Ilyen DDR5-ös memóriát érdemes választani az új Intel processzorok mellé
Az Intel Core Ultra szériája csak a DDR5 memóriákat támogatja. Remek kérdés, hogy hol érdemes meghúzni azt a határt, amiért még érdemes extra árat fizetni.
Az Intel Core Ultra szériája csak a DDR5 memóriákat támogatja. Remek kérdés, hogy hol érdemes meghúzni azt a határt, amiért még érdemes extra árat fizetni.
Az Intel Core Ultra szériája csak a DDR5 memóriákat támogatja. Remek kérdés, hogy hol érdemes meghúzni azt a határt, amiért még érdemes extra árat fizetni.
2024.10.30. – Az Intel október 10-én leplezte le a legújabb, 15. generációját. Azt már lehetett látni a hivatalos és sok esetben kozmetikázott diasorokon, hogy bizony nem az erőfitogtatás lesz a Core Ultra széria célja. Október 24-én pedig megérkeztek a hivatalos mérések is. Nos, hamar kiderült, hogy játékok esetében a csúcsmodell az elődök számait sem éri el, sőt, 1080p felbontáson még a 14600K-tól is kikap. Az is leolvasható volt azonban, hogy a hőmérsékletek és a fogyasztások sokat javultak.
A fenti jelenségek mögött komoly okok bújnak meg, melyeket éppen nemrégiben fejtegettünk. Ide sorolhatjuk a teljesen megújult gyártástechnológiát és kialakítást vagy épp a Hyper Threading támogatás megszüntetését. A Core Ultra széria lehet az Intel Zen 1 pillanata. Azaz, ha remek alapot sikerült alkotniuk, akkor a jövőben érkező generációk már igazán ütősek lehetnek. Felhasználói szempontból ez lenne a jobb út, hiszen a versenyhelyzetekből mindig a vásárlók profitálhatnak a legtöbbet. Renderelésre, nyers számításokra azonban nincs jobb processzor a Core Ultra szériánál, így sokan még úgy is a friss generáció mellett tehetik le a voksukat, hogy talán az LGA 1851-es foglalat csak egy teljes értékű generációt szolgál csak ki.
Csak a DDR5-öt támogatja az Intel Core Ultra széria
Az AMD a Ryzen 7000 szériát úgy tervezte, hogy csak és kizárólag DDR5 memóriával éri be. Az Intel azonban a 12. és 14. generációban megengedőbb volt. Az alaplap választásánál el kellett dönteni, hogy melyik memóriatípus mellett tesszük le a voksot, de ezen kívül szabad út állt a vásárlók előtt. A Core Ultra 200 széria esetében azonban már csak a DDR5 az egyetlen opció. A DDR5 memóriákért még manapság is szép kis felárt elkérnek a boltok, ha a DDR4 árak mellé helyezzük őket, ám jóval barátságosabbak már az árcédulák, mint a 2022-es évben.
A processzorok tesztjeit tehát már ismerjük, ám a PCGamer csapata egy sokkal fontosabb témakört is körüljárt az elmúlt napokban. Ez pedig nem volt más, minthogy különböző memóriák mellett hogy viselkedik az Intel új, Core Ultra generációja. DDR5 memóriák esetében találhatunk 32 GB-os modulokat már 50 ezer forint alatt is, de ha a legjobbat keressük, akkor lehet 120-140 ezer forint alatt sem állunk meg. No, de ér annyit a jobb időzítés és sebesség?
Forrás: PCGamer
A PCGamer csapata rögtön néhány játékteszttel indította a méréseket. Ahogy látható, összesen hat konfigurációt teszteltek. A legalapabb DDR5-4800-tól egészen a 8200-on járó modulokig. A Metro Exodus trendjeit figyelhettük meg a többi játékban is. Minimális előny leolvasható a drágább memóriák irányába, ám ez nem olyan eltérés, mely igazolná a sok esetben akár 100%-os extra felárat.
Forrás: PCGamer
Ahogy sejteni lehetett, alkalmazások esetében már kicsit más az összkép. Tömörítés, számolás során bizony minden extra időzítés és sebesség jól tud jönni. Ha azonban reálisan akarunk látni, akkor ebből is azt szűrhetjük le, hogy míg az alap, 4800-as DDR5 memóriákat érdemes elkerülni, arany középútként remek opció lehet a 6000-6400-es szekció. Ha a maximumra törekedünk ilyen téren, akkor természetesen feljebb is táncolhatunk, ám átlagfelhasználói szempontból felesleges.
Ahogy azt sejteni lehetett, a Core Ultra széria sem változtatott a korábbi évek aranyszabályán. Az abszolút alsó kategóriás DDR5 modulokat érdemes kerülni, de a méregdrága kitek sem érik meg a felárat. Az arany középút Intel esetében valahol 6400 MHz-nél (MT/s) lehet az átlag felhasználók számára. Ez már alkalmazások esetében szép ugrást eredményezhet, bizonyos játékok is profitálhatnak ezekből, cserébe pedig minimális felárral rendelkeznek. Egy 48 GB-os, DDR5-8200 modulért akár 140 ezer forintot is elkérhetnek hazánkban, míg egy 32 GB-os, 6400-as kitet már 50 ezer forint alatt is megkaparinthatunk. 90 ezer forint felár nem hangzik túl jól 2% extra FPS-ért és egy kicsit jobb, alkalmazások alatti teljesítményért. Arról nem is beszélve, hogy a 6400 MHz-en túli működés már gyakorlatilag tuningnak számít a 15. generációnál is, így nem is biztos, hogy tökéletesen fog működni minden esetben.
Így használhatod Magyarországról az Apple mesterséges intelligenciáját