2024 végére már az 50 ezres kategóriában is remek gamer monitorokat lehet találni, akár PlayStation és Xbox konzolok mellé is.

2024.11.12. – A 2020 és 2022 közötti időszakot brutálisan megszenvedte a PC-s szegmens. COVID-járvány, ellátási problémák, Ethereum bányászat, chiphiány, csak hogy a legfontosabb okokat említsük. Néhány komponens ára ennek köszönhetően az egekbe szökött, élükön a videokártyákkal. Nem meglepő, hogy ilyen árcédulák mellett a korábbi évekhez képest kevesebben építettek számítógépeket azokban az években. Sokan ezért inkább a PlayStation vagy Xbox Series X/S konzolok felé fordultak, ez a lendület pedig azóta is kitart.

Van azonban egy olyan perifériás, hardveres szegmens, mely igazán pozitív évet könyvelhet el ennek ellenére is. A gamer monitorok elképesztő, 20%-os növekedést értek el 2023-ban, a 165 Hz feletti, prémium kategóriás megjelenítők csak önmagukban hoztak 13%-ot. Érdekes, hogy a 144 és 165 Hz közötti monitorok tekintetében azonban némi visszaesés volt leolvasható, egészen pontosan 4%. Ezt nagy eséllyel annak tudható be, hogy a legtöbb monitor már 165, 180, 240 vagy épp 280 Hz-es képfrissítéssel dolgozik az alsóbb kategóriákban is. Ennek köszönhetően a gamer monitorok árai megzuhantak, manapság már 50 ezer forint alatt is remek élményt kaphatunk. Ezeket természetesen Xbox és Playstation konzolok mellé is befoghatjuk.

Két út áll előtted ebben az árkategóriában

Manapság az 50 ezer alatti kategóriában két út közül érdemes választani. Egyrészt, választhatjuk a FullHD felbontást, melyhez 24 inchnél nagyobb képernyőt nem érdemes társítani. Ebben az esetben már magabiztosan kalkulálhatunk a 120 Hz-es képfrissítéssel is, mely bizony gyors játékok esetében bizony igencsak hozzá tud dobni az élményt. Másrészt ott lehetnek még a 60 Hz-es, ám már 1440p felbontású és 27 inch képátlóval rendelkező monitorok, melyek a nagyobb pixelsűrűségnek köszönhetően adhatnak szebb képet. Ha lassabb, single játékokkal játszunk, akkor az utóbbi lehet jobb megoldás, míg ha a gyors, multiplayer címeket kedveled, akkor a 120 Hz mellett érdemes letenni a voksot. Ebben az árkategóriában nagyobb méretet és/vagy felbontást azonban nem érdemes keresnünk. A HDMI 2.0 csatlakozó szintén olyan specifikáció, amit érdemes a dobozokon keresni. Papíron az 1.4 is megbirkózik a magas képfrissítéssel, ám az esetek egy részében mégsem működőképes úgy a történet. Ezeket a lenti monitorok szintén teljesítik, ha hihetünk a gyári specifikációknak.

A monitorok

MSI MAG G256F 

MSI 256F gamer monitor

Az oldalon többször is említést tettünk már róla, hiszen igazi ár-érték bajnok az utóbbi időben. Általában akció nélkül is 50 ezer forint alatt elcsíphető. Az MSI MAG G256F gamer monitor mindent tud, amit ebben az árkategóriában illik tudni. A felbontás a fentebb említett 1920×1080, azaz Full HD. A számozásból hamar kiderülhet, hogy 25 (24.5) inches képátlóról beszélhetünk, mely kellemes párosítás, a 27 már bizony pixelesebb lenne. A 144 Hz természetesen biztosított, sőt, ha szeretnénk akkor akár 180 Hz-ig is feltornázhatjuk a panelt, ám PlayStation és Xbox esetében 120 Hz lesz a maximum. Szerencsére az IPS panelről sem kell lemondani, így a képminőség is kellemes lehet. A 250 cd/m2 fényerő pedig szintén hozza az 50-60 ezres árkategóriában megszokott szintet.

LG UltraGear 24GN60R-B

gamer monitor

Az LG monitor az MSI féle nyomvonalat viszi tovább. A 120 Hz és afeletti képfrissítés itt is adott, ahogy a panel itt is IPS. Ez pár ezer forinttal az MSI felett van, ám teljesíti az 50 ezer alatti feltételt, így kihagyhatatlan szereplője a válogatásnak.

Asus TUF Gaming VG24VQ1B

gamer monitor

Az Asus monitora már egy más utat jár be, de marad a fenti két monitor 1080p, 24 inch nyomvonalát. A VGA24VQ1B bizony hajlított képernyővel (1500R-es görbülettel) segíti a játékosok dolgát, az IPS panelt is VA-ra cserélte a gyártó. A hivatalos weboldalon külön említik a PlayStation 5 és Xbox kompatibilitást is, tehát tudatosan készültek a konzolos játékosokra is. A VA panel jóval kellemesebb kontrasztot és feketéket ad az IPS-hez képest, ám némi extra utánhúzásra érdemes lehet felkészülni. Lassabb, single játékok esetében azonban ez semmit nem von le az összképről, miközben a 120 Hz lehetőségét is nyitva hagyjuk.

Philips 275V8LA

gamer monitor

A Philips monitora egy teljesen más opciót kínál. A 120 Hz-ről itt le kell mondani, meg kell elégedni a 60 Hz képfrissítéssel, azonban a méret már 27 inchre nőtt, miközben a felbontás is ugrott egyet 1440p-re. Ez az opció egyértelműen azok számára lehet jó választás, akik a lassabb, single játékokat kedvelik. Ott bizony többet adhat a magasabb pixelsűrűség és a nagyobb méret, mintsem a magas képfrissítés.

Fontos: A monitorok árai akár naponta, sőt óránként is változnak, a bejegyzés pillanatában mindegyiket meg lehetett vásárolni valamelyik magyar webáruházban 50 ezer forint alatt is. Előfordulhat, hogy bizonyos napokon 50 ezer forint fölé is benéznek az árcédulák, ám a nagyságrend marad. A monitorok neveire kattintva a dedikált Árukereső oldalukon találod magad, ahol pillanatok alatt kiderítheted, hogy melyik áruházban épp a legolcsóbb az adott monitor. 

Ezt olvastad már?

Világbajnok Dragon Ball tetoválások – Te magadra varratnád őket?

×