A PlayStation 5 Pro az eddigi tesztelők szerint elmarad a reklámozott 45%-os teljesítménynövekedéstől az alap PS5 konzolhoz képest.

2024.11.15. – Mostanra már több mint egy hét telt el azóta, hogy a Sony elérhetővé tette a legújabb félkonzolt, a PlayStation 5 Pro-t. Természetesen a tech-szakértők azonnal ráugrottak a hadverre, és leginkább arra voltak kíváncsiak: milyen teljesítményre képes az alapmodellhez képest. A Digital Foundry szakértői szerint a teljesítménynövekedés elmarad attól, mint amiről a Sony korábban beszélt.

PlayStation 5 Pro növekedés?

Miközben számtalan korábbi szivárgás és Sony marketing-kampány is említette: a PS5 Pro az alapmodellhez képest nagyjából 45 százalékos teljesítménynövekedést ígér, a grafika, a képfrissítési arány, illetve sok-sok új funkciót tekintve. Nos, szakértők szerint ez a vártnál valamivel kevesebb, nagyjából olyan 30-35 százalékos növekedés inkább.

A szakértők a memória-sávszélesség korlátaira mutatnak rá, ami miatt nagyobb felbontásnál elmarad a várt teljesítménynövekedés. A memória sávszélessége az a sebesség, amivel az adatokat a processzor a memóriából kiolvashatja vagy tárolhatja. Azok számára, akik nem tudják, a nyers GPU lóerő nem feltétlenül jelent nagyobb teljesítményt a játékokban, mivel a memória-sávszélesség is nagy szerepet játszik, különösen a nagyobb felbontásoknál, például a 4K esetében.

A Digital Foundry által végzett tesztek után a szakértők nagyobb felbontásnál erőtlen teljesítménynövekedést tapasztaltak, ami arra enged következtetni, hogy a PS5 Pro 28%-kal megnövelt memória-sávszélessége (a standard modellhez képest) az, ami visszafogja a konzolt a Sony által hirdetett 45%-os teljesítmény elérésétől. Ez azonban egyelőre csak egy elmélet, mivel a Digital Foundry szerint további teszteket kell végezni.

A tech-szakértők arra is rámutattak, hogy különböző felbontásoknál és képkockasebességnél, például 1080p-nél 120 Hz-en masszív teljesítményjavulás tapasztalható. A kisebb felbontások sokkal kisebb memória-sávszélességet igényelnek a GPU-tól. Mit gondolsz a szakértők véleményéről?

Ezt láttad?

Miért akarjuk 100%-ra teljesíteni a videojátékokat? Itt a magyarázat

×