Tesztpadon az Intel 15. generációja: hatalmas csalódás a Core Ultra széria?
Az Intel 15. generációja október 24-én hivatalosan is elstartolt. Az biztos, hogy nem ez a cég legjobban sikerült processzor szériája.
Az Intel 15. generációja október 24-én hivatalosan is elstartolt. Az biztos, hogy nem ez a cég legjobban sikerült processzor szériája.
Az Intel 15. generációja október 24-én hivatalosan is elstartolt. Az biztos, hogy nem ez a cég legjobban sikerült processzor szériája.
2024.10.25. – Az AMD 2024 nyarának első napjaiban mutatta be a Ryzen 9000 szériáját. A 2024-es Computex keretein belül ismerkedhettünk meg az újdonságokkal. Sejthető volt, hogy az Intel válaszára sem kell sokat várni. Október 10-én be is mutatták az újdonságokat a cég mérnökei. Első körben a legerősebb CPU-k és a legdrágább alaplapok érkeznek majd, a pénztárcabarát megoldásokra még néhány hónapot várni kell. Az Intel szakított a DDR4 támogatással, az új, LGA 1851-es foglalat csak a friss, DDR5-ös memóriával elégszik meg.
Az Intel Core Ultra 9 285K, Core Ultra 7 265K, illetve a Core Ultra 5 245K debütál első körben, illetve ezek F jelű változatai. Az F jelölésű egységekből hiányzik az iGPU, így mindenképp szükséges egy dedikált videokártya a méregdrága processzorok mellé. Az Intel korábban elárulta, hogy szakít a Hyper Threading támogatással is, így az operációs rendszer annyi szállal dolgozhat csak, amennyi fizikai mag került a kupakok alá. Nézzük is, hogy mit tudnak az újoncok. Ezúttal is a TechPowerUP tesztje sietett a segítségünkre.
Forrás: TechSpot
Az új processzorok tehát az LGA 1851-es foglalatba érkeztek és memóriából is DDR5-tel érik be. Ha hihetünk az iparági információknak, akkor nem lesz túl hosszú életű ez a foglalat, ám erre majd csak az idő adhat választ. Az alábbi felhozatal debütált október 24-én:
Az Intel nem szakított a hibrid magokkal, így továbbra is kétféle mag végzi a munkát a processzorokban.
A lenti diagramokban mindhárom modell szerepel, külön színekkel kiemelve.
1080p
1440p
4K
Továbbra is az 1080p lehet azonban a legfontosabb, több okból is. Egyrészt a Steam statisztikák alapján a játékosok körében továbbra is toronymagasan, évekig behozhatatlan, brutális előnnyel vezet a FullHD felbontás. Másrészt a 720p már ideje múlt, míg az 1440p és 4K felbontások esetén bizony már sokkal inkább videokártya a limitáló tényező az FPS számoknál, nem pedig a processzor(ok). Éppen ezért a processzorok valós erejének mérésére a minél alacsonyabb felbontás a legjobb, még ha nem is túl életszerű. Az életszerűség jegyében szerepelnek a 4K és 1440p mérések is a bejegyzésben, ám ott sem sikerült az élre törni, sőt.
Úgy tűnik, hogy az Intel előzetes mérései nem hazudtak. Az átlagokat tekintve még a legdrágább Intel Core Ultra processzor sem éri el az előző két generáció flagship modelljeinek teljesítményét. Az Intel Core i7-14700K és 13700K játékok alatt több FPS-t produkál, mint az újonc, de még az AMD Ryzen 9000 szériája is jobb vételnek tűnhet, ha a játszadozás a cél. A 7800X3D-t pedig csak a november 7-én megérkező 9800X3D győzheti le.
Elérkeztünk a következő izgalmas állomáshoz. Az Intel ígéretei alapján itt már azért minőségi ugrásra lehet készülni a vásárlóknak.
Word
Photoshop
Premiere Pro
Blender
Jól látható, hogy az alkalmazások egy részében szintén nem sikerült kiemelkedőt alkotni, legyen szó irodai munkáról vagy képek szerkesztéséről. Az azonban vitathatatlan, hogy ha a nyers teljesítmény kerül előtérbe, például renderelésnél vagy videokódolásnál, akkor nem sokat kérdeznek az új Intel processzorok, itt a listák élére ugranak.
Intel Core Ultra 9 285K vs. 14900K teljesítmény alkalmazások alatt
Intel Core Ultra 7 265K vs. 14700K teljesítmény alkalmazások alatt
Intel Core Ultra 5 245K vs. 14600K teljesítmény alkalmazások alatt
A fenti diagramokon pedig az összehasonlításokat vizsgálhatjuk meg az előző generációhoz képest. A legnagyobb fejlődés a Core Ultra 5 esetében olvasható lesz, alkalmazásokban sokkal erősebb lett, mint az előd. A Core Ultra 7 és 9 esetében már kicsit vegyesebb az összkép.
A legdrágább modell számait vizsgáljuk, de a többi Core Ultra esetében is hasonló arányokat olvashatunk le.
Alkalmazások alatti fogyasztás
Játékok alatti fogyasztás
Jól látható, hogy az ígéreteket ezúttal valóban betartotta a cég. Legyen szó akár alkalmazásokról, akár játékokról, mérhetően jobb lett a CPU-k hatékonysága a korábbi generációkhoz képest.
Jól látható a fenti mérésekből, hogy bizony nem ez lett az Intel legjobb szériája. Nyers számítási teljesítményben valóban az élre ugrott ismét a kék óriás, de itt el is fogyott a történetet. Játékok alatt rosszabbul teljesít a csúcsmodell, mint az előző (két) generáció flagship modelljei. 1080p felbontáson pedig még az i5-14600K is erősebbnek tűnik, mely nem túl bizalomgerjesztő adat. Természetesen a kedvezőbb fogyasztásokat és hőmérsékletet nem lehet elvenni a gyártótól, ám mindezt gyakorlatilag teljesítmény visszaeséssel tudta csak abszolválni a cég. Egyedül talán komoly munkára, nyers erőre lehet csak ajánlani az új processzorokat, ott tényleg nagyot villantanak, de a „vegyes” felhasználóknak és a hardcore játékosoknak ez a széria bizony nagy eséllyel kimarad majd. Az új foglalatnak köszönhetően pedig teljes alaplap és memóriacserére is szükség lehet sokaknál, mely még rosszabb vétellé teheti az új Intel processzorokat.
Összefogott az AMD és az Intel, hiszen hatalmas veszély leselkedik rájuk