Az Apple telefonjai várhatóan szeptemberben mutatkoznak be. Több szinten is fejlődhet a friss iPhone készülékek töltési ideje.

2024.07.12. – Egyre közelebb érkezünk 2024 szeptemberéhez. A rutinos Apple rajongók jól tudják, hogy ebben az időszakban már nem érdemes új iPhone-t venni, ha nem muszáj. Az almás cég hosszú évek óta az első őszi hónapban leplezi le az új telefonjait és az óráit. A jelek alapján az iPhone 16 széria sem képez majd kivételt, egyre több konkrét pletyka és szivárgás érkezik a termékekről. Ebben segítő kezet nyújtanak az iOS 18 fejlesztői változatai, hiszen sok fájl utal a még be nem jelentett készülékekre.

Az iPhone telefonokat több kritika is érte az elmúlt években. Az egyiket tavaly eliminálta az Apple, hiszen USB-C portot kaptak a készülékek. A másik gyakori kritika a töltést és a töltési időket érinti. A legtöbb gyártó már rendelkezik olyan megoldásokkal, mely segítségével 50, 75, netán 100 watt feletti töltést is tud biztosítani a telefonok számára. Az Apple azonban kábelen maximum 27 wattot tud nyújtani, de az elismert MagSafe technológia sem tud kisajtolni magából 15 wattnál többet.

Több szinten is fejlődhet az iPhone telefonok töltése

Több szinten is fejlődne az iPhone 16

Több szinten is fejlődne az iPhone 16

Az elmúlt időszakban a 9to5mac informátorai elárulták az új iPhone készülékek akkumulátorának kapacitásait. Nézzük is ezt első körben.

Az iPhone 15 készülékek az alábbi értékekkel rendelkeztek:

  • 15: 3,349 mAh
  • 15 Plus: 4,383 mAh
  • 15 Pro: 3,274 mAh
  • 15 Pro Max: 4,422 mAh

Az iPhone 16 széria nagy eséllyel ezekkel a számokkal dolgozhat majd:

  • 16: 3,561 mAh (6.3% fejlődés)
  • 16 Plus: 4,006 mAh (8.6% csökkenés)
  • 16 Pro: 3,355 mAh (2.5% fejlődés)
  • 16 Pro Max: 4,676 mAh (5.7% fejlődés)

Iparági pletykák alapján az Apple nem csak megkönnyítheti az akkumulátorok cseréjét, de az akkuk energiasűrűsége is jobb lehet az előző szériához képest. Július első napjaiban azonban kiderült, hogy az iPhone-ok töltése is nagyot fejlődhet. Kábeles töltés esetében 27 wattról 40 wattra ugorhatnak a friss telefonok, illetve MagSafe töltés esetében is 20 watt lehet a limit a mostani 15 watt helyett. Nagy eséllyel első körben csak a Pro széria kaphatja meg ezeket az újdonságokat. Ez bizony sokat javíthatna a töltési sebességen, ám még mindig elmarad néhány gyártó saját megoldásától. A telefonok hivatalos bemutatására már nem kell sokat várni, szeptember közepére érdemes készülni.

Forrás: 9to5mac

Ezt olvastad már?

Pár ezer forintért játszhatsz 2024 legnagyobb játékmegjelenéseivel

×