Az AMD, az Nvidia is nagy erőkkel készül már a soron következő, nagy bemutatóra. Az AMD-nél azonban nem csak videokártyákra érdemes számítani.

2024.10.29. – A 2024-es év utolsó két hónapja és a 2025-es év első fele igazán izgalmas lehet vásárlói szempontból. Jelen pillanatban az AMD és az Intel processzorai esnek egymásnak, az AMD Ryzen 9000 és az Intel Core Ultra 200-as generációnak kell megharcolnia a vásárlók kegyeiért. Egyik széria sem ígért nagy teljesítménybeli ugrást az előző változatokhoz képest, ám cserébe más területeken nagyot tudtak javítani. Az utolsó versenyző, a Ryzen 7 9800X3D november 7-étől érkezik meg a ringbe, a hardcore gamerek körében az lehet majd a befutó.

2025 első napjaitól pedig egy másik fontos komponens esetében várható némi harc. Jövő év elején leplezheti le az Intel, az Nvidia és az AMD is az újgenerációs videokártyáikat. Nem titok, hogy a flagship kategóriát az Nvidia fogja vinni, ám felhasználói oldalról sokkal izgalmasabb lehet majd a középkategória. A felhasználók legtöbbje abból az árszegmensből választ, ott pedig bizony mindhárom gyártó képviselteti majd magát. Éppen ezért a közösség már kiemelten várja, hogy mivel is készülnek a gyártók a 2025-ös CES eseményre.

Az AMD nem fogja vissza magát 2025 elején

A Chiphell fóruma igazi melegágya manapság az AMD, Nvidia szivárgásoknak

A Chiphell fóruma igazi melegágya manapság az AMD, Nvidia szivárgásoknak

Az elmúlt 1-2 évben a Chiphell fóruma igazi melegágya a szivárogtatásnak. Az esetek jelentős részében ijesztően pontosnak bizonyulnak ezek a bejegyzések, 2024-ben is többször bizonyítottak már az oldal felhasználói. Éppen ezért lehet kiemelten fontos az egyik legfrissebb bejegyzés, melyet a Videocardz csapata szúrt ki. Az egyik leaker nemes egyszerűséggel felsorolta, hogy milyen bemutatókkal készül az AMD a 2025 eleji konferenciára. Nézzük is szépen ezeket:

  • 🔴Laptop APU-k:
    • Ryzen AI 300 – Krackan Point
    • Ryzen AI 300 Max – Strix Halo
    • Ryzen HX Series – Fire Range / Fire Range X3D
  • 🔴Handheld APU-k:
    • Ryzen Z2 Extreme, Z2 és Z2G
  • 🔴Grafikus kártyák:
    • RDNA4 architektúra – Radeon RX 8000
  • 🔴Asztali CPU-k:
    • Ryzen 9 9950X3D és Ryzen 9 9900X3D

Jól látható, hogy minden szegmenst érint majd a vörös óriás. A legizgalmasabb a Radeon RX 8000 széria mellett a laptopos felhozatal lehet, ahol bizony ismét feltűnhet majd egy 3D V-Cache variáns. A 7945HX3D már bizonyított, így érdekes lehet, hogy mit tartogat Zen 5-re épülő utód.

Ezt olvastad már?

Így használhatod Magyarországról az Apple mesterséges intelligenciáját

×