Manapság már nem 60 vagy 75 Hz és a TN panel a belépő kategória. Akár 30 ezer forint környékén is kifogható egy-egy remek monitor.

2024.08.05. – Az elmúlt években a gamer monitorok piaca is kezd átalakulni. Míg korábban extra felárat kellett kifizetni a 75 Hz-ért is, manapság már nem ez a megszokott. 2024-ben nem úri huncutság sem a 75-144 Hz közötti képfrissítés, sem pedig az IPS/VA panel. Egy azonban nem változott, a FullHD térhódítása.  Jelenleg is toronymagasan ez a felbontás a legnépszerűbb, hosszú évekig nem lesz ellenfele. A gyengébb gépek tulajdonosainak amúgy sem érdemes feljebb keresgélni, hiszen ezt még egy alsókategóriás VGA is meg tudja hajtani, míg 1440p esetében már könnyen csalódás lehet a vége.

Éppen ezért lehet érdemes figyelgetni az éppen aktuális akciókat. Sokak számára már egy 75 Hz is sokkal minőségibb érzetet adhat, mint az alap 60 Hz. Manapság egy korrekt 144 Hz-es monitort 55-50 ezer forint környékén kapunk, ám vannak, akik még egy kategóriával lentebbről választanának, mert egyszerűen ennyi fér bele a keretbe. Remek hír, hogy az elmúlt hónapok árcsökkenései után a magasabb képfrissítés már a 40 ezer forint alatti, sőt, a 30 ezerhez közeli árkategóriában sem lehetetlen, mindezt pedig IPS panelekkel megfűszerezve, így még a képminőséggel sem lesznek gondok.

Alig 30 ezer forintért vihető az LG 100 Hz-es gamer monitora

LG gamer monitor

Az LG 24MR400-B 2024 tavaszára 40 ezer forint fölé merészkedett sok helyen, mely nem igazán tette jó vétellé. Most azonban 30 ezer forint környékére sikerült tornászni az árcédulát, így komoly tényező lehet az abszolút budget kategóriákban A felbontás a fentebb említett 1080×1920, azaz Full HD. A számozásból hamar kiderülhet, hogy 24 inch képátlóról beszélhetünk, mely kellemes párosítás. A magas képfrissítés adott, 100 Hz-en jár a panel, mely minőségi ugrás már a 60 Hz-ről, mindeközben pedig IPS panel társul ehhez, így a minőséggel sem lesznek gondok. A 250 cd/m2 fényerő hozza az átlagot, sok drágább monitor sem tud többet. Hiába az alacsony ár, garanciából is két év jár hozzá, nem kell megelégedni a szokásos 12 hónappal.

Akkor sem kell aggódni, ha olyan címmel játszanál, mely nem tud 100 FPS-t kisajtolni magából, hiszen a FreeSync opció pillanatok alatt besegít majd. A csatlakozók terén ezúttal a hivatalos LG oldal specifikációi szerint a DisplayPort kimaradt, de a HDMI biztosan ott figyel a monitor hátulján. A monitor megjelenése sem szenvedi meg az alacsonyabb árcédulát, kellemes, gamer hangulatú megjelenést kapott, vékony kávákkal megfűszerezve. Ha minden forint számít, akkor remek vétel lehet ez most a TN paneles, 60 Hz-es monitorok helyett. Másodlagos monitornak sem utolsó, ott is jó szolgálatot tud tenni a magasabb képfrissítés, főleg ilyen áron.

Az akciót IDE kattintva érheted el!

FONTOS: A bejegyzésben szereplő akció a megjelenést megelőző napokban, órákban aktív volt, ám a megjelenést követően már akár perceken, órákon belül is megszűnhet. Előfordulhat azonban, hogy csak ideiglenes készlethiányról beszélhetünk, érdemes lehet később is ránézni az Alza oldalára. 

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Ezt olvastad már?

Hazánk videojátékokban – Így ábrázolják a magyar embereket a fejlesztők

×