2024.10.17. – Arcon csapással ér fel Sammy Baker cikke a PushSquare-en. Na persze nem az újságíró hordja le az olvasót, hanem a tények fájnak, amelyekre rávilágít. Ökölbe szorul az ember keze, ha belegondol, mennyire igaza van, amikor azt írja, ne legyenek kétségeink: a korai hozzáférés valójában nem is az, aminek látszik, hanem az új játékok megjelenési dátuma, csak éppen adtak neki egy másik nevet, meg egy pár nappal-héttel későbbi, „hivatalos premiert”, hogy egy ideig 10-20-30 dollárral megemelt áron lehessen értékesíteni az egyes címeket.

És tényleg. Erről miért nem beszél senki? Mert ez így nettó áremelés, csak épp’ burkoltan.

Sammy emlékeztet: az iparág döntése, hogy a PS5 generáció kezdetétől 70 dolláros árcédulát biggyeszt az új játékokra, tömegeknél verte ki a biztosítékot. Sokan úgy érzik, lélektani határt lép át, és egyszerűen nem éri meg. Az ellenérvek ehhez képest azt mondják, a ’90-es évek kazettás játékai – inflációval korrigálva – még drágábbak voltak, ráadásul az AAA címek fejlesztési költségei az elmúlt évtizedben jelentősen megnőttek. Akárhogy is, az árak nem csökkennek, sőt, csendben növekednek. És ennek a folyamatnak vált alattomos eszközévé az early access – vallja a szerző.

Méregdrágává teszi a játékokat a korai hozzáférés – de okkal?

A kiadók trükkösek: alaposan visszaélnek a korai hozzáférés elfogadottságával, ami a játékok drágább, Ultimate változataival egyetemben nem ritkán 100 dollár fölé löki az árcédulát. Az utóbbi hónapokban ez egyre gyakrabban fordult elő, példának okáért a Dragon Ball: Sparking! Zero és a Silent Hill 2 esetében. A korai hozzáférést úgy adják el, mintha az maga extra tartalom lenne, hogy kis idővel hamarabb férsz hozzá a címhez, ha ezért hajlandó vagy jelentősen, egy 70 dolláros játékkal számolva akár 30 százalékkal többet kifizetni. Ez még azzal együtt is durva, hogy apró kozmetikumokat szintén szoktak mellé csapni. De könyörgöm: azt a napot, amit korai hozzáférésnek hívunk, ki választotta ki? Hát ugyanaz a cég, ami egyébként már készen van a tartalommal, és rögtön az előre beharangozott áron is adhatná, de ugye

hasra ütve ki lehet találni egy napot, amikortól „early access” van, és indulhat a sarcolás.

Oké, a Dragon Ball esetében (amivel három napot lehetett „nyerni”) a Deluxe Edition tartalmazott szezonbérletet is, így extra érték járt hozzá, viszont ez ugyanúgy csak egy upselling trükk, amit vásárlók tömegei esznek meg. Bár ez utóbbi gyakorlat korábban főként multiplayer címekre volt jellemző, mostanra a single player címek kiadói is egyre jobban profitálnak belőle. A Silent Hill 2 például 10 dolláros felárral volt elérhető három nappal a hivatalos megjelenés előtt, a Life Is Strange: Double Exposure pedig az első két fejezetét adja korábban, ha 80 dollárt fizetsz – szemben az alap 50 dollárral.

Mikor elég?

Elég bicskanyitogató megoldás, de azért van, hogy visszanyal a fagyi: a Star Wars Outlawsnál 130 dollárt kértek a korai hozzáférésért, de egy bug miatt a játékosoknak újra kellett kezdeni a kampányt PS5-ön – szóval a több pénzért itt még hátrányt is szenvedtek a játékosok. Összességében az van, hogy a játékok árai bizony sokkal jobban növekednek, mint amit nyíltan elismernek a kiadók, csak éppen trükközéssel húzzák ki az emberek zsebéből a pénzt. Bár ebben nincs semmi szabálytalan, azért elég felháborító üzleti viselkedés ahhoz, hogy fontolóra vegyük: fellázadjunk-e ellene. Van hozzá fegyverünk, csak úgy mondom – lsd. a lenti cikkben!

Gábor János

Ezt is olvasd el:

Milyen hatást ér el a review bombing? Ez az egyetlen eszközünk?