Az Xbox vezére egy friss interjúban beszélt a vállalat terveiről, így a korábban már elhintett projektről is, aminek eredménye egy új kézikonzol lehet.

2024.11.13. – Phil Spencer, az Xbox vezérigazgatója nem zárja ki, hogy a Microsoft saját kézikonzol modellt dobjon piacra a jövőben – legalábbis erről beszélt egy újonnan megjelent Bloomberg-interjúban. A cégvezető elárulta a lapnak, hogy a vállalat már dolgozik néhány prototípuson, és komolyan mérlegeli, hogy mit is kínálhatna ezen a téren. Bár még nagyjából behatárolható megjelenési dátumot sem közölt, annyit azért elárult, hogy a projekt a becslései szerint még éveket vehet igénybe.

Spencer a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy első körben az Xbox app teljesítményét szeretnék javítani, a már piacon lévő, hordozható eszközökön,

illetve szorosabb együttműködést építenének ki a hardvergyártókkal, hogy azok termékei zökkenőmentesen támogassák az Xbox ökoszisztémát. Spencer szerint „hosszabb távon szeretnének saját hardverekkel kísérletezni,” és bízik benne, hogy innovatív megoldásokkal tudnak előállni, de a tapasztalatok gyűjtése és az aktuális piaci trendek figyelése most a prioritás.

Nem előzmény nélküli az Xbox terve

A VGC emlékeztet: márciusban a Windows Central számolt be arról, hogy a Microsoft „teljesen natív kézikonzol” prototípusokon dolgozik, majd nem sokkal később Spencer egy Polygon-interjúban is elhintette, hogy érdekelné egy hordozható Xbox. Nyáron az IGN-nek adott interjújában még tovább húzta a mézesmadzagot, amikor megjegyezte:

„Szerintem jó lenne, ha lenne egy kézikonzolunk.”

Ennyi elejtett megjegyzés, illetve az, hogy újabban már készülő prototípusokról beszél, elég egyértelművé teszi, hogy ez egy egészen konkrét terv. Ha nem az lenne, Spencer szóba sem hozta volna. Tegyük hozzá: a kész termék még kanyarban sincs, és jelenleg úgy tűnik, hogy a Microsoft egyelőre több időt tölt a lehetőségek felmérésével és a jövőbeni irányvonalak megtervezésével, mint a kézikonzol modell véglegesítésével.

A címlapkép AI-val generált illusztráció. Forrás: Freepik

Gábor János

Ezt is olvasd el:

Belassul, akadozik a Wi-Fi? – Ezek lehet a problémák és a megoldások

×