Megvan ki nyeri a bohócok harcát. A DC-gonosz énekléssel, Art, akitől rosszul vannak a nézők, még több brutalitással küzd a nézőkért, és utóbbi áll jobban.

2024.10.13. – Úgy tűnik, a közönség már másfajta bohócokra vágyik, hiszen a Terrifier 3 ijesztő vérfürdője letaszította a hétvégi mozis bevételi lista éléről a Joker: Folie à Deux-t, avagy praktikusan Joker 2-t. A gonosz lélek által megszállt Art – akinek a vérengzéseitől eddig is öklendeztek a mozilátogatók – már a harmadik felvonásnál tart és váratlan sikert fog aratni a hét legvégére. Az alacsony költségvetésű bohóchorror csak a pénteki napon 8,2 millió dollárt (több mint hárommilliárd forintot) keresett az észak-amerikai mozikban – ebből 2,4 milliót a csütörtöki elővetítéseken gyűjtött össze.

Az őrült mészárszék a filmes sajtó szerint 17 millió dollárt szed össze három nap alatt, amivel abszolút győztese lesz az aktuális mozis felhozatalnak.

A harmadik Terrifier a Cineverse forgalmazásában fut, és egyelőre csak az USÁ-ban, illetve Kanadában vetítik (ahogy az elsőt, ami aztán nem is hagyta el az amerikai kontinenst). Az újabb brutális film nagy vihart kavart az erőszakos jelenetei miatt, és klasszikus horrorfilmes marketingfogásként még egy panaszhotline-t is indítottak azoknak, akik túl soknak érzik a vérontást.

Nem várt siker arat a horrorbohóc

A garázsprojektből indult bohóchorror franchise elég lenyűgöző pályát ír le. Amíg az első film a Boxofficemojo  szerint alig 340 ezer dollárt kotort össze 2016-ban, addig a hányós nézők miatt hírhedtté vált második már 15,7 millió dollárt – Amerikában és 18 másik piacon. Erre pakol rá jó pár lapáttal a Terrifier 3, hiszen

csak az első hétvégéjén sikeresebb lesz, mint az első két mozi együttvéve.

Tegyük hozzá: annak, hogy Art eddigi legkíméletlenebb ámokfutása győzni tud és a premierhétvégéjén a toplista élén végez nem az az oka, hogy a Terrifier 3 zseniális. Persze mindenképpen egyedi és a gátlástalansága miatt kíváncsiságot ébreszt, de az elsőséghez ennyi kevés lenne, ha a vetélytársai nem szerepelnének a vártnál rosszabbul – és ez elsősorban a Joker 2-re igaz. Utóbbi film csalódást keltett a nézőkben az első hétvégéjén, és a rossz szájhagyomány megtette a hatását: legalább 80 százalékos nézőszámcsökkenéssel néz szembe, amivel már minden bizonnyal a Terrifier 3 mögé szorul. Döbbenetes, hogy egy vállaltan trash kaszabolós horror lesz a legnézettebb mozi, főleg úgy, hogy hagyományosan népszerű családi mozizásra is van lehetőségük a nézőknek, hiszen műsoron van A vad robot.

18+ ELŐZETES:

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Mindez azt jelenti, hogy lehet készíteni a gyomorerősítőket, mert ilyen eredmény után tuti, hogy már el is kezdték írni a Terrifier 4-5-6 forgatókönyveit.

Gábor János

És ezt láttad már?

10 fenomenális horrorjáték, ha bejön a Silent Hill 2 remake

×