A japán játékosok szerint az Assassin’s Creed Shadows a fekete szamuráj főhőse miatt a japán történelem és kultúra megcsúfolása.

2024.07.02. – Bár a Ubisoft egy sok éves „tartozást”, a játékosok régóta dédelgetett álmát próbálja megadni a középkori Japánba visszarepítő Assassin’s Creed Shadows-szal, de ennek ellenére is úgy tűnik, hogy inkább a játékot övező balhé miatt fogunk később emlékezni rá, semmint azért, mert olyan kiemelkedő, netalántán újító etapja lett volna a szériának.

Hogy a francia fejlesztők miért pont Yasukét választották első számú főszereplőnek ahelyett, hogy mondjuk továbbra is kitalált, valójában nem létező, úgy akármilyenné formálható karaktert (karaktereket) irányíthatnánk egy fiktív, de viszonylag hű történelmi korban, azt gyanítom, hogy sosem fogjuk megtudni. Pedig nagyon jó volna, ha a Ubisoft csapata előállna valamilyen magyarázattal, ami nem merül ki a „Yasuke létezett” ezerszer hallott mantrával, amivel sokaknak éppúgy problémája van, mint azzal, hogy az első – végre valahára – Japánban játszódó Assassin’s Creednek a főhőse nem egy japán asszasszin, hanem egy fekete bőrű afrikai bevándorló, akit tulajdonképpen azért neveznek csak szamurájnak, mert Oda Nobunaga daimjó a saját szolgálatába állította.

 

Kár, hogy a válasszal a fejlesztők helyett nekem kell szolgálni, de valószínűleg azért lett Yasuke a(z egyik) főhős, mert bár életének egy részéről valóban tudunk egyet, s mást, de bőven akadnak benne olyan nem ismert részek-részletek, hatalmas tátongó lyukak, melyekbe egészen izgalmasan lehet beleszőni az Assassin’s Creed alternatív történelmi eseményeit-világát. És ennyi: Yasukéval voltaképp megütötték a lottóötöst, és nem (csak) azért mert fekete, hanem azért mert élete kellőképp izgalmas és rejtélyes, mondhatni tökéletes AC alapanyagnak.

Arról már nem is beszélve, hogy Yasukéval egy fenomenális „megvetett kívülálló” sztorit is el lehetne elmesélni, valami hasonlót, mint amilyet 2023 legjobb animációs sorozatában, A kék szemű szamurájban is láthattunk. Mondjuk, ha nem a Ubisoftról lenne szó, akkor akár még reménykedhetnénk is ebben… Nem úgy, mint a mérges japán játékosok, akik között bőven akad, aki a reménykedés luxusát már meg sem engedi magának, helyette inkább aláírja azt a petíciót, ami még akkor sem fog célt érni, ha egymillióan firkantják rá a nevüket.

A Change.org-on megfuttatott petícióban voltaképp a japán kultúra félreértésével, félremagyarázásával, a japán történelem megcsúfolásával vádolják a franciákat, akiktől az Assassin’s Creed Shadows megjelenésének törlését követelik. Ez nyilvánvalóan aligha fog megtörténni: a Ubisoft már dollármilliókkal lehet a fejlesztésben, és egyébként is furcsa volna, ha a megjelenés előtt néhány hónappal csupán a főszereplőt kifogásolandó vélemények miatt adná be bármelyik fejlesztő is a derekát. A Shadows-nak meg kell jelennie, úgy, amilyennek tervezték, pontosan úgy, ahogyan anno a The Last of Us Part II, amit szintén az egyik főszereplő miatt próbáltak ellehetetleníteni.

Hozzá kell tenni, hogy a petíciót június 19-én indították, és még csak most sikerült érdemben közel kerülni a kitűzött 35.000 aláírós célhoz. Eddig 29.900-an álltak be mögé, ebből 12.651-en az elmúlt egy napban írták támogatóan alá. De mint mondtam: abszolút esélytelen a kezdeményezés, ami inkább a düh elcsatornázására szolgál, semmint a Ubisoft sarokba szorítására. Arról nem is beszélve, hogy a Ubisoft, mint nyugati kiadó/játékgyártó elsősorban a nyugati piacra fejleszt. Japánban egyébként sem fogynak túlságosan jól az ilyesfajta címek, ezért elsősorban az amerikai piacon edződött játékosokat akarják kiszolgálni, akik közt egészen biztosan akadnak olyanok, akiknek pont, hogy szimpatikus Yasuke karaktere. Magyarán: ez csak üzlet, semmi személyes.

Neked hogy tetszik az Assassin’s Creed Shadows?


Bódi Dániel

Ezt is olvasd el:

9 kultfilm, aminek a második részét mindenki jobban szerette, mint az elsőt

×