Rengeteg meglepetéssel érkezik az Intel következő gamer CPU szériája
Az Intel 2024 októberében mutathatja be a soron következő gamer processzorait. Mostanra azonban szinte már mindent tudni.
Az Intel 2024 októberében mutathatja be a soron következő gamer processzorait. Mostanra azonban szinte már mindent tudni.
Az Intel 2024 októberében mutathatja be a soron következő gamer processzorait. Mostanra azonban szinte már mindent tudni.
2024.09.24. –Az AMD a Computex első napjára időzítette az új,Ryzen 9000 széria leleplezését. A Zen 5 architektúrára épülő magok akár 20%-kal gyorsabban dolgozhatnak, mint az elődeik, mindezt azonos órajelen nézve. A valódi mérések ezt játékok esetében nem igazolták, ám alkalmazások esetében érezhető ugrásról besszélhetünk. Az Intel meglehetősen hallgatag az elmúlt időszakban, ám ez sokkal inkább egy vihar előtti csendnek fogható fel. A cég műhelyében javában készülnek már a 15. generációs processzorok is, augusztus végén már az első, véglegesnek tekinthető egységek is legurulhattak a gyártósorról. Ahogy sejteni lehetett, az Intel háza tájáról is folyamatosan érkeznek a szivárgások és a pletykák, június és szeptember között is rengeteg dolgot megtudhattunk a 15. generációról. Érdemes ezeket összegezni szeptember végére, hiszen már a hivatalos leleplezésre sem kell olyan sokat várnunk.
Nézzük is, hogy mit tudni az Intel érkező processzorairól 2024 szeptemberének végén!
Az Intel az LGA1700 foglalatról LGA1851 foglalatra vált, mely kiosztásában változást takar, ám fizikai méretében megegyezik a 12. és 14. generáció között használt foglalattal. Több CPU hűtő gyártó is már LGA1851 támogatással reklámozza a saját hűtőit. A memóriatámogatás is változni fog, míg jelenleg DDR4 és DDR5 memóriát is támogatnak a processzorok, addig a 15. generáció csak és kizárólag DDR5 modulokkal éri majd.
Az Intel 2024 júniusának elején több információt is megosztott a soron következő Xe2 GPU egységei kapcsán. A magok Ray-Tracing képességei is nagyot fejlődhetnek, de a XeSS FPS boostoló algoritmus is sokat profitálhat majd az új XMX motoron. Az eDP szabványból is 1.5-re ugrik a GPU, azaz a lehető legfrissebb és hatékonyabb módon varázsolhat majd képet a monitorunkra. A jelenlegi információk alapján ezek a grafikus magok kerülnek a 15. generációs processzorok kupakjai alá, mely minőségi, akár 150-170%-os ugrást hozhat az integrált grafikus egység erejét illetően. Nem utolsó sorban pedig az AI számításoknál is jól jöhetnek a fenti fejlesztések.
Augusztus végén az Intel Arc 140V viselő integrált grafikus egység egy kis betekintés engedett abba, hogy mit is tudhat majd a következő asztali generáció. A kupak alatt már nem az Arc Alchemist szériában használt Xe magok, hanem azok újabb változatai, az Xe2 magok teljesítenek szolgálatot. A mérések alapján az asztali GeForce GTX 1650 szintjét érte el a GPU, mely egy belépő szintű, asztali videokártya. Mindezt pedig 17-30 wattos fogyasztás mellett érte el a mobil chip, így a hatékonyságra sem lehet panasz. Az asztali processzorokban még jobban kiengedheti a limiteket majd az Intel.
Az Intel már 2023 májusában bejelentette, hogy szakít a fentebb már kifejtett, 15 éve megszokott elnevezésekkel. A laptop és hordozható egységben ezt már egy ideje megtette, ám az asztali felhozatal még várat magára. Jelenleg az alábbi modellnevek szivárogtak ki:
Jól látható, hogy bár a nevek újszerűen hatnak, azért könnyen leolvasható lesz, hogy milyen erőre is érdemes készülni. A Core Ultra előtag nagy eséllyel minden asztali egységében adott lesz. Ezt követi majd az i5, i7, i9-hez hasonló számozás, immáron az „i” betű nélkül. Ezt követően pedig az egyre nagyobb szám arról árulkodik majd, hogy hol is helyezkedik el az adott processzor a ranglétrán. A Core Ultra 5 240(F) tehát a régi elnevezés alapján nagyjából az Intel Core i5 15400F névnek felelne meg.
A processzorok nem érkeznek egyedül majd októberben, ekkor debütálnak a drága, felső kategóriás Z890-es alaplapok is. Jelen pillanatban az alábbi felhozatal és specifikáció tűnik a véglegesnek a CPU-kat illetően:
Intel Core Ultra 200K “Arrow Lake-S” Specifikáció | |||||
---|---|---|---|---|---|
Core Ultra 9 285K | Core Ultra 7 265K | Core Ultra 7 265KF | Core Ultra 5 245K | Core Ultra 5 245KF | |
Magok (P+E) | 8P+16E | 8P+12E | 8P+12E | 6P+8E | 6P+8E |
Szálak | 24 | 20 | 20 | 14 | 14 |
Intel Smart Cache (L3) | 36MB | 30MB | 30MB | 24MB | 24MB |
Teljes L2 Cache | 40MB | 36MB | 36MB | 26MB | 26MB |
Intel TVB | Akár 5.7GHz | Akár 5.5GHz | Akár 5.5GHz | Akár 5.2GHz | Akár 5.2GHz |
Intel TBMT 3.0 | Akár 5.6GHz | Akár 5.5GHz | Akár 5.5GHz | ❌ | ❌ |
P-Cores Max Turbo órajel | Akár 5.6GHz | Akár 5.4GHz | Akár 5.4GHz | Akár 5.2GHz | Akár 5.2GHz |
E-Cores Max Turbo órajel | Akár 4.6GHz | Akár 4.6GHz | Akár 4.6GHz | Akár 4.6GHz | Akár 4.6GHz |
P-Cores alap órajel | 3.7GHz | 3.9GHz | 3.9GHz | 4.2GHz | 4.2GHz |
E-Cores alap órajel | 3.2GHz | 3.3GHz | 3.3GHz | 3.6GHz | 3.6GHz |
Alap fogyasztás | 125W | 125W | 125W | 125W | 125W |
Maximum Turbo fogyasztás | 250W | 250W | 250W | 159W | 159W |
Integrált grafikus gyorsító | ✅ | ✅ | ❌ | ✅ | ❌ |
Jelenleg tehát a fenti felhozatalra érdemes készülni. A gyengébb, szerényebb processzorok és alaplapok azonban csak 2025 januárjában érkeznek majd.
_(:3」z)_ pic.twitter.com/lventNg0bF
— 188号 (@momomo_us) September 20, 2024
Szeptember 20-án megismerkedhettünk az új dobozokkal is. Jól látható, hogy egy agresszívabb, fekete designt kapnak majd a dobozok. A színvilág nem teljesen ismeretlen, hiszen korábban már felbukkantak kínai belpiacos modelleken. Ezúttal azonban a globális felhozatal is megkapja majd.
Ahogy az lenni szokott, a nevesebb és nagyobb webáruházak jóval a megjelenés előtt értesülhetnek a specifikációkról. Sok esetben egy-egy jól belőtt árcédula is a szivárgás részét képezi, melyet ritkán módosít az Intel csapata. Ezúttal az Egyesült Királyságban elismert LambdaTek oldalára kerültek ki idő előtt az információk.
A weboldalra gyakorlatilag az összes első körben várható Intel Core Ultra felkerült, árcédulával együtt. Az alábbi összegekre lehet készülni első ízben:
Jól látható, hogy a csúcskategória ezúttal is a 300 ezres határt karcolgathatja hazánkban, de a leggyengébb modell sem lesz olcsó.
A HT támogatású Intel processzorokban két AS egység van, ám ALU-ból és Cache-ből csak egy.
Az elmúlt hónapok hírei és a bejelentések után az is magabiztosan kijelenthető, hogy:
2024 júniusában az is kiderülhetett, hogy az Intel valóban idei megjelenéssel kalkulál. A Computexen elhangzott információk őszi érkezést sejtettek. 2024 szeptemberének végén október 10-re esedékes bemutatóval és október végi megjelenéssel kalkulálhatunk. Ez alapján bizony magabiztosan kijelenthető , hogy az AMD-nek csupán három hónapnyi előnye volt, melyet talán nem is tudott kiaknázni teljesen. Ennek ellenére izgalmas versenyt várhatunk az év második felére, remélhetőleg az árakon is meglátszik majd ez.
Borító: PCGamesn
A Csúfok helyett: ez a 7 sci-fi a Netflixen kapásból sokkal jobb