Az AMD 3D V-Cache technológiája a Zen 5 architektúrában sem maradt ki. Nézzük is, hogy mit kezd egymással a két gamer bestia.

2024.11.20. –Az AMD és az Intel merőben más utat választott azzal kapcsolatban, hogy milyen módon is szeretné meghódítani a gamerek kegyeit. Az Intel már hosszú évek óta a sok magban és a magas órajelekben látta a megoldást. A 12. generációval már elképesztő mennyiségű magot sikerült a kupak alá elrejteni, melyet a 13. és 14. generáció csak tovább növelt. Az Intel Core i9-14900K esetében például 8P és 16E mag teljesít szolgálatot, azaz 24 fizikai maggal és 32 logikai szállal gazdálkodhat az operációs rendszer és a játékok.

Az AMD azonban másban látta az esélyt. A Ryzen 7 5800X-ből kiadtak egy különleges változatot 5800X3D néven. A 3D jelzés a 3D V-Cache-re utal, mely gyakorlatilag egy extra nagy méretű, L3-as gyorsítótár. Már az első mérések is világossá tették, hogy a legtöbb játék imádja a megnövelt gyorsítótárat, bizonyos címek esetében pedig 30-50%-os FPS növekedés sem volt elképzelhetetlen az alap modellhez képest. Mindezt pedig remek fogyasztással hálálja meg az AMD processzora, így minden szempontból jobb döntés lehetett ez.

AMD Ryzen 7 7800X3D és Ryzen 7 9800X3D közti különbségek

Ahogy ezt sejteni lehetett sem a Zen 4, sem a Zen 5 architektúra nem marad ki a buliból. A legsikeresebb modellek, mindig az 1 CCD-s, 8 magos példányok. A két CCD (2×6 mag, vagy 2×8 mag) esetében csak az egyik magcsoport részesül a 3D V-Cache előnyeiből, mely nem várt problémákat okozhat bizonyos címek esetében. A Ryzen 7 7800X3D esetében a kupakhoz közel kapott helyett az extra Cache, ám a 9800X3D esetében már a CCD-k alatt. Ez jobb hűthetőséget jelent, de a teljesítményt és az órajelet illetően is történtek változások. A Ryzen 7 9800X3D javította így az előd legnagyobb hiányosságát, immáron alkalmazások alatt is ütős választás lehet a processzor, még ha nem is hozza az árszintjében megszokott Intel processzorok számait.

Mérések

A TechSpot munkatársainak sem kellett több, egymásnak eresztették a két fenevadat. A Ryzen 7 9800X3D korunk legjobb gamer processzora, a 7800X3D pedig a virtuális ezüstérmet viheti haza. No, de mekkora is a különbség valós körülmények között? A mérések egy RTX 4090 társaságában történtek, 1080p felbontáson, hogy garantáltan ne a VGA limitálja a méréseket.

AMD Ryzen 7 9800X3D vs. Ryzen 7800X3D

Jól látható, hogy a mai, kedvelt AAA címeket illetően szép kis ugrásokat olvashatunk le. Mindenhol nőtt az átlag FPS, de ami még fontosabb, hogy a minimum képkockák száma is ugrott. Ez még jobb játékélménnyel kecsegtethet, hiszen így kevesebb FPS dropra érdemes készülni.

Az is jól látható, hogy nem minden cím esetében tapasztalhatunk ugrásokat egy esetleges processzorváltás után. A fenti ötösből négy játékban gyakorlatilag nem volt mérhető különbség, egyedül a Dying Light 2 esetében volt érdemi ugrás.

Átlag és verdikt

Összesen 45 játékban izzasztotta meg a TechSpot gárdája a két bestiát. Jól látható, hogy a legtöbb játék jól reagált a magasabb órajelre és a frissebb architektúrára. Az átlag FPS különbség 8% környékén alakult, mely nagyjából megfelel a korábbi várakozásoknak is, voltak azonban olyan címek is, ahol akár 20%-os előnyt kovácsolt össze magának a 9800X3D. Ne feledjük, hogy 2K és 4K felbontások esetében még kevesebb lehet az előny, ám nem minden esetben elhanyagolható.

A Ryzen 7 7800X3D-t 200-210 ezer forintos áron árulják a magyar webáruházak november közepén. A Ryzen 7 9800X3D pedig 235 ezer forintos árral indított a népszerű oldalakon. Ez nagyjából ki is adja a 8-10%-os teljesítménykülönbséget az árat tekintve is. Cserébe egy hűvösebb processzort kapunk a 9800X3D képében, miközben alkalmazások alatt 15-20%-kal jobb teljesítményt is ki lehet belőle sajtolni az elődhöz képest. Ilyen áron nehéz ajánlani a 7800X3D-t, legalább is az új példányokat. Ha mindenképp 3D V-Cache processzorral szemezel, akkor vagy egy használt 7800X3D vagy egy új 9800X3D mellett érdemes letenni a voksot. 

Ezt olvastad már?

Tényleg felesleges erős processzor 4K felbontás mellé? – Íme az igazság

×