Ma már kevesen emlékeznek a Piglet’s Big Game című Micimackó spin-off játékra. Malacka kalandja maradjunk annyiban, hogy célt tévesztett anno.

2024.11.11. – A Piglet’s Big Game első pillantásra ártatlannak tűnik, hiszen egy kedves, mesés világba vezet, ahol Micimackó és barátai éldegélnek. A játék 2003-ban jelent meg, kalandjátékként volt hirdetve, ez volt az az időszak, amikor a legtöbb rajzfilm és nagyobb költségvetésű film játékadaptációt is kapott, ennek a „csodának” az ihletője pedig a Piglet’s Big Movie (Malacka, A Hős) volt. Azonban a játékban a dolgok nem olyanok, amilyennek látszanak: egy mélyebb, kicsit hátborzongatóbb történet bontakozik ki, amely végig feszültségben tartja a játékost. Most, felnőtt fejjel rá kellett jönnöm, a játék igazából egy gyerekeknek készült Silent Hill…

Már mindent értek!

A főszereplő, Malacka, a játékban  egy különös álomvilágban találja magát, ahol saját félelmeivel kell szembenéznie. Az erdő, amely nappal vidám és megnyugtató, éjszaka sötétté és ijesztővé válik, tele furcsa árnyakkal és torz formákkal. A játék során Malacka rémálomszerű világokon vándorol át, ahol olyan kihívásokkal szembesül, amelyek látszólag a saját belső félelmeiből táplálkoznak. Ahogy egyre beljebb halad a „nyúlüregbe”, az egyszerű feladatok egyre rejtélyesebbek és ijesztőbbek lesznek: árnyak követik minden lépését, ráadásul furcsa, szorongást keltő hangok visszhangzanak a háttérben.

malacka

A szereplők, akikkel Malacka találkozik – mint például Micimackó, Tigris, Füles – szintén nem teljesen önmaguk. Úgy tűnik, mintha valami sötét erő tartaná őket fogva. Micimackó lassú és monoton hangon beszél, mintha egy kísérteties álomban lenne megrekedve, Tigris ugrálása pedig furcsán mechanikus és szorongató.

A játék során Malackának rejtvényeket kell megoldania, amelyek nemcsak logikát, hanem bátorságot is igényelnek. Minden egyes kihívás egy kicsit mélyebbre viszi őt saját félelmeiben, s a játékos szépen lassan rájön, hogy ez az „álomvilág” valójában Malacka saját szorongásainak és félelmeinek allegóriája. Legalábbis gondolom ez lehet a cél, a gond csak az, hogy elsősorban gyerekek a célközönség, ami, tekintve, hogy mit kínál a játék, teljes mértékben érthetetlen. Karakterünk a játék végére már nem is biztos, hogy valaha ki fog jutni ebből a (rém)világból, hiszen minden lépéssel egyre jobban belegabalyodik a saját álomcsapdájába.

 

A Piglet’s Big Game tehát nem csak egy egyszerű gyermekjáték, hanem inkább egy misztikus, sötét utazás a pszichológiai horror elemeivel, gyerekeknek címezve. Az internet népe, hála pár posztnak a témában, csak most kezdi megérteni, hogy a játék miért teljesített olyan rosszul, amikor megjelent. Azoknak a játékosoknak, akik gyerekként játszottak vele, fel kellett nőniük és meg kellett érteniük, hogy mi is bontakozott ki előttük. Ti emlékeztek erre a furcsa játékra?

Ez is érdekelhet!

A magyar fiatalok mentális betegséget képzelnek be, csak mert láttak egy TikTok videót

×