Úgy tűnik, hogy javában zajlik a Harry Potter sorozat megalkotása, hiszen a Warner Bros. Discovery vezetője, David Zaslav már a premierre készül.

2024.02.24. – Közel 15 évvel azután, hogy az utolsó Harry Potter film is a mozikba került, a Max 2026-ban sorozat formájában éleszti újjá a franchise-t – jelentette be a Warner Bros. még tavaly. Miután a Legendás állatok és megfigyelésük franchise mondhatni megbukott, nem volt kétséges, hogy jön egy másik Harry Potter produkció, de senki sem tudta, hogy pontosan milyen formában. Egészen addig, amíg David Zaslav nem tűzte ki célul, hogy visszahozza a varázsvilágot a képernyőre. Nem sokkal azután, hogy a Discovery átvette a Warner Bros. irányítását, bejelentette, hogy egy sorozat készül. Persze sokan aggódnak most amiatt, hogy az új sorozat nem volt olyan jó, mint az eredetiek, az ígéretek szerint olyan hű lesz a könyvekhez, amennyire csak lehet.

Nagyon húzni a rétestésztát azonban nem lehet, szóval épp ideje bejelenteni, hogy mikor is számíthatunk rá. Amint azt már lehetett tudni, a nagysikerű könyvek írója, J.K. Rowling lesz a vezető producer és segít felügyelni a sorozatot, ami a Variety szerint

2026-ban kerülhet fel a streaming szolgáltatásba.

A lap szerint a Warner Bros. Discovery vezetője, David Zaslav nagyon izgatott a sorozat kapcsán.

„Igazán sok időt töltöttünk Rowlinggal és a csapatával. Mindkét fél nagyon izgatott, hogy újraindíthatjuk ezt a franchise-t. A beszélgetéseink nagyszerűek voltak, és nem is lehetnénk izgatottabbak. Alig várjuk, hogy egy évtizednyi új történetet osszunk meg a rajongókkal világszerte a Maxon” – mondta.

A rajongók körében persze a legnagyobb kérdés még mindig az, hogy kik játszák majd a sorozat főszereplőit, hiszen a korábbiakat annyira megszoktuk már. Ha máskor nem, 2026-ban kiderül.

Ezt láttad már?

Ez a 8 kőkemény filmes karakter simán elpicsázná a Predatort

×