Eddig bírta a Facebook és az Instagram atyja, a Meta. Olyan funkción dolgoznak, ami jelezni fogja, ha AI képet osztanak meg a platformokon.

2024.02.07. – Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal fejlődik, s már most úgy tűnik, hogy csak a képzelőerő szabhat határt neki. A napokban lehetett például olyasmiről olvasni, hogy AI segítségével több millió dollárt sikerült lopniuk hackereknek egy cégtől úgy, hogy az egyik vezetőnek adták ki magukat egy videohívásban. A mesterséges intelligencia nem csak a hangját, hanem az arcát is kölcsönözni tudta a vezetőnek, így a csalók könnyedén elérték, amit akartak. Aztán ott van az elmúlt időszak egyik legnagyobb botránya, a Taylor Swift-eset. Pár „vicces” felhasználó azzal szórakozott, hogy Taylor Swift arcával pornográf képeket gyártott az internetre. Ezek a képek pedig annyira élethűek lettek, hogy az énekesnő jogi útra tervezi terelni az egészet. A képek terjedését ugyan sikerült visszaszorítani, de a baj már megtörtént.

Kijelenthetjük tehát, hogy komoly problémákat tud okozni az AI az embereknek, ha nem megfelelő keretek között van alkalmazva. Hollywood több hónapon keresztül sztrájkolt, mire sikerült egy szabályrendszert kialakítani a mesterséges intelligencia, filmes berkeken belül történő alkalmazására. Valószínűleg hosszú távon ez történik majd az internettel is. Egyszerűen el kell majd jutni arra a pontra, hogy „megkötjük az AI kezét”. Ám addig is, egyéb megoldások felé kell néznünk.

AI

Itt az első „megmentő”

A Meta olyan eszközök kifejlesztésén dolgozik jelenleg, amelyek segítségével oldalain képes lesz majd felismerni és megjelölni az AI-rendszerek által  előállított, és ennek megfelelően nem valós képeket – írja a PCFórum. A jövőben tehát a Facebook, valamint az Instagram is címkével fogja jelezni, ha valaki ilyen képeket oszt meg másokkal, vagy nyilvánosan. Ez összességében egy „ragtapasz” megoldás, önmagában nem orvosolja a bajt, viszont megelőzi a botrányokat. Le a kalappal egyébként a Meta előtt, mert ez az első olyan kezdeményezés, ami abban segít, hogy detektáljuk a „mű tartalmakat”. Egészen eddig csak annyi esélyünk volt erre, hogy elkezdtük számolni a képen látható emberek ujjait, abban ugyanis még mindig nem lát szabályosságot az AI, hogy miért csak öt ujjunk van. Sokszor vagy túl sok, vagy feltűnően kevés ujjat generál az embereknek a generatív program.

A Meta emellett kötelezni fogja a tartalmakat megosztókat arra, hogy determinálják, milyen jellegű tartalmat osztanak meg. Ha ezt elmulasztják, szankciókat fog alkalmazni a cég.

Ezt olvastad már?

Több ezer dobozos PC játékot dobott ki valaki Budapesten – Nézni is fáj

×