Ezek a játékok olyan víziókat mutattak be, amelyeknek kicsi volt a valószínűsége, de mára a mindennapok részévé, ismert jelenségekké váltak.

Gábor János

2024.04.24. – A szórakoztatóiparnak sajátja (és ez maradjon is így!), hogy a termékei társadalmi jelenségeket tükröznek. A hozzáadott emberi kreativitás és művészet segítségével ezekből a jelenségekből következtetni lehet bizonyos jövőképekre, például arra, hogy milyen fegyverekkel vívják majd a jövő háborúit, hogyan befolyásolják majd az életünket különböző technológiák és persze: milyen átalakulás megy végbe a világon, ha mindez bekövetkezik, sőt, tartósan velünk marad. Belepillantani ezekbe a víziókba általában nem túl örömteli, mégis, a lehetséges jövő fantáziadús megjelenítése, például a videojátékokban, egészen káprázatos. Az, ahogy egy jóslat valóra válik, szintén – bár eléggé ijesztő, hogy némelyik jelenséget a pontos prognózis ellenére sem sikerült megakadályozni. Íme, 5 jóslat, ami egykor szinte képtelenségnek tűnt, de ma már teljesen ismert vagy elfogadott. Kösz a segítséget a gyűjtéshez, Gfinity Esports!

Előrejelző algoritmusok megfigyeléshez

Ez a kényelmetlenül pontos jóslat a 2012-es Watch Dogs című RPG-ből származik. A Ubisoft által fejlesztett nyílt világú akció-kalandjáték cselekménye egy Aiden Pearce nevű hacker körül bonyolódik, aki a minden téren és szempontból agyonmegfigyelt Chicagóban mozog. A játékban látottakhoz hasonló forgatókönyvek a való életben is megjelentek és terjednek-fokozódnak, ami a Watch Dogs óta még jobban aggaszthatja az adatvédelmi bajoktól és a kormányzati megfigyeléstől tartó gamereket.

A játék előrevetítette a prediktív algoritmusok térnyerését és a tömeges adatgyűjtéssel kapcsolatos etikai dilemmákat. Az ExpressVPN 12 sci-fi technológiáról szóló cikke visszhangozza is ezt az érzést, és közvetve kifejti, hogy a Watch Dogs mennyire pontosan előre látta a városi környezetben történő megfigyelés elterjedését, ami az utóbbi időben izzó viták tárgya – teljes joggal.

Virtuális és kiterjesztett valóság

Jóval a virtuális és kiterjesztett valóság technológiák széles körű elterjedése előtt a sci-fi játékok már vizionáltak egy olyan világot, ahol ezek a magával ragadó technológiák a mindennapi élet szerves részévé válnak. Azt is mondhatnánk, hogy a Google vagy a Tesla és a Neuralink, meg még sokan mások a Deus Exhez hasonló játékokból merítettek ihletet.

Bizony: könnyen lehet, hogy a cégvezetők, akik napjaink legnagyobb vállalatait akár évtizedekkel ezelőtt megalapították, éppen a 2000-ben megjelent első Deus Exet játszva csaptak a homlokukra, hogy mekkora lehetőség van az emberi biológia és a kibernetikai fejlesztések keveredésében vagy éppen a kiterjesztett valóság felhasználásában az információ terjesztéséhez.

Globális járványok és bioterrorizmus

Egy mindenhová eljutó világjárvány gondolata az elmúlt évekig távoli, disztópikus elképzelésnek tűnt. Persze, a történelemben előfordultak már hasonlók (lsd. spanyolnátha), de jóval a globalizáció előtt, amikor a kezdetleges közlekedési eszközök miatt kevésbé vagy jóval lassabban terjedtek a betegségek, mint napjainkban, így a fertőzések a világ minden táján azért nem jelentek meg. A COVID-19 ugyanakkor keserű leckét adott az emberiségnek arról, hogy mennyire törékeny az életmódja – pedig a videojátékok előre szóltak.

A Resident Evil franchise címei például régóta és sorozatban mutatnak be halálos vírusokkal és széles körű járványokkal kapcsolatos forgatókönyveket, sőt, az 1996-ban indult sorozat folyamatosan foglalkozott a bioterrorizmus témájával is. Mivel a COVID-19 annyira pusztító volt, sokan gyanakodtak Kínára (és az ázsiai diktatúra néhány ellenségére is), hogy szándékosan szabadította el a vírust, ezek az elméletek megmaradtak a konteók szintjén. De ha igaznak bizonyultak volna, az valami olyasmi lett volna, ami Raccoon City pusztulását is okozta.

A közösségi média hatása

Az olyan új címek, mint a hamarosan megjelenő Grand Theft Auto 6 (vagy a nemrég megjelent Like a Dragon: Infinite Wealth) már nagyban dolgozik a közösségi média influencerek társadalomra gyakorolt hatásával. Ezek az újabb címek már a hétköznapok részeként kezelik a social médiát, viszont voltak olyan korábbi játékok, amelyek ennyire világosan elvileg nem láthatták volna, mivé silányodik miatta a civilizáció – mégis ijesztően pontos jóslattal álltak elő.

A közösségi média befolyása és az álhírek terjedése a digitális korszak meghatározó jellemzőjévé vált. Érdekes módon a 2016-os Orwell meglehetősen előrelátó víziót kínált ezekről a kérdésekről. A polgárok online tevékenységének megfigyelésével megbízott játékosok egy olyan világban tevékenykednek, ahol az információ fegyver, az igazság pedig szubjektív. Ami napjaink valósága.

Éghajlatváltozás és környezeti katasztrófa

Ahogy az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak egyre fokozódnak, sokan fordulhatnának a videojátékok felé, hogy jobban megvizsgálják a környezet összeomlásának lehetséges következményeit, mert ennek aztán vastagon van irodalma a gamingben. Az eredetileg 1997-ben megjelent Final Fantasy VII koncepciója egy lehetséges jövőről annyira tűpontosnak bizonyult, hogy a nemrég kijött új verzió, az FF7 Rebirth tükrében egészen hátborzongató nézni az ökológiai katasztrófa szinte híradóból ismerős következményeit. Egykor csak jóslat volt.

A játékban ugye a bolygó erőforrásait egy hatalmas vállalat, a Shinra Electrical Company zsákmányolja ki, és ezzel környezeti összeomlást okoz. A narratíva jól rezonál a modern idők klímaváltozással kapcsolatos állandó aggodalmaival, illetve azzal, hogy a kapzsiság végül milyen jövőre ítél minket. A Final Fantasy 7 minden furcsasága és szokatlan eleme ellenére döbbenetes: több mint 25 évvel ezelőtt rámutatott egy olyan jövőre, ami ma körülvesz bennünket.

És ezt láttad már?

Így élj túl egy földrengést – Videojátékok, amikben természeti katasztrófákat kell ép bőrrel megúszni

×