Az első meccsükön máris aláztak.

A Dexerto információi alapján a G2 is megduplázza a Valorant csapatainak számát, nem is akármilyen felállással. Ráadásul nem is volt annyira nehéz dolguk, hiszen egy szinte kész ötöst karolhattak fel a pletykák alapján. A G2 Esports a két hete feloszlott XSET CS:GO csapat négy versenyzőjét és a RixGG korábbi játékosát, aNNja-t veheti a szárnyai alá.

A csapat egyelőre még „The Originals” néven indulva elindult a VCT Game Changers EMEA Season 1 megmérettetésen is, melynek első BO3-as összecsapásán kört sem engedtek az ellenfél játékosainak. Mindkét meccsen 13-0-ás eredmény született, így hatalmas önbizalommal vághattak bele a szerda esti folyatásba, mely szintén kiváló eredménnyel zárult. A Riot Games február végén jelentette be a VCT Game Changers nevű projektjét, amely azzal a céllal indult, hogy elősegítse a női kompetitív közösség fejlődését. Az EMEA régióban 20 ezer eurós összdíjazásra számíthatnak a csapatok.

A G2 Esports női Valorant csapatának felállása tehát a következő:

  • Julia ‘juliano‘ Kiran
  • Michaela ‘mimi‘ Lintrup
  • Zainab ‘zAAz‘ Turkie
  • Petra ‘Petra‘ Stoker
  • Anja ‘aNNja‘ Vasalic

Sok sikert kívánunk! 

×