Százakat rúg ki a Final Fantasy és a Tomb Raider fejlesztője – Lepődj meg, miért!
A japán Square Enix elsősorban a külföldi munkatársakat szervezi át és építi le. De mi lesz így a legendás videojáték-sorozatokkal?
A japán Square Enix elsősorban a külföldi munkatársakat szervezi át és építi le. De mi lesz így a legendás videojáték-sorozatokkal?
A japán Square Enix elsősorban a külföldi munkatársakat szervezi át és építi le. De mi lesz így a legendás videojáték-sorozatokkal?
Újabb nagy átszervezés híre rázta meg a videojáték-ipart. A Square Enix nemcsak az USA-ban, hanem az Egyesült Királyságban is leépítéseket hajt végre, miközben hangsúlyosabbá teszi a mesterséges intelligencia alkalmazását.
A korábbi Square Enix-alkalmazottak által megosztott, majd az IGN-nek is megerősített információk szerint a japán vállalat több mint száz amerikai dolgozót bocsátott el, akiket további 137 brit munkatárs követhet.
A dolgozók november 6-án kapták meg az értesítést, néhányan pedig már a hétvégén távoztak is a cégtől. A Square Enix nagyszabású átszervezése illeszkedik a legutóbbi trendhez, amely több AAA játékfejlesztő cégnél megfigyelhető.
A pontos létszám még nem ismert, sok alkalmazott nem tudja, maradhat-e a cégnél.
Az FF fejlesztője korábban nyilvánosságra hozott egy előrehaladási jelentést is, amely részletesen taglalja a vállalat új irányát, illetve az amerikai és brit leépítések okait. A bemutatott anyag szerint 2027-re a mesterséges intelligenciával szeretnék automatizálni a debugging folyamatok 70 százalékát.
A jelentésben kiemelik a „külföldi részlegek átszervezését”, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy még inkább Japánba összpontosítják a működésüket. John Heinecke kiadóigazgató közben a LinkedInen már arról írt, hogy 180 „extrém tehetséges profi” munkahelyét érintő változásról van szó.
A vállalat indoklása szerint a jelenlegi rendszer „túl sok rétegből áll és túlságosan széttagolt.” A leépítések célja, hogy a szervezet „karcsúbb, rugalmasabb” legyen, és egyszerre „több területen jártas csapatokból” álljon.
A Square Enix tehát olyan struktúrát alakít ki, amely egyszerűbb, kevesebb rétegből épül fel, és gyorsabban reagál a változásokra.
Ahogy a mesterséges intelligenciát alkalmazó eszközök fejlődnek, egyre több vállalat engedheti meg magának, hogy a korábban költségesnek számító technológiát beépítse a munkafolyamatokba. A folyamat részeként a cégek egyre inkább támaszkodnak a mesterséges munkaerőre.
A döntés már most is vitákat váltott ki, miközben a vállalatok egyre nyitottabban közelítenek az automatizálás felé. A leépítések pontos mértékéről és hatásairól akkor derülhet ki több, amikor az érintett dolgozók megosztják a tapasztalataikat, és a cég nyilvánosságra hozza a részletes adatokat.
A Square Enix Holdings Co., Ltd. alkalmazottainak száma 2025 március 31-én (kvázi az előző üzleti év végén) 4604 fő volt. Bár ekkora létszámnál nem tűnik soknak néhány száz ember elküldése, a jelenség kifejezetten aggasztó, hiszen egy csapásra százak munkája vált feleslegessé.
Emlékezetes, hogy hasonló tempóban kezdte elbocsátási hullámait az Amazon is – náluk a hírek szerint csak idén 27 000 embernek mondtak fel, és a leépítés magával rántotta többek között a várva várt Lord of the Rings MMO-t is.
