Európa történelmére és kultúrájára jelentős hatást gyakorolt nemzetként Magyarország is megjelenik a videojátékokban. Ilyenek vagyunk a készítők szerint.

2024.08.05. – A videójátékok jelentős hatást gyakorolnak a kultúrára, és a globális hatásuk vitathatatlan, hiszen világszerte már több mint 3 milliárd aktív játékos él. A popkultúrában természetesen gyakran találkozni különböző nemzetiségekről elterjedt toposzokkal, és ez alól hazánk sem kivétel. És mivel az ilyen széles közönséghez eljutó reprezentációk formálhatják a közvéleményt vagy az adott ország megértését, nagyon nem mindegy, hogy a fejlesztők milyen képet festenek a közönségnek egy-egy nemzetről. Bizonyos esetekben a befolyás olyannyira erős lehet, hogy akár a valóságot is elhomályosíthatja – véli Georgii Karpenko filozófus-politológus, aki a Hungarian Conservative oldalán mutatta be a legnagyobb hatású játékok magyarábrázolását.

Főleg történelmi játékokban jelenünk meg, de nem hiányoznak magyar karakterek futurisztikus sztorikból sem.

A toposzok és ábrázolások nem mindig egyértelműek vagy állandóak a kisebb országok esetében, szóval Karpenko hiánypótló értekezést írt arról, hogy Magyarország hogyan jelenik meg a videojátékok világában, és mely játékokban szerepel egyáltalán a magyar nyelv vagy kultúra.

Kingdom Come: Deliverance – A magyarok ikonikus ábrázolása

A cseh Warhorse Studio egyik legjelentősebb játéka. 2018-ban jelent meg, és azóta számos díjat nyert, köztük a legjobb PC-játék és a legjobb Közép- és Kelet-Európai Játék díját. A története 1403-ban, az akkori Csehország területére eső Bohémiában játszódik. A magyar király, Zsigmond elrabolta a féltestvérét, IV. Vencelt, ami miatt háború tört ki. A játékos Henry, egy bohémiai kovács fia szerepében fedezi fel a hihetetlenül részletes középkori Közép-Európa virtuális világát, megpróbálva megállítani a magyar inváziót és megbosszulni a családját.

A magyarok — pontosabban itt a magyar kunok — ellenségként jelennek meg a játékban

(a játékos a bohémek oldalán harcol), de hihetetlenül ikonikus, jellegzetes, színes és érdekes ábrázolást, egyben kulcsszerepet kapnak. A játék egyik mechanikája egyenesen a magyar nyelv érthetetlenségén alapul: meg kell próbálnod rajtaütni az ellenségen vagy beszivárogni az ellenséges bázisra, miközben fogalmad sincs róla, hogy az ellenség miről beszél, vagyis mit tervez. Mivel a játék nagyon realisztikus, néhány páncélos kunnal való találkozás komoly kihívást jelent. Bár Zsigmond magyar király csak egy átvezető jelenetben szerepel, egyik nemese, Tóth István fő antagonistává válik. Ha értékeled a történelmi pontosságot és a jó történetvezetést, érdemes rápróbálnod.

 

Már csak a történelmi alapú vívótechnikák, a 15. századi közép-európai kulturális táj, valamint amiatt, hogy az alvás és az étkezés szükségessége realisztikus, magyarán alapvető a karaktered életben tartásához. És ez még csak egy sok más dolog mellett, ami lenyűgözővé teszi ezt a játékélményt.

Magyar elemek történelemből ötös játékokban

A magyarok elengedhetetlen részei Európa és különösen Közép-Kelet-Európa történelmének. Ezért nem ritka, hogy történelmileg pontos játékok, amelyek ebben a régióban játszódnak, magyar elemeket is beépítenek a narratívába. A lengyel Kubold által fejlesztett vívószimulátor, a Hellish Quart egy László nevű karaktert mutat be (más néven Hajdu – utalva a 17-18. századi fegyveres hajcsárokra). A Kubold a karaktert magyar szablyával és hajdú ruhában ábrázolja, így beépítve a magyar kultúrát és fegyverzetet a játékba.

Tudtad, hogy az Unibeten Esport meccsekre is lehet fogadni? Most 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár, ha regisztrálsz! (x)

 

A játék hasonló a fentebbihez, abban az értelemben, hogy nagyon magas szintű történelmi pontosságot képvisel. Egy jelentős aspektusban azért eltér: mivel elsősorban vívószimulátorként működik – ami a 17. századi harci technikákat kívánja rekonstruálni – alig van cselekménye. A harcoló karakterek, a fegyverek, a ruhák és a helyszínek ugyanakkor autentikusak, így bármelyik korszak- és Közép-Kelet-Európa-rajongónak érdemes kipróbálni. A történelmi vívás gyakorlói számára pedig nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező.

Magyarország a stratégiai játékokban

A stratégiai játékok műfajában Magyarország kétségtelenül erős jelenléttel bír. Kiemelkedő példa erre a Paradox Interactive néhány címe. Ez egy olyan fejlesztő stúdió, ami kifejezetten nagy stratégiai játékokat ad ki. Ezek központi koncepciója, hogy a játékos átveszi egy nemzet, ország vagy dinasztia irányítását, hogy kormányozza: kezelje annak bel- és külügyeit, valamint háborúkat vívjon vele. A Crusader Kings játéksorozat a középkorra, az Europa Universalis a reneszánszra és a kora újkorra, míg a Hearts of Iron elsősorban a második világháborúra összpontosít. Ezek a játékok igyekeznek történelmileg hihető szcenáriókba sodorni a játékosokat, és mindegyik mechanikája igyekszik tükrözni a korszak történelmi körülményeit.

Természetesen van bennük lehetőség Magyarország irányítására is: a játékos egy-egy történelmi karaktereként vezetheti az országot.

Míg a Paradox játékok híresek a történelmi pontosságukról, a Civilization sorozat fejlesztői egy lazább és játékosabb megközelítést alkalmaznak. A Civilization VI: Gathering Storm kiegészítő csomag Magyarországot is játszható nemzetként mutatja be – Hunyadi Mátyás vezetése alatt. Itt Magyarország egyedi képessége a „Duna gyöngye”, ami felgyorsítja az épületek és az infrastruktúra megépítését a folyó mentén. A játék persze kiemeli hazánk néhány sajátossága mellett a termálfürdő intézményét, ami előnyöket nyújt, ha a játékosok megépítik. További egyedi képesség a huszárok vagy a híres Fekete Sereg bevetése – Hunyadi Mátyás „Hollós Király” nevű különleges képességének köszönhetően.

Hazánk megjelenítése futurisztikus játékokban

A számítógépes játékokban Magyarország különleges kulturális tulajdonságokkal és egyedi történelemmel rendelkező nemzetként jelenik meg. Érdekes azonban, hogy hazánk jelenléte nem korlátozódik csak a múltra – a jövőben játszódó történetekbe is belefér. Magyar karakterek jelennek meg például a Halo univerzumában, amelynek eseményei a 26. században játszódnak. Ekkor az egyesült emberiség számos bolygót kolonizál az űrben, és idegen, ellenséges szövetséggel is találkozunk. A franchise egyik játékában, a Halo: Reach-ben a Reach bolygó lakossága magyar telepesekből áll, és magyarul is beszélnek a küldetések során. Az egyik küldetés alatt egy telepes vált néhány szót magyarul egy Jorge nevű katonával (de sajnos nem natív szinkronszínészeket alkalmaztak, és hát Jorge sem kifejezetten Józsi). A bolygón egyébként egy Pálháza nevű település kap lényeges szerepet, de más városokat is valós magyar helyek (pl. Visegrád) alapján neveztek el.

Magyar nyelvű fajok a Star Wars univerzumban

Bezony. A Star Wars franchise-hoz kapcsolódó játékok különleges helyet foglalnak el a videojátékok világában, és mivel az anyanyelvünk világviszonylatban annyira ritkán beszélt és olyan nehezen tanulhatónak számít, a fejlesztők előszeretettel alkalmazzák szó szerint idegen, vagyis a messzi-messzi galaxis egy-egy fajának nyelveként. A Selkath fajhoz tartozó Larcoh professzor például, aki a Star Wars: The Old Republic-ban szerepel, magyarul beszél, ami érdekes és figyelemre méltó részlet. Bár jelentős hangtorzítások miatt ezeket a jeleneteket nem annyira kellemes hallgatni, Karpenko úgy véli, a magyarábrázolások még ilyen szinten is fontosak a videojátékokban, amelyek az egész világra eljutnak, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar történelem és kultúra szélesebb körű ismertséghez jusson.

Gábor János

Ezt is olvasd el:

A God of War csak szemezget, de EZ az 5 játék csillagos ötös történelemből!

×