Az AMD vezére egy pénzügyi értekezleten beszélt a Microsoft új konzoljáról. A cég chipje az új Xboxba kerülhet – az is megvan, mikor.

Az AMD vezérigazgatója, Dr. Lisa Su a vállalat 2025-ös negyedik negyedéves pénzügyi beszámolójának konferenciahívásán beszélt a Microsoft következő generációs Xbox konzoljáról. Az ügyféloldali bevételekről szólva azt mondta, „a Microsoft következő generációs Xboxához készülő, AMD-féle fél-egyedi SoC fejlesztése jól halad, hogy támogassa a 2027-es indulást”.

Az AMD hosszú ideje dolgozik együtt a Microsofttal az Xbox konzolok fejlesztésén. Az Xbox One és az Xbox Series gépek is fél-egyedi AMD SoC-ket használnak, és legutóbb az Asus ROG Xbox Ally X kapcsán működtek együtt, majd 2025 júniusában bejelentették a partnerséget a következő generációs Xbox konzolra is.

Fontos ugyanakkor, hogy azóta sem az AMD, sem a Microsoft nem erősített meg hivatalos megjelenési időablakot.

Az elmúlt hónapok pletykái azonban 2027-re mutatnak – emlékeztet a Tom’s Hardver, felidézve azt is, hogy 2025 augusztusában egy Moore’s Law is Dead nevű szivárogtató szerint a következő generációs APU, amely állítólag a „Magnus” kódnevet viseli, Zen 6 és Zen 6c CPU-magokat, valamint RDNA 5-alapú GPU-t használ majd.

Mit tudni a kiszivárgott tervekről, mire készülhet az AMD és a Microsoft?

A 2027-es időablak eltér attól, amit korábban vártak a következő generációs Xbox kapcsán. A Microsoft és a
Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (vagyis az amerikai versenyhivatal) perében például – amely az Activision-Blizzard felvásárlásáról szólt – nyilvánosságra került belső dokumentumok 2028-as megjelenést említettek. Ezekben a Microsoft „következő generációs hibrid játékplatformként” hivatkozott az eszközre, és azt is jelezte, hogy az ARM64 és az x64 utasításkészletek közötti különbségeket vizsgálja.

A kiszivárgott információk ugyanakkor több későbbi pletykát is alátámasztottak, köztük az AMD-vel való együttműködést, a Zen 6 CPU-magok használatát és egy „Navi 5” GPU-t. A dokumentumokban szereplő ütemterv szerint az első fejlesztői készletek 2026 vége és 2027 eleje között indulhattak volna, de ezek belső tervek voltak, amelyek nyilván változhatnak.

A mostani nyilatkozat alapján úgy tűnik, az AMD technológiai oldalról akár 2027-es rajtot is képes támogatni, ám Su úgy fogalmazott, hogy a cég készen áll „támogatni a 2027-es indulást”, ami nem jelenti egyértelműen azt, hogy az AMD ezzel megerősítette volna az új Xbox megjelenési évét.

Mivel a vezérigazgató megjegyzése az AMD negyedéves pénzügyi beszámolójához készített hivatalos megszólalás részeként hangzott el, a pontos szóhasználat különösen fontos. Szóval egyelőre kár abban reménykedni, hogy egy év sincs hátra a Microsoft következő konzoljáig, viszont az AMD részéről ez is megoldhatónak tűnik.

A címlapkép AI-val generált illusztráció. Forrás: Google Gemini

A legnagyobb Xbox játékok, amik 2026 februárjában jelennek meg

 

×