Ez a Warzone fegyver jobban darál, mint a legtöbb SMG
A Warzone metája még a hatodik szezonban is folyamatosan alakul. Nem véletlenül, hiszen a Black Ops 6 érkezését készítik elő.
A Warzone metája még a hatodik szezonban is folyamatosan alakul. Nem véletlenül, hiszen a Black Ops 6 érkezését készítik elő.
A Warzone metája még a hatodik szezonban is folyamatosan alakul. Nem véletlenül, hiszen a Black Ops 6 érkezését készítik elő.
2024.09.30. – A Warzone fejlesztői már javában készítik elő a Black Ops 6 integrációt. Bizony, heteken belül búcsúzhatunk a jelenlegi, Modern Warfare III érától. Az ingyenes kliens is megkapja az átalakított mozgást, a régi-új inventoryt vagy épp a Perk rendszert. Míg a Black Ops 6 multiplayer módjában csak a friss skinekkel és fegyverekkel találkozhatunk, addig Warzone-ban bizony a MW II, MW III és BO6 felhozatala is elérhető lesz majd. Ezt azonban megfelelően elő is kell készíteniük a programozóknak.
A Warzone fejlesztői erőszeretettel nyúlnak hozzá a fegyverekhez. Ez a Season 5 és Season 6 során sem volt másképp, ám az irány teljesen más volt. Míg korábban a nerfek voltak igazán hangsúlyosak, addig az elmúlt hónapokban szinte csak erősítések történtek néhány OP fegyvert kivéve. Ez sem véletlenül volt így, hiszen a megfelelően kiegyensúlyozott metát még a Black Ops 6 integráció előtt meg kell teremteniük. Nagy eséllyel így a friss fegyverek uralkodnak majd a pályán, ha a korábbi évek tapasztalataiból indulunk ki. Ez az irány azonban teret ad néhány korábbi kedvenc visszatérésének is.
A DG-58 LSW szebb napokat is megélt, hiszen korábban már erősítette az élmezőnyt is. Az LMG fegyver azonban a Season 6 hátralévő heteiben, napjaiban ismét a legjobbak közé verekedheti magán. Nem titok, hogy ebben a JAK Nightshade Rifle Kit siet a segítségére, mely gyakorlatilag egy pehelysúlyú SMG fegyverré varázsolja az LMG-t. A mérések alapján a fegyver 12 méterig olyan, dedikált SMG fegyvereket is legyőz, mint a Superi 46 vagy épp a Static-HV. Sőt, az abszolút meta Striker számait is hozza, ha a megfelelő kezekbe kerül. A Season 3 sztárját tehát ismét jó ötlet lehet kézbe kapni, az alábbi kiegészítőkkel érdemes próbálkozni első körben:
Visszafogott idomok: Amerika miatt kap cenzúrát a japán manga, anime és a videojáték