A Warzone Season 4 Reloaded frissítése június 26-án veszi kezdetét. Urzikstan pályája több új meglepetést is tartogat majd.

2024.06.25. – A Warzone és Modern Warfare III negyedik közös szezonját tapossák a játékosok. Most, hogy féltávhoz érkezett a Season 4, ismételten érkezik egy nagyobb volumenű frissítés a Warzone-hoz. A programozók két nagy részre bontják fel a szezonokat, hogy minden hónapra jusson valamilyen újdonság. Ezek a csomagok a Reloaded nevet viselik magukon. Nem szólnak akkorát, mint a szezonokat elstartoltató frissítések, de így is elegendő tartalommal rendelkeznek, hogy ne fulladjon teljes unalomba a hátralévő néhány hét.

Az újdonságok egy jelentős részét összegyűjtöttük már, ám a fejlesztők a frissítés napjáig folyamatosan csepegtetik majd az információkat. Egy biztos, hogy a szokásos nerfeket és buffokat csak június 26-án délután ismerheti meg a közösség, ez így volt az elmúlt hónapok során is. Az is kiderülhetett, hogy továbbra is Urzikstan hangsúlyos lesz majd a játék, hiába zajlanak a Ranked mérkőzések Rebirth Island szigetén. A fejlesztői blogbejegyzésből az is kiderülhetett, hogy a nagy pályára olyan fegyverek érkeznek, melyekkel eddig még nem találkozhattak a Warzone játékosok.

Érkeznek a „Redacted”  Warzone fegyverek Urzikstan területére

A Warzone fejlesztői Redacted néven illetik a játék különleges fegyvereit. Ezek olyan speciális variánsai létező fegyvereknek, melyek nyolc attachmenttel, azaz kiegészítővel rendelkeznek. Bizony, ez hárommal több, mint a játékosok által alapból elérhető, Gunsmith felület alatt véghezvihető módosítás. Ennek köszönhetően soha nem látott erővel piríthatnak Urzikstan pályáján ezek a fegyverek, hiszen az extra 3 kiegészítő jelentősen javíthat a fegyverek amúgy sem rossz tulajdonságain.

Call of Duty Urzikstan Warzone Redacted fegyver

A Redacted fegyvereket Loot Hot zónákban talált Supply Boxokban vagy a titkos bunkerekben találhatják meg a Warzone játékosok. Természetesen a random faktor itt is játszik, azaz nem tudni, hogy egy kimaxolt AR vagy épp egy Sniper köszönt vissza-e ránk a ládákból. Egy azonban biztos, hatalmas előnyre tehetnek szert a játékosok a Redacted fegyvereknek köszönhetően. Garantált, hogy a Loot Hot zónák és a bunkerek eddig nem látott figyelmet kapnak majd. A Warzone Season 4 Reloaded június 26-án, magyar idő szerint 18:00 órakor startol.

Forrás: COD Blog

Ezt olvastad már?

6 teljesen új játék, amiért egy fillért se gombol le rólad a Steam

×