágy mekkora felelőtlenségre veszi rá a fiatalokat. A The Bling Ring egyszerre jelent csillogó gyűrűt és azt a kört, bűnbandát, amit öt fiatal alkotott a 2008-2009-es években. Az egyébként jó módban élő Rachel Lee, Nick Prugo, Alexis Neiers, Courtney Ames és Diana Tamayo szórakozásból tört be sztárok, például Paris Hilton vagy Orlando Bloom otthonába és lopott el összesen 3 millió dollár értékű ingóságot. A film valójában egy égetően fontos korrajz, amit vétek volt vígjátékra hajazó címmel tönkretenni a magyar közönség számára.
El kellett telnie szó szerint több évtizednek ahhoz, hogy a magyar címfordítás békén hagyja szegény Halált, amivel persze végig a földönkívüli, savvérű rovargyík antropomorfot illették. A franchise-hoz készült első előzményfilmet 2012-ben már szerencsére meghagyták eredeti formájában (Prometheus), és a 2017-es Alien: Covenant se volt elég csábító ahhoz, hogy visszatapsolják a ’80-90-es években felkapott motívumot. Mondjuk utóbbi két filmnek volt ezen kívül is éppen elég baja. Viszont ami a ’79-es, ’86-os, ’92-es és ’97-es Alien-mozikat illeti, kis híján tragédiába torkollott a címfordítás.
Ez volt a trend, na: adni kell valami pluszt a magyar közönségnek, mert az eredeti címek egyenes fordítása nem csalja be a moziba – gondolták a kiadók. Csakhogy ez az elv, ahogy fentebb is láttad, önmaga paródiája lett, és érezhették ezt a fordítással megbízott szakemberek (?) is. Van egy olyan sejtésünk, hogy egy idő után már úgy voltak vele, „fullba kell tolni a kretént”, ha már a fejesek mindenáron szójátékokat várnak el.
A 10 legpusztítóbb magyar címfordítás – hogyan TEDd tönkre a jó filmeket is!