Centiken múlott, hogy elcsapjon egy úttestre eső embert egy Tesla, de az önvezető mód megmentette az életét.

2024.10.29. – Akár egy mesterien megkomponált marketingfogás is lehetne a fenti címmel prezentált cikk, pedig a Tesla legújabb „reklámját” valóban a valóság írta. Október 9-én történt ugyanis, hogy Brassó belvárosában egy járókelő váratlanul kiesett az úttestre, a legnagyobb „szerencséjére” azonban a felé tartó jármű egy állítólag önvezető módban közlekedő Tesla Model S volt.

A feltehetően önmagát irányító Tesla azonban annak ellenére is azonnal kitért az úttestre eső ember elől, hogy az csak pár centire volt tőle. Jóllehet ennek az életmentő manővernek a szembe sávban közlekedő audis már kevésbé örült, mert a Tesla inkább annak ütközött, minthogy elgázolja az elé váratlanul kieső személyt. Az autoevolution.com szerint komolyabb baja szerencsére senkinek sem lett: a Teslában ülő 39 éves nő és az eleső járókelő kisebb karcolásokkal megúszták az esetet, az Audi sofőrje viszont kisebb sérülésekkel kórházba került.

 

A portál úgy tudja, hogy Brassóban 30 km/h-ás sebességkorlátozás van érvényben, a hatóságok azonban még vizsgálják, hogy a két autó pontosan mennyivel és milyen körülmények között haladhatott – bár szemlátomást mindketten betartották az érvényes szabályokat. Hozzáteszik, hogy bár hivatalos információ egyelőre nincs arról, hogy a Tesla FSD-módban közlekedett, avagy sem, de egy ilyen utolsó utáni pillanatban kivitelezett manőver egy ember számára bár nem lehetetlen, hatalmas, már-már emberfeletti bravúr volna – emiatt feltételezhető, hogy az önvezetés mentette meg a szerencsés szerencsétlen életét.

A Tesla ugyanakkor már mindenki figyelmét egyértelműen felhívja arra, hogy az Autopilot és a teljes önvezetésnek nevezett funkció továbbra is megköveteli a sofőr aktív jelenlétét. Mivel azonban sokan a teljes önvezetésre teljes önvezetésként tekintenek, a Tesla bevezetett egy olyan biztonsági funkciót is, ami a sofőr szemét-látását vizsgálja vezetés közben, és hangjelzéseket küld, ha az nem figyel kellőképp az útra, vagy ha leveszi a kezét a kormányról. Ez a funkció pedig állítólag még akkor is működik, ha a sofőr napszemüveget visel.


Bódi Dániel

Ezt is olvasd el:

Ha nem a Windows minden idők legnépszerűbb rendszere, akkor micsoda?

×