Az Nvidia szépen söpri ki az RTX 40 kártyákat, erre érdemes készülni
Az a Nvidia 2025 első napjaiban mutathatja be a soron következő generációját. Az RTX 40 kártyák gyártása szépen lassan leállhat.
Az a Nvidia 2025 első napjaiban mutathatja be a soron következő generációját. Az RTX 40 kártyák gyártása szépen lassan leállhat.
Az a Nvidia 2025 első napjaiban mutathatja be a soron következő generációját. Az RTX 40 kártyák gyártása szépen lassan leállhat.
2024.11.19. – Az Nvidia, az AMD, de még az Intel is javában készül a soron következő GPU generációra. Az előbbi kettő valamikor 2025 elején mutathatja be az újdonságokat, míg az Intel esetén pár hét múlva esedékes, decemberi bemutatóval érdemes kalkulálni. Van néhány dolog, amit már most biztosra vehetünk. Mind az Intel, mind pedig az AMD maximum a középkategória tetejéig merészkedik majd. Az abszolút flagship kategóriában egyik cég sem próbálja majd megszorongatni az Nvidia RTX 5080 és RTX 5090 modelleket.
Az elmúlt időszakban több jel utalt arra, hogy a cégek már állnak át az új gyártósorra. A legtöbb hír és konkrét pletyka az Nvidia háza tájáról érkezik, nem véletlenül, hiszen messze ők a legnagyobbak a három gyártó közül. Az RTX 40 SUPER kártyák megjelenése után gyakorlatilag már a következő generációt készítik elő, nem véletlen, hogy egyre több félig-meddig hibás, például RTX 4080-be szánt chipet pakoltak például az RTX 4070 széria kártyáira. Ez már a gyártósor optimalizációjáról szólt, hiszen azon a kártyákon hiba nélkül működhettek azok a GPU-k, melyek az RTX 4080 esetében már nem tudtak volna kiteljesedni.
A Board Channels fóruma ismét melegágya az Nvidia-val kapcsolatos pletykáknak, ezúttal az egyes Nvidia szériákkal kapcsolatban kaptunk néhány friss információt.
A fenti információkból remekül leszűrhető, hogy az Nvidia nem csak a felső, de a középkategória raktárkészleteit is alaposan kipucolja. Ez egybevág a korábbi pletykákkal, mely szerint már 2025 márciusában megérkezhetnek a középkategóriás, RTX 5070/5060 szériás kártyák.