Megérkezett az Nvidia App első, teljes verziója - Így próbálhatod ki
Az Nvidia 20 év után lecseréli az ósdi, elavult felületet. A béta verzió február végén élesedett, a végleges verzióra november közepéig kellett várni.
Az Nvidia 20 év után lecseréli az ósdi, elavult felületet. A béta verzió február végén élesedett, a végleges verzióra november közepéig kellett várni.
Az Nvidia 20 év után lecseréli az ósdi, elavult felületet. A béta verzió február végén élesedett, a végleges verzióra november közepéig kellett várni.
2024.11.13. – Az Nvidia a 2023-as és 2024-es időszakban sem unatkozott. A cég fő profilját jelenleg a mesterséges intelligencia teszi ki, ez nem is kérdéses. Éppen ezért nem is lepődött meg senki, amikor az év elején, február első napjaiban bemutatták a saját chatbotjukat. A Chat With RTX érdekessége, hogy teljesen lokálisan fut az Nvidia tulajdonosok számítógépein, így az érzékeny adatokat is rábízhatjuk a botra. A telepítés menetét és néhány használati példát már korábban bemutattunk, ezt >IDE< kattintva érheted el. Az azonban biztos, hogy az az újdonság nem minden felhasználót vonzott be, hiszen sokakat teljesen hidegen hagy az AI/MI témakör.
Február 22-én érkezett egy GeForce Driver, mely látszólag a szokásos hibajavításokon és fejlesztéseken kívül nem tartalmazott mást, ám a háttérben jóval nagyobb ugrást készített elő, mint bármilyen illesztőprogram az elmúlt években. A driver az 551.61 számozást kapta a fejlesztőktől. A driver önmagában tényleg nem lógott ki az átlagból, a motorháztető alatt azonban egy új applikáció támogatásával kecsegtet, melyet jelenleg csak külön letöltve próbálgathatnak a játékosok. Az Nvidia az elmúlt 9 hónapban folyamatosan aztán folyamatosan csiszolta az alkalmazás képességeit, hogy aztán november 12-én kiléphessen a béta állapotból a program.
Nézzük is, hogy mit tud Nvidia App!
Az applikáció nemes egyszerűséggel az „Nvidia App” nevet kapta. A jelenlegi GeForce Experience és a meglehetősen elavult Control Panelt egyesíti egyetlen egy felület alá. Jelenleg feltételekből is csak néhányat kell teljesítenie a felhasználóknak:
Jól látható a fenti, friss videóban is, hogy a Control Panel kifejezetten idejét múlt kinézettel rendelkezett. Gyakorlatilag 2006 óta nem igazán változott a design, azaz közel 20 éves felülettel találkozhattak a játékosok. Önmagában ez azonban nem indokolta volna, hogy csere történjen, de a nemzetközi oldalak és a saját tapasztalatok alapján is több szinten fejlődött a program. Nézzük is ezeket tételesen:
Hátrányként tehát nem sok mindent lehet felsorolni, bizonyos funkciók hiányoztak a béta elején, ám mostanra gyakorlatilag teljesértékű lett az alkalmazás. Egyelőre még mindenképp külön kell letölteni az Nvidia weboldaláról, ám néhány múlva már a driverek szerves részét képezi az alkalmazás.
Vacak a térerő? Nem vagy egyedül, de itt van 10 hasznos tipp, ami segít