Karácsonykor nem csak az ember gyomra, de bizony a hálózati eszközök, szerverek is túlterhelődhetnek, mely kellemetlen jelenségekkel jár.

Nem titok, hogy karácsonykor az emberek nagy része munkától távolt tölti az ünnepet. Természetesen vannak ilyenkor is nélkülözhetetlen feladatok, ahol nem áll meg az élet, ám a legtöbb család otthon próbálja elütni az időt. Ez remekül hangzik, ám nem várt problémákat is magával hozhat. Míg az év legtöbb napján a szerverek és a lokális, internet irányításáért felelős eszközök elosztva kapják a terhelés nagy részét, karácsonykor ez bizony egyszerre zúdul rájuk. Olyan problémákat is magával hozhat ez, mint a net lassúsága vagy éppen online játék közben tapasztalható laggolás, ping növekedés. Előfordulhat, hogy a konkrét játékszerver vagy webszerver lassul be, ám az esetek nagy részében sokkal inkább a köztes állomások terhelése okozza a kellemetlenségeket. Szerencsére meg lehet próbálkozni ezek kikerülésével.

WARP – 1.1.1.1.

A Warp neve több ízben is felmerülhetett a magyar világhálón az elmúlt években. A legtöbben a Telekom – Cloudflare problémák miatt vetik be, ám gyakorlatilag bármilyen hasonló esetben alkalmazható. A korábbi szerkesztőség részletes leírást készített az alkalmazás használatáról, ám nagyon leegyszerűsítve csak le kell töltened a teljesen ingyenes programot, elindítanod, ON állásba pakolni a csúszkát, majd élvezned a papíron gyorsabb internetet és a kevésbé akadozó játszadozást. A nyers letöltési sebességed kicsit csökkenhet, ám a jobb elérési út és a kevésbé terhelt útvonalnak köszönhetően sokat javulhat a böngészési és multiplayer élmény.

ExitLag

Ha csak a játékokkal van problémád, akkor az ExitLag bevetése is reális elképzelés lehet. A program eredendően fizetős, ám a 3 napos próbaidőnek köszönhetően gyakorlatilag teljesen kitöltheted vele a karácsonyi időszakot. A program igyekszik a kliensed és a játék szervere közötti legstabilabb, leggyorsabb útvonalakat megkeresni, majd azok felé terelgetni az összes csomagod. A pinged egy nagyon kicsit romolhat, ám a többi érték javulása miatt sokkal jobb játékélményben lehet majd részed.

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

×