Kevés mókásabb indie partijáték van, amiben a barátaiddal együtt nevethetitek végig a fizikai alapú kihívásokat – méghozzá teljesen ingyen.

2024.10.24. – Az Epic Games már fel is lőtte következő ajándék játékát, ami ezúttal egy kifejezetten humoros, kooperatív és single player játékmenettel egyaránt élvezhető partijáték. Ha akarsz jó nevetni és szeretsz következmények nélkül rombolni, akkor itt az ideje, hogy beszállj az őrületbe, amit az október 24-e és 31-e között ingyen letölthető indie játék kínál.

Moving Out

Nevében a lényeg: ez a partijáték a költözködés nehéz, de egyben szórakoztató oldalát fogja meg. Hozza azt a hangulatot, ami a legjobb az odébb cuccolásban: a barátokkal közös, nevetséges szerencsétlenkedést, miközben dobozokat, szekrényeket más kisebb-nagyobb tárgyakat kell együtt elcipelni a teherautóig. A kihívás persze akkor válik igazán súlyossá, amikor a legnehezebb holmikat kell mozgatni és egyszerre akár négy játékos együttműködésére van szükség (de, még egyszer: egyedül szintén tolhatod). A terep sem könnyíti meg a dolgotokat, de végülis a csukott ablakon ugyanolyan szépen átdobható a zongora, mint a medence fölött, és nektek az sem okoz gondot, hogy egy repülőgép szárnyáról ejtsétek a platóra a holmikat, ha nem saját értékekről van szó. Azért jobb lenne, ha minél kevesebb kárt okoznátok, mert a költöztető cégetek fennmaradása a tét!

A Moving Out alapjáraton 6900 forintot kóstál az Epic Games Store-ban, de október 24-e 17 órától egy teljes héten át ingyenesen letölthető és örökre megtartható.


Gábor János

Ezt is olvasd el:

Ha szorít az idő: 7 RPG azoknak, akik nem érnek rá

×