Az Intel néhány hónap után ismét visszakerülhet a trónra
Az AMD néhány hétnyi lépéselőnnyel adta ki az újgenerációs processzorait. Úgy tűnik azonban, hogy az Intel hamarosan visszatámad.
Az AMD néhány hétnyi lépéselőnnyel adta ki az újgenerációs processzorait. Úgy tűnik azonban, hogy az Intel hamarosan visszatámad.
Az AMD néhány hétnyi lépéselőnnyel adta ki az újgenerációs processzorait. Úgy tűnik azonban, hogy az Intel hamarosan visszatámad.
2024.09.30. – Az AMD 2024 júniusának első napjaiban leplezte az idei, Zen 5 architektúrás CPU-it. Némi huzavona után augusztus elején debütáltak a Ryzen 9000 processzorok. Az előzetes információk alapján kellemes teljesítményugrásra készült a közösség, ám a valós tesztek felemás eredményeket mutattak. Míg alkalmazások esetében valóban tetten érhető volt az ugrás és az egyszálas fejlődés, addig játékok esetében sokszor kimutathatatlan különbségekkel kellett beérni. Ennek köszönhetően az AMD nem is nagyon tudta kihasználni azt az időelőnyt, amit az Intel 15. generációja érkezése előtt kapott.
Az Intel várhatóan október közepén, egészen pontosan október 10. – 11. környékén mutathatja be az új processzorait. A Core Ultra elnevezést viselő modellek több szinten is friss alapokra építkeznek. Az elnevezés megváltoztatásán kívül le kell mondani a DDR4 támogatásról is, de a Hyper Threading sem lesz többé opció. Mindezt pedig természetesen egy új foglalattal fűszerezi meg a vállalat. Az Intel azonban azt ígérte már nyáron is, hogy az új processzorok fogyasztása jóval kellemesebb lehet majd, miközben a teljesítményen sem esik csorba.
Ahogy az lenni szokott, a megjelenést megelőző hetekben egyre több mérés készül a be sem jelentett processzorokról. Az Intel esetében sincs ez másképp, szeptember utolsó napjaiban a Geekbench adatbázisában több ízben is felbukkantak már az érkező egységek. Itt leginkább a nyers teljesítményt mérhetik a felhasználó, akár egy vagy több szálon.
A Videocardz munkatársai a fenti táblázatban összegezték is az elmúlt napok méréseit. Jól látható, hogy az Intel 24 magos Ultra Core 9 bestiája egyszálas és többszálas méréseken is a Ryzen 9 9950X fölé tudott emelkedni. Hatalmas különbségekről nem beszélhetünk, ám a jelek alapján úgy tűnik, hogy a produktivitást tekintve ismét átveheti a hatalmat az Intel néhány hónapnyi trónfosztás után. Szintén kiemelendő a Core Ultra 7 modell is, mely bár egyszálas teljesítményben az AMD Ryzen 7 9700X és 9900X szintjén van, többszálas méréseken már a 9950X számait hozza. Ha mindezt valóban kellemesebb fogyasztással és jobb hatékonysággal érte el az Intel, akkor igazán izgalmas harcnak nézünk elébe az elkövetkezendő hónapokban.
Visszafogott idomok: Amerika miatt kap cenzúrát a japán manga, anime és a videojáték