Az Assassin’s Creed kiadója történetének legfájdalmasabb átalakítását éli. Eközben projektek sorát állítja le és világszerte bocsátja el a dolgozóit.

Súlyos pénzügyi nehézségekkel és belső feszültségekkel küzd az európai videójáték-ipar egyik legnagyobb szereplője. A francia Ubisoft friss jelentése szerint a nettó foglalási állomány 54 százalékkal zuhant az előző év azonos időszakához képest. Bár az utolsó negyedévben elért 415 millió eurós (149 milliárd forintos) bevétel némi reményre adhat okot (lévén meghaladta a korábban jósolt 390 millió eurót), az éves mérleg így is drasztikus visszaesést mutat.

A vezetés szerint a gyenge számok hátterében elsősorban az Assassin’s Creed Shadows eltolt megjelenése, valamint a partneri együttműködésekből származó bevételek korábbi, kiugróan magas szintje áll.

„Az elmúlt pénzügyi év a döntő lépések ideje volt az Ubisoft számára” – idézi a Game Developer a társalapító-vezérigazgatót. Yves Guillemot hangsúlyozta, hogy a cél egy fókuszáltabb és fegyelmezettebb szervezet felépítése, amely folyamatosan képes magas színvonalú élményeket nyújtani a játékosoknak.

Elbocsátások és bezárt Ubisoft-stúdiók

A gazdasági mutatók romlása mögött egy januárban indult, meglehetősen agresszív átszervezési folyamat áll. A kiadó öt kreatív központ köré csoportosította át a működését, miközben drasztikus költségcsökkentésbe kezdett. Ennek részeként hét projektet végleg leállítottak, további hatot pedig elhalasztottak. Az átszervezésnek súlyos humánerőforrás-költségei is vannak: a hírek szerint a cég törölte a bejelentés előtt álló Alterra-projektet, leállította a fejlesztéseket a Red Stormnál – innen 105 embert rúgtak ki –, illetve bezárta halifaxi stúdióját is. A leépítések egyébként tavaly novemberben Abu-Dzabiban kezdődtek – 29 munkavállaló távozásával, majd februárban a torontói stúdiótól küldtek el 40 alkalmazottat.

Guillemot a pénzügyi jelentésben elismerte a nehézségeket. „Ez a kétéves átalakulás nehéz döntésekkel és rövid távon csalódást keltő pénzügyi teljesítménnyel jár, de szilárd meggyőződésem, hogy ezek az intézkedések együttesen jobb helyzetbe hozzák az Ubisoftot ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható szabad cash-flow-t biztosítson.”

A vezérigazgató várakozása szerint a mostani időszak jelenti majd a mélypontot az Ubisoft készpénzforgalmában, de a pozitív fordulatot csak a 2027–28-as pénzügyi évre jósolja.

A vezetés intézkedései, köztük az irodai jelenléttel kapcsolatos szigorúbb elvárások, heves ellenállást váltottak ki a munkavállalók körében. Ismert eset, hogy néhány hónapja kb. 1200 dolgozójuk lépett sztrájkba, nem sokkal később pedig öt franciaországi szakszervezet hirdetett háromnapos nemzetközi munkabeszüntetést. A tiltakozók a menedzsment felelősségre vonását és a vezérigazgató lemondását követelik.

Ám Guillemot a jelek szerint foggal-körömmel kapaszkodik a székébe.

„Elindítottuk vállalatunk történetének egyik legambiciózusabb átalakítását” – fogalmazott az Ubisoft-vezér, világossá téve, hogy ő márpedig marad. A cég jövőjét most az olyan bejáratott márkákra alapozzák, mint a Rainbow Six Siege vagy az Assassin’s Creed Black Flag Resynced. A stratégia szerint a hatékonyabb működésnek köszönhetően a vállalat a 2028–29-es évre érheti el a stabil pénzügyi szintet.

Címlapkép: Ubisoft

Fél falábon állva is kibírjuk – Már ekkor jöhet az Assassin’s Creed: Black Flag Resynced

×