25 milliót fizetett egy hackernek az Apple, amiért 2 sebezhetőséget is felfedezett
Egy elektronikus biztonsági kutató két hibát is talált az iPhone kamerájában. Miután jelentette ezeket, az Apple gazdagon megjutalmazta.
Egy elektronikus biztonsági kutató két hibát is talált az iPhone kamerájában. Miután jelentette ezeket, az Apple gazdagon megjutalmazta.
Egy elektronikus biztonsági kutató két hibát is talált az iPhone kamerájában. Miután jelentette ezeket, az Apple gazdagon megjutalmazta.
Az elmúlt időszakban sok kritika érte az Apple-t, ugyanis úgy látszott, kezdenek leadni a régen elvárt biztonsági szintjükből. Mostanában a szoftvereik és hardvereik is sebezhetőek, ezért nagy összegeket hajlandóak áldozni, ha valaki rámutat egy még nem ismert hibára.
A korábban biztonsági mérnökként dolgozó Ryan Pickren volt a hacker, aki több hibát is talált az iPhone-ok és MacBook-ok rendszerében. Ezek a sebezhetőségek kifejezetten nagynak tekinthetőek, hiszen ezek kihasználásával rosszindulatú személyek akár az eszközök kamerájához is hozzá férhettek volna.

Jobb, ha csak akkor figyel, mikor mi szeretnénk.
Beszámolók szerint Pickren a Safariban és a kamera alkalmazásban is talált sebezhetőségeket, bár elmondta, nagyon kemény az iOS védelme.
A hacker a Safari mobilos verzióját támadta, melyben hét sebezhetőséget is talált. Ezek közül három egyszerre alkalmazva sikeresen hozzáfért egy harmadik fél iPhone-jának kamerájához.
Egy ilyen bug megmutatja, hogy a felhasználók sosem lehetnek teljesen biztosak abban, hogy a kamerájuk nem figyeli őket. Függetlenül az operációs rendszertől.
Az Apple már többször díjazta, ha valaki egy biztonsági rést talált a rendszerükön. Ez a jutalom most sem maradt el, Pickren 75 ezer dollárt kapott a tech óriástól, mely átszámolva kicsit több, mint 25 millió forint. Az összegből kiindulva jobb is, hogy ő találta meg a hibát, nem pedig egy rosszindulatú hacker.
Ti bíztok még az Apple biztonsági megoldásaiban, vagy nem gondoljátok jobbnak az iOS-t az Android-nál?
