Végre kiderült, milyen lesz az új James Bond játék - hivatalos infók jöttek
Évek óta fejlesztik a Hitman alkotói, akik most megtörték a csendet, és többet árultak el az új James Bond karakterről és arról is, milyen történethez nyúltak.
Évek óta fejlesztik a Hitman alkotói, akik most megtörték a csendet, és többet árultak el az új James Bond karakterről és arról is, milyen történethez nyúltak.
Évek óta fejlesztik a Hitman alkotói, akik most megtörték a csendet, és többet árultak el az új James Bond karakterről és arról is, milyen történethez nyúltak.
2024.10.17. – Hakan Abrak, az IO Interactive vezetője új részleteket osztott meg a Project 007-ről, ami egy „James Bond eredettörténetet” bemutató játék lesz. Az IGN-nek adott interjújában elmondta, hogy a fejlesztés „hihetetlenül jól halad”, és hamarosan több részletet is megosztanak a készülő játékról, amit egyébként négy évvel ezelőtt jelentettek be, szóval azóta dolgoznak rajta.
A Project 007 Abrak szerint óriási kihívás, de szerinte az általuk gründolt Hitman-sorozat elég aduászt tett a kezükbe ahhoz, hogy sikerre vigyék. „Úgy érezzük, hogy a több mint 20 évnyi tapasztalatunk az ügynök-fantáziák megteremtésében sokat segít egy világot bejáró ügynök karakterének megformálásában. De nyilvánvalóan a James Bond egy teljesen más IP. Óriási. Pedig nem a miénk: ez valójában az első olyan IP, ami nem saját fejlesztésű” – mondta Abrak.
Az IO feje azt tartja a legizgalmasabbnak, hogy eredeti történetet készíthetnek, nem pedig egy film játékadaptációját. Abrak reméli, hogy a Project 007 idővel trilógiává fejlődik. „Ez egy új Bond, akit mi építettünk fel a játékosok számára. Rendkívül izgalmas a hagyományok és a történelem összekapcsolása azzal, hogy
egy fiatal Bondot hozunk létre, akivel a játékosok azonosulhatnak és együtt fejlődhetnek.”
Az IO Interactive a Hitman sorozat révén vált híressé a lopakodós játékok világában, de most a James Bond franchise-hoz fordult. A cégvezető szerint a jogtulajdonosok kezdetben szkeptikusak voltak egy új 007-es játék ötletét illetően, de végül meggyőzték őket. „Már 15 éve nem jelent meg új Bond játék. Ez előnyt jelent, hiszen valami különlegeset alkothatunk” – magyarázta Abrak, aki szerint a cél nem csupán egy játék, hanem egy olyan univerzum megteremtése, ami a következő években meghatározza James Bond szerepét a gaming világában.
10 mod, ami annyira zseniálisan sikerült, hogy teljes játék lett belőle