Banner

Az Nvidia programozói már a nyár közepén jelezték, hogy az idei év végén a legtöbb GTX kártyától el kell majd búcsúzni a támogatást illetően.

Az Nvidia RTX 50-es generációja idén januárban érkezett meg. A cég az elmúlt hónapokban teljesen lefedte az összes ár- és teljesítménykategóriát, egyedül 100 ezer forint alatt nem találunk új kártyát. A legerősebb modell az RTX 5090 a gamer vonalon, míg a leggyengébb az RTX 5050. Új modelleket jó ideig nem várhatunk majd, hiszen a 2026 elejére várt SUPER kártyák a GDDR7 chipek hiánya miatt csak a jövő év második felében érkezhetnek, ha egyáltalán ki akarja őket adni a cég. A szoftveres környezet is sokat alakult az elmúlt fél évben, ám ez bizony nem várt lépéseket is magával hozott.

Az Nvidia már előre jelezte, hogy a GTX kártyák nagy részétől elbúcsúzik

Az Nvidia munkatársai már a nyáron érkező Linux drivereknél megemlítették, hogy az 580-as ágat követően rengeteg modellt leválasztanak az aktív kártyák listájáról. Akkor úgy gondolták, hogy valamikor november elején történhet meg az éles váltás. Windows oldalon azonban december 4-én érkezett meg az első, 590-es ágat erősítő driver, méghozzá az 591.44-es számozással. Az Nvidia mérnökei ezzel hivatalosan is elbúcsúztak a Maxwell, Pascal és Volta kártyáktól.

banner

Ezekre a kártyákra már nem kapsz frissítést

Nvidia videokártyák

Több Nvidia videokártya támogatása is megszűnt

Az Nvidia tehát komoly döntést hozott, ám ne felejtsük el, hogy a GTX 10 széria is már lassan 7 éves múltra tekint vissza, így időszerű volt ez a lépés. Az alábbi kártyákra tehát már nem érdemes frissítést várnod, legfeljebb biztonsági csomagok érkeznek majd azokhoz a modellhez.

GeForce GTX 900-széria (Maxwell 2.0)

  • GTX 960
  • GTX 970
  • GTX 980
  • GTX 980 Ti
  • Titan X (Maxwell)

GeForce GTX 700-széria Maxwell modellek

  • GTX 750
  • GTX 750 Ti

GeForce GTX 10-széria

  • GT 1010
  • GTX 1050
  • GTX 1050 Ti
  • GTX 1060 3GB
  • GTX 1060 5GB
  • GTX 1060 6GB
  • GTX 1070
  • GTX 1070 Ti
  • GTX 1080
  • GTX 1080 Ti

Nvidia Volta

  • Titan V (GV100)

Bizony, igazán legendás Nvidia modelleket is találhatunk a listában, ide sorolva a GTX 10 széria több tagját is. Ezzel gyakorlatilag el is engedte a GTX nevet az Nvidia, csak a GTX 16 széria néhány darabja maradt már talpon, ki tudja, hogy mennyi ideig.

Forrás: Videocardz

×