Idén ünnepli 85. születésnapját Batman. Egy ilyen mérföldkövet pedig meg kell ünnepelni, a CASTiFY például speciális gyűjtői tokokat gyártott.

2024.10.16. – Batman 1939-ben debütált a Detective Comics 27. számában, Bob Kane és Bill Finger alkotásaként. A karakter gyorsan az egyik legismertebb szuperhőssé vált, többek között sötét hangulata és emberközeli megközelítése miatt. Az évtizedek során a karakter és a történetei rengeteget változtak, de mindig hűek maradtak az alapvető koncepcióhoz: a Sötét Lovag igazságot szolgáltat Gotham városának.

Az 1940-es években Batman már saját képregénysorozatot kapott, ahol Robin, az első segítőtársa is megjelent. Az 1960-as években televízióba is átültették a karaktert egy színes, humoros sorozat formájában, amely ugyan népszerűvé tette, de összességében sokkal könnyedebb tónust kölcsönzött a figurának, mint amihez a rajongók hozzászokhattak addig.

Az 1980-as években Frank Miller The Dark Knight Returns című képregénye újradefiniálta a karaktert, egy sötétebb és komolyabb irányba fordítva, amely hatással volt a későbbi filmadaptációkra is. Az 1989-es Tim Burton-féle Batman film és a későbbi, Christopher Nolan által rendezett A sötét lovag trilógia világszerte ismertté tették a karaktert, hozzájárulva ahhoz, hogy Batman a popkultúra egyik meghatározó alakjává váljon. Legutóbb Matt Reeves alkotott maradandót, a The Batman akkora siker lett, hogy jelenleg is fut egy spin-off sorozata (A Pingvin) a Maxon, s már készül a hivatalos folytatás is…

Komoly mérföldkő

Batman 85 éves fennállása alatt ikonikus szimbólumává vált a hősiességnek és az emberi erőfeszítésnek, miközben folyamatosan megújult és alkalmazkodott a társadalmi változásokhoz. Ezt a változatos „karriert” hivatott megünnepelni CASTiFY legújabb batmanes kollekciója. A telefontokokra specializálódott cég több igencsak speciális tokról rántotta le a leplet nemrég, köztük olyan ünnepi darabról például, ami telefonunkat Batmobile-lá változtatja.

batman

A Burton-féle Batman-filmeket idéző Batmobile-telefontok

 

Jó, mondjuk biztosan irtózatosan kényelmetlen lehet egy ilyennel a zsebünkben rohangálni – lehet el sem tudnánk tenni -, feltehetően nem is „normál” használatra, hanem gyűjtői darabnak szánják a Batmobile-tokot a CASETiFY-nál. Nagy valószínűséggel ugyan ilyen szerepet tölt be a Bat-Signal AirPods tok is, ami egy asztalon hihetetlenül menő, egy táskában viszont legalább ennyire kényelmetlen.

Az elsősorban Apple termékekre készített speciális 85. születésnapos Batman termékeket már meg lehet rendelni a CASTiFY hivatalos weboldaláról.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

 

Ezt olvastad már?

Most FÉLÁRON kapható a Tomb Raider I-III Remastered PC-re

×