Az Nvidia már javában készül a következő generációra. Az RTX 50 első adagja még idén megérkezhet, úgy tűnik, hogy a tápgyártók is készülnek.

2024.07.15. –Nem titok, hogy az Nvidia már javában készül a következő generációra. 2023-ban a pletykák 2025-ös megjelenést valószínűsítettek, ám 2024 elejére egy 2024 őszi/téli megjelenés képe kezdett kirajzolódni. Az biztos, hogy a cég már kifejezetten konkrét specifikációkkal kísérletezik, hiszen az elmúlt hónapokban több leak is napvilágot látott már. A megjelenés időszakát még mindig rengeteg kérdés lengi körbe. Az azonban szinte biztos, hogy az elkövetkezendő fél évben mindhárom nagy gyártó (AMD, Intel és az Nvidia) kiterítheti majd a lapjait.

Az RTX 50 kártyák a cég Blackwell architektúrájára építenek majd, mely az RTX 40-es modelleknél is nagyobb hatékonysággal kecsegtet. Ez a méreteken is meglátszódhat majd. Kopite7kmi, az egyik legnagyobb Nvidia leaker szerint az RTX 5090 FE változata nemhogy nem lesz nagyobb, mint az RTX 4090, de még kevesebb helyett is kér magának. Az RTX 4090 referenciahűtője 3 slotot foglalt el, az RTX 5090 jelenleg tesztelt változata csak kettőt. A játékosok jelentős részét azonban kétségkívül a fogyasztás érdekelheti a legjobban.

A Seasonic kalkulátorában felbukkantak az RTX 50-es Nvidia videokártyák

A Seasonic jelenleg az egyik legelismertebb tápgyártó cég az iparágon belül. A nevük garancia a megfelelő minőségre, a remek hatékonyságra és a rengeteg védelemre. Nem véletlen, hogy az esetek jelentős részében 10 év garanciát adnak az egyes tápjaikra. Ahogy a legtöbb gyártó, úgy ők is kedveskednek kalkulátorral a weboldalon, melyekkel a felhasználók belőhetik a gépük fogyasztását.

Felbukkantak az új Nvidia kártyák a Seasonic weboldalán

Felbukkantak az új Nvidia kártyák a Seasonic weboldalán

Július közepén ebben a kalkulátorban bukkant fel a GeForce RTX 5090, 5080, 5070, 5060 és 5050 modellje. Konkrét watt adatokat nem ír az oldal, ám a forráskódban ezeket is megtalálták az adatbányászok. A Seasonic kalkulátora az alábbi adatokkal számol:

  • GeForce RTX 5090: TDP 500W (+50W vs. 4090), 1x 16-pin power connector
  • GeForce RTX 5080: TDP 350W (+30W vs. 4080), 1x 16-pin power connector
  • GeForce RTX 5070: TDP 220W (+20W vs. 4070), 1x 16-pin power connector
  • GeForce RTX 5060: TDP 170W (+55W vs. 4060), 1x 16-pin power connector
  • GeForce RTX 5050: TDP 100W, 1x 16-pin power connector

A jelek alapján 20 és 55 extra wattra számíthatunk a korábbi generációkhoz képest. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy ezért cserébe akár 50-75%-kal több FPS is kisajtolható majd az új Nvidia kártyákból. Remek kérdés, hogy a Seasonic mennyire dolgozik konkrét és hitelesített adatokkal, árulkodó lehet azonban, hogy már felkerültek ezek az értékek az oldal felületére. A hivatalos bejelentésig természetesen érdemes pletyka szinten kezelni a fenti fogyasztási értékeket.

Forrás: Videocardz

Ezt olvastad már?

Ezért röhögöd könnyesre magad mások bénázásán – ezért viccesek a fail-videók

×