Az új Call of Duty érában sem maradunk fegyverajánlások nélkül. A Black Ops 6 felhozatala is színes, így érdemes már ez elején kiigazodni.

2024.10.26. – A Black Ops 6 október 25-én hivatalosan is elstartolt. A friss Call of Duty cím nem igazán finomkodik, hiszen ezúttal a Game Pass előfizetők is a 0. perctől játszhatnak az újdonsággal. Sőt, még jobb hír, hogy a PlayStation 4 és Xbox One platformok tulajdonosainak sem kell lemondania a szórakozásról. Ezúttal pedig egy időben startoltak a Single, Zombie és Multiplayer módok is, a korábbi évekkel ellentétben nem kaptak korai hozzáférést az előrendelők. Már az első napon is rengeteg meccset játszottak le a rajongók.

A Black Ops 6 összesen 33 fegyverrel érkezik. Ezek közül pedig 12 olyan játékszer, amelyekkel idáig nem is találkozhattak a Call of Duty rajongók. Ezek száma a soron következő 5-6 szezonban biztosan nőni fog még, a végleges repertoár 50 felett tetőzhet majd 2025 második felére. Ahogy azt sejteni lehetett, a szakértők egyből a Black Ops 6 újdonságaiba vetették magukat. Már a béta alapján is fel lehetett állítani egy hozzávetőleges rangsort, ám a végleges verzióban leolvasható statisztikák után még könnyebb dolguk volt.

Így szereld fel a Black Ops 6 azonnal használható, ütős SMG-jét

WarzoneLoadout már az első napon elárulta, hogy a C9 az egyik legjobb választás, ha a darálás kerül szóba Black Ops 6-ban, a játékosok pedig amúgy is ezzel az SMG fegyverrel találkoznak első körben. Jó szokásához híven ezúttal sem hagyta ajánlott kiegészítők nélkül a Black Ops rajongókat:

  • Muzzle: Suppressor
  • Fire Mods: Rapid Fire
  • Underbarrel: Vertical Foregrip
  • Magazine: Extrended Mag I
  • Rear Grip: Ergonomic Grip

Jól látható, hogy ezúttal is 5 kiegészítőben tetőzik a játék, ám Wildcard segítségével ez nyolcra is feltornázható majd. Biztos, hogy az első időszakban dinamikusan alakul majd a BO6 metája, de néhány napig valóban a C9 lehet az egyik legjobb választás.

Ezt olvastad már?

Tesztpadon az Intel 15. generációja: hatalmas csalódás a Core Ultra széria?

 

 

×