Így lődd be a CS2 skinjeid valós árát az Armory Pass érkezése után
A CS2 október elején egy viszonylag tartalmas frissítést kapott. Ezúttal ismét a skineket helyezte előtérbe a Valve fejlesztői csapata.
A CS2 október elején egy viszonylag tartalmas frissítést kapott. Ezúttal ismét a skineket helyezte előtérbe a Valve fejlesztői csapata.
A CS2 október elején egy viszonylag tartalmas frissítést kapott. Ezúttal ismét a skineket helyezte előtérbe a Valve fejlesztői csapata.
2024.10.16. – A Counter-Strike első, teljes kiadását 2000-re datálhatjuk. Ezt megelőzően már több béta verziót is próbálgathattak a játékosok, de a Half-Life modként indult FPS lövölde hivatalosan 2000. novemberében indult világhódító útjára. Mi sem mutatja jobban a jelentőségét ennek, hogy bizony a Steam is a játéknak köszönheti a megszületését. A Counter-Strike egy-egy nagyobb frissítése hatalmas gondokat okozott. A patchek letöltése és telepítése akár napokra is képes volt megbénítani a játékot. A Steam 2003-as megjelenése pedig erre nyújtott gyógyírt.
A Counter-Strike azóta több verziót is megélt. 2004-ben debütált a Counter-Strike: Source, majd 2012-ben a Counter-Strike: Global Offensive. A következő verzióra több mint 11 évet kellett várni, éppen egy éve, 2023 szeptemberében jelent meg hivatalosan a CS2. A skinek minden éra életében meghatározóak voltak, ám sokáig csak külsős, modifikációk formájában találkozhattak ezekkel a játékosok. A Valve azonban résen volt, a CS:GO megjelenése után realizálta, hogy bizony ebben a piacban irgalmatlan nagy (pénzügyi) potenciál lehet. A Counter-Strike 2 pedig megőrizte az előd több milliárd dolláros piacát. Az Armory Pass érkezése után azonban most ismét egyre több játékosban merülhet fel a kérdés:
Mennyiért adhatom el az új és régi CS2 tárgyaimat?
CS2 fegyver a Steam Marketen
A Steam piacos eladást nem érdemes magyarázni, hiszen ott világosan leolvashatjuk a görbéket, az éppen aktuális legalacsonyabb árakat. A felhasználók jelentős része azonban valós, kézzelfogható pénznemben szeretné látni a virtuális tárgyaiért kapott összeget. A Valve szürke zónaként kezeli a skinek eladásával és vételével foglalkozó oldalakat. Ameddig nem hoznak megkérdőjelezhető döntéseket az ilyen weboldalak tulajdonosai, addig a Valve sem zargatja őket. Az OPSkins esete azonban világosan megmutatta, hogy egy-egy rossz döntés után pillanatok alatt ugrik a cég a legnagyobb halra is. Ha eldöntöttük, hogy megszabadulnánk a skinektől, érdemes azt is megtudnunk, hogy milyen árcédulával érdemes kalkulálnunk.
Counter-Strike 2 – Mennyit érnek a skinjeim?
A jelen bejegyzésben nem foglalkozunk különleges patternekkel, Case Hardened Blue Gemekkel vagy épp igazán magas/alacsony float értékekkel hiszen azok árait még a sokat látott traderek is nehezen tudják megtippelni. Ahogy az is arany szabály, hogy JÓVAL a Steam piaci ár alá kell majd céloznunk az eladásaink 99%-ában. Átlagos kések, skinek esetében azonban nagyon egyszerű dolgunk lesz. 2024-ban a legkiválóbb oldal erre a célra a magyar érdekeltségű Pricempire.com lehet.
Az oldal használata meglehetősen egyszerű, de az alap funkciókon mindenképp érdemes lehet átfutnunk. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy egy M4A1-S | Hot Rod-tól szeretnénk megszabadulni, de hasonló felülettel találkozunk bármilyen kés, kesztyű vagy fegyver esetében.
Látogassunk el a Pricempire weboldalára, majd a fenti menüsávban, középen található beviteli mezőbe írjuk be az eladni kívánt tárgy nevét. Ha szükséges, akkor a kopás állapotát (Factory New, Minimal Wear stb.) is írjuk mellé, majd az oldal által feldobott lehetőségek közül válasszuk ki a megfelelőt.
Ezt követően eljutunk az adott tárgy dedikált oldalára. Az első ami szembetűnhet, az a bal oldalon található Liquidity sáv. Itt minél nagyobb százalékot mutat az oldal, annál könnyebben eladható az adott tárgy. Azt is leolvashatjuk, hogy mennyi kelt el belőle a Steam Marketen az elmúlt 24 órában. Alatta a többi változatot (Minimal Wear, Stattrak stb.) is megpillanthatjuk. Doppler, Gamma Dopplerek esetében pedig Phase-ekre lebontva is csekkolhatjuk az árakat.
Az oldal közepén pedig a különböző, külsős oldalakon található árakat pillanthatjuk meg. Ezzel az információval kiküszöbölhető, hogy túl sokat vagy túl keveset kérjünk a CS2 tárgyunkért. Nagy eséllyel a privát vevők vagy nagyobb hazai, nemzetközi traderek az oldalak áraihoz képest némileg kevesebbet ajánlanak majd, ám ekkor nem kell külön oldalakkal és az összeg külön kiutalásával szórakoznunk, illetve a megbízhatóságuk sem kérdéses.
Ha úgy döntöttünk, hogy valamelyik megbízható, de külsős oldalon szabadulnánk meg a Counter-Strike 2 skinjeinktől, a Pricempire ebben is segít nekünk. Természetesen a Pricempire által kidobott árakból pár dollárt érdemes levonnunk, hiszen az egyes platformok is elvesznek néhány százalékot, ahogy a pénz kiutalása sem teljesen ingyenes. Ennél sokkal lejjebb azonban csak szélsőséges esetben menjünk, ne hagyjuk magunkat átverni. Ahogy természetesen a 100%-os Market ár sem valós, így ne kergessünk hiú reményeket sem. Az PriceEmpire által feldobott oldalak mindegyikén tudunk eladni és venni is. Manapság a SkinPort, a SkinBaron, a Buff.Market és a CSFloat lehet a legajánlottabb az európai régióban, ám a DMarket vagy épp a GamePay sem rossz opció.
A fenti információk tudatában már jobban belőhetjük az egyes tárgyaink valódi értékét. Ahogy azonban már korábban említettük, különleges patterneknél, blue gemeknél, „rekord” floatoknál már kérjünk segítséget. Erre kiváló hely lehet a CS:GO HUN csoport vagy épp a GlobalOffensiveTrade subreddit is.
Így hozhatod ki a maximumot a Windowsból a Microsoft saját programjával