Egy március 24-én életbe léptetett módosítás kijavított egy hibát, ami lehetővé tette a játékosoknak, hogy visszavonják a Delivery Biscuit eladását, így pedig a glitch miatt tartósan megnöveljék a maximális manájukat.

Egy március 24-én életbe léptetett módosítás kijavított egy hibát, ami lehetővé tette a játékosoknak, hogy visszavonják a Delivery Biscuit eladását, így pedig a glitch miatt tartósan megnöveljék a maximális manájukat. Most a hiba egy másik irányba fejti ki a hatását, csökkenti a játékosok maximális manáját, ha visszavonják a vásárlást, miután kaptak egy kekszet. Ha ismerősen cseng a sztori, igen, erre már volt példa korábban, olyan ez már mintha a Riot Games állandóan ugyan azzal a rossz javítási folyamattal rukkolna elő és nem értené mi a bibi.

A fejlesztők természetesen hangsúlyozták, hogy jelenleg is dolgoznak az új probléma megoldásán, de ez valószínűleg egy kis időt vesz majd igénybe. Szerencsére a játékosok számára a vásárlás visszavonása egy keksz beszerzése után nem gyakori dolog, így nem sokakat érint. Ráadásul ezúttal nem élhetnek vissza mások a maximális manakészletük növelésével, ami egy kisebb győzelem, elvégre maga alatt senki sem szeretné direkt vágni a fát.

 

Az elmúlt hetek kálváriáját figyelembe véve igazából az lenne a legjobb döntés, ha most egy ideig mindenki szüneteltetné a Biscuit Delivery rúna alkalmazását, amíg TÉNYLEGESEN meg nem oldja a problémát a fejlesztőcsapat.

A hivatalos poszt alatt sok játékos rámutatott, hogy az eset kifejezetten mulatságos, hiszen nemhogy nem sikerül már hetek óta javítani a hibát, lényegében egy mókuskerékben rohangálnak a fejlesztők. Ez is azt jelzi, hogy valami komoly gond van a játék spagettikódjában, amit már maguk a fejlesztők sem nagyon mernek bolygatni.

Mivel a közelgő 13.7-es javítás április 5-én jelenik meg, szinte biztosra vehető, hogy a fejlesztők a következő napokban újabb hotfixet fognak eszközölni a szervereken, miután megoldották ezt a keksz problémát. Végül is ez egy kulcsfontosságú rúna, amit sok bajnok használ, ezért jobb, ha előbb, mint utóbb javítják.

Ezt olvastad már?

A Riot Games rájöhetett, miért laggolnak néha a LoL meccsek

 

×