Nagyon komoly, kulturális kisajátítással, lopással és történelemhamisítással vádolják a Ubisoftot az Assassin’s Creed Shadows miatt.

2024.07.12. – Nagyon úgy tűnik, hogy a japán játékosok után már a japán politikai elit egyes tagjai is beleszállnak az Assassin’s Creed Shadows-balhéba, sőt, nem csak a hamarosan megjelenő játékot, hanem már egyenesen a francia családi vállalkozást, a Ubisoftot is komoly bírálatokkal illették.

Satoshi Hamada japán politikus például arra készül, a szigetország parlamentje elé terjeszti az Assassin’s Creed Shadows problémakörét, hogy a legfelsőbb szinten bírálják el, majd a döntésnek megfelelő lépéseket tegyenek ellene. A politikus szerint a Ubisoft nemes egyszerűséggel meghamisítja a történelmüket: a jelenleg ismert információk és bemutatott játékanyagok alapján egyértelműen megállapítható a temérdek történelmi pontatlanság – kezdve a játékban látható épületekkel, a japánnak hazudott kínai nyelvű feliratokkal, a játékmenetben mutatott japánszokások ábrázolásával, a mesterséges intelligenciával generált tartalmakkal, valamint a Sekigahara Teppotai zászlójának hírhedt engedély nélküli ellopásával-ábrázolásával.

Valamint ő is erősen kifogásolta a fekete bőrű afrikai származású szamuráj főhős, Yasuke karakterét, amit kulturális kisajátításnak, megszállásnak nevezett.

Hamada szerint a franciák nemes egyszerűséggel vagy nem dolgoztak együtt japán szakértőkkel, valódi történészekkel, vagy nem kértek tőlük elég segítséget ahhoz, hogy megfelelőképp ábrázolják a japán történelmet és kultúrát. Bár a japán kultúra mellett kiálló játékosok most is futtatnak egy AC: Shadows ellenes petíciót, de a japán politikusok fellépése lehet, ami valóban gondolkodásra, netalántán finomhangolásra ösztönözheti a Ubisoftot.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a soron következő, a játéksorozat történetének legbotrányosabb Assassin’s Creed részének sorsa, de ezen a ponton még az sem elképzelhetetlen, hogy Japánban a szükséges változtatások eszközöléséig visszatartatják a játék megjelenését.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)


Bódi Dániel

Ezt is olvasd el:

Pár ezer forintért játszhatsz 2024 legnagyobb játékmegjelenéseivel

×