Több tízezer forintot spórolhatsz azzal, ha nem megveszed, hanem arra az egy végigjátszásra csak bérled 2024 még hátrelévő legnagyobb játékait.

2024.07.10. – Csak mint mementó álljék itt, hogy 2024 még hátralévő legnagyobb játékaiért nem kell elvernünk a fizetésünk egy igen jelentős részét, hiszen többjüket megoldhatjuk „okosba”, mindösszesen pár ezer forintért. Bizony, hogy a játékszolgáltatásokról van szó, ha pedig már a kiadók vannak olyan kedvesek, és így próbálnak meg rávenni minket az előfizetésre, akkor legalább a pénztárcánk megkíméléséért tegyünk mi is a kedvükre – maximum utána élünk a lemondás lehetőségével.

Az első ilyen nagyobb megjelenésű játék a Star Wars Outlaws lesz augusztus 30-án, amit a Ubisoft nem átallott alaposan túlárazni. Ennek célja teljesen nyilvánvalóan a Ubisoft+ felé terelés – Isten tartsa jó szokásukat, hiszen így legfeljebb 6500 forintból kibekkeljük a csillagok közti kalandot.

 

  • Az alapjáték 26.490 forintba kerül az Epic Games Store-ban, míg PS5-ön és Xbox Series konzolokon ugyanezért a kiadásért már 29.900 forintot kérnek.
  • A Gold Edition már borsosabb, azért az Epicen 41.490 forintot, konzolokon pedig 44.900 forintot gombolnának le az emberről,
  • de a legdrágább az Ultimate Edition lesz, ami az Epic boltjában 48.990 forintba, konzolokon 51.900 forintba kóstál.

Őszintén szólva egyik sem egy vonzó ár, és még a papíron tartalmasabb kiadásokban sincs annyi kontent, amiért indokolt lenne az árcédula. Szerencsére azonban ott van nekünk a Ubisoft+, amibe augusztus 30-án az Ultimate Edition kerül be annak minden extrájával – köztük is a 3 nappal korábbi játék lehetőségével. Mindezért pedig PC-n 17,9 dollárt, azaz 6500 forintot kérnek, Xboxon pedig 5990 forintba kerül a francia szolgáltatás. A különbség jelentős: PC-n 42.500-, Xboxon 45,900 forintot spórolhatunk. Jó hír, hogy a Star Wars Outlaws nem lesz egy Assassin’s Creed Valhalla hosszúságú történet, egyetlen hónap, a keményebbek néhány nap, esetleg egy-két hét alatt simán a végére érnek, aztán már püfölhető is az előfizetés lemondása gombocska.

Spórolás Game Pass-szal

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

A következő gigacím vitán felül az egyre biztosabban, szeptember 5-én már tényleg érkező STALKER 2: Heart of Chornobyl, ami sok-sok év után visszarepíti – nem csak – a poszt-apokaliptikus akciókóborlás rajongóit a Zónába. A STALKER 2 az előzetesek alapján egy brutálisan látványos játék lesz, de mivel nem minden a látvány, a tartalmasságában most még csak reménykedhetünk. Ami biztos, hogy a megjelenésének első napjától elérhető lesz a Game Pass PC-s és konzolos kínálatából – ami ugyan pont most, a napokban drágult meg egy „picikét”, de még így is rettentő sokat spórolhatunk egy előfizetéssel.

 

  • A STALKER 2 alapkiadása az Epicen mindösszesen 16.560 forintba, a Steamen 23.600 forintba, az Xboxon pedig még nem tudni, hogy mennyibe fog kerülni (valószínűleg a kettő között lesz valahol az összes kiadás)
  • A Deluxe Edition már drágább, azért az Epic már 22.080 forintot, a Steam 31.500 forintot, Xboxon pedig szintén nem tudni, hogy mennyit fognak kiszámlázni.
  • Az Utimate Edition lesz a legborsosabb, amiért az Epic 30.360 forintot, a Steam 43.300 forintot kér el, az Xbox pedig valamennyit a kettő között lesz várható.

Fontos azonban tudni, hogy a Game Passba csak az alapjáték kerül, minden más extráért külön fizetni kell, de úgy gondolom, anélkül fog tudni élni egy átlagjátékos. A Game Pass PC-n 3600 forintba, konzolon pedig az Ultimate miatt 5490 forintba kerül,  eszerint pedig minimum 13.000 forintot takaríthatunk meg az előfizetéssel. Elég sanszos, hogy a STALKER 2 nem fog 100 óráig elhúzódni, de még az 50, 30 is kétséges, azaz egyetlen hónappal megúszhatjuk, mielőtt lemondanánk a tagságot.

A harmadik nagy játék a Call of Duty: Black Ops 6, ami mindenki legnagyobb meglepetésére első napos Game Pass megjelenés lesz október 25-én. A szolgáltatás árait ismerjük, ahogyan a CoD-ét is:

Tudtad, hogy az Unibeten Esport meccsekre is lehet fogadni? Most 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár, ha regisztrálsz! (x)

 

  • az alapkiadás Steamen 32.500 ft, Xboxon 28.990 ft lesz
  • a Cross-Gen Bundle konzolon ugyanennyibe fog kerülni – de ez igazából tárgytalan
  • A legdrágább Vault Edition pedig Steamen 43.300 forintba, konzolon 39.900 forintba fog kerülni

Az idokolatlanul drága kiadás nem lesz a Game Pass része, szóval azon nem sokat spórolhatunk, de az alapjáték árából egyetlen előfizetéssel konzolon 23.500 forintot, PC-n ennél is többet: 28.900 forintot foghatunk. Persze csak akkor, ha a sztorimód végeztével lemondjuk az előfizut, ha viszont a multival játszanánk a végtelenségig és tovább, akkor bizony érdemes lesz hónapról hónapra megújítani, ami még így is bőven megéri, hiszen a játék ára 5 havi Game Passnak felelne meg konzolon, PC-n ez már 9-nek számítana, csakhogy a CoD mellett még egy csomó másik játékhoz is hozzáférhetünk. Megérős, na.

De még ezen a három játékon túl is bőséggel akad AAA-s megjelenés, melyek árán csak ezzel a két szolgáltatással spórolhatunk több tízezer forintot – ami többek közt akkor szuperelőnyös, ha az ember épp csak kispórolta magának a nyaralását, de mellette még jó lenne otthon játszani is egy kicsit.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

A Game Pass idén három gigacímmel is bővül, és mivel mindhárom játék első napos érkező, elég olcsón megúszhatjuk a dolgot:

  • a Microsoft Flight Simulator 2024 – ami november 19-én jelenik meg PC-re és Xbox Series konzolokra körülbelül 27.000 forintért (a pontos ára még nem ismert)
  • Idén valamikor megjelenik még a Machine Games Indiana Jones and the Great Circle akció-kaland FPS játéka,
  • valamint az Obsidian The Elder Scrolls-szerű szerepjátéka, az Awoved, melyekért egészen biztosan nem fognak 27.000 forintnál kevesebbet elkérni.

A Ubisoft+-szal pedig még többet foghatunk a Star Wars Outlaws áránál, legalábbis akkor, ha kíváncsiak vagyunk a november 15-én végre valahára a középkori Japánba visszarepítő Assassin’s Creed Shadows-ra. Az új AC-ért alaphangon 27.000 forintot kérnek (konzolon 30-at), aki viszont a Gold Editiont választaná, annak 41.000 forintot, az Ultimate Edition-ért pedig 49.000 forintot kell kifizetnie. De szerencsére itt van nekünk megmentőnek a játék gyártója és kiadója, a cseles túlárazást még hírből sem ismerő Ubisoft, ami az Outlaws-hoz hasonlóan az AC: Shadows legtartalmasabb kiadását rakja a Ubisoft+-ba. Nagy segítség ez a magyar családoknak, hiszen így mindösszesen a fentebb már taglalt néhány darab ezresből megúszható egy végigjátszás, azután pedig a többségünk amúgy sem venné elő többet, szóval tényleg megéri egy ilyen módon spórolni rajta.

 

Összesen egyébként közel 200.000 forintot is eltapsikolhatnánk, ha mindegyik játékkal játszanánk már a megjelenésük napján, és mindenképp meg akarunk szabadulni a pénztárcánk tartalmától azzal, hogy teljes áron vesszük meg mind. Egy előfizetéssel viszont tényleg nagyon sokat spórolhatunk: a Ubisoft+-játékokhoz például két hónap is bőven elég, ami 12-13.000 forint lenne, míg a Game Passra csak akkor kellene befizetnünk 5490/3600 forintért, amikor épp az a játék jelenik meg bele, amire kíváncsiak vagyunk.

Tudom-tudom: „de én szeretem birtokolni a játékot”, igen tudom. Csakhogy hiába költesz el több tízezer forintot egy játékra, ha az akkor sem lesz a tiéd – kivéve, ha a GoG-on veszed. Addig férhetsz csak hozzá, amíg a kiadó és/vagy a jogtulaj úgy találja jónak, de ez bármikor megváltozhat. A digitális játékvásárlás nem olyan, mintha lemezen vennéd. Valójában akkor is csak bérled, csak bizonytalan, bár kétség kívl hosszabb ideig, mint egy játékszolgáltatással. Persze, miután lemondod az előfizetést, már nem fogsz tudni játszani velük, de a haladásod, az eredményed megmarad: később bármikor újra befizetsz a Game Pass-ra vagy a Ubisoft+-ra, mindent onnan folytathatsz, ahol abbahagytad.


Bódi Dániel

Ezt is olvasd el:

8 játék, amiről azt mondtuk: „ennél szebb már sose lesz” – aztán csak lett

×