Ahogyan gondoltuk: irtózatosan drága lesz a PS5 Pro, a 30. évfordulós speciális kiadás pedig még annál is sokkal, de sokkal drágábban adják.

2024.09.26. – Nincs itt semmi látnivaló! – mondta Barbrady biztos úr, majd kisvártatva eloldalazott a konzolbolt kirakata elől, ahol sokkos izzadtságban úszva konstatálta a PS5 Pro magyar, forintosított árát. De talán neki van igaza, elvégre nem kényszerítenek senkit sem a vásárlásra, majd megveszi az, akinek telik rá. Szóval Magyarországon nem sokan. Aztán ki tudja? Lehet, hogy tévedek, és minálunk is úgy kapkodják majd a középgenerációs erőgépeket, mintha ingyen osztaná azokat a Sony.

Persze nem lesz ingyen, de még olcsón sem: a mai naptól előrendelhető alap PS5 Pro konzol – gyakorlatilag felszereltség nélkül egyetlen kontrollerrel – 329.990 forintba fog kerülni a legtöbb viszonteladónál (pl. Platinum és Konzolvilág). Ebben a csomagban nincs benne a talapzat, illetve a lemezmeghajtó sem, melyeket külön-külön kell beszerezzenek azok, akiknek szüksége van rá: előbbi átlagosan 12.000 forintba, utóbbi pedig 50.000 forintba kerül. Ugyanakkor meglepetésünkre a Platinumshopnál lesz (nem reklám) egy meghajtóval kiegészített csomag is (de ebbe sem került talapzat), amiért 379.000 forintot kérnek.

Tudtad, hogy az Unibeten Esport meccsekre is lehet fogadni? Most 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár, ha regisztrálsz! (x)

És ez még csak a sima gép! Ott van még nekünk a már messziről drága, a nyerészkedők álma, a 30. évfordulós egyedi PS1-re mázolt PS5 Pro is, ami már-már a félmilliót karistolja – jóllehet messze alulról, de épp csak egy lemezmeghajtó árával van lemaradva, amit bizony-bizony emellé sem csomagolnak. Lesz helyette PS-matrica, PS-poszter meg PS-gemkapocs, valamint DualSense Edge és egy sima kontroller, na meg csodamód egy talapzat is,

melyekért így 1099,99 eurót, azaz szimplán, adó nélkül átváltva 435.000 forintot kérnek a Sony hivatalos német felületén.

Aki lemezmeghajtót is szeretne mellé, annak már 485.000 forintot kell kicsengetnie – legalábbis akkor, ha a hivatalos eladóktól, és nem a nyerészkedőktől venné meg a limitált jubileumi gépet, amiből mindösszesen 12.300 darabot gyártottak. Néhány nyerészkedő például már most több millió forintot kér csak a biztos előrendelésért, azt pedig el sem tudjuk képzelni, milyen árak fognak itt-ott röpködni a november 21-i megjelenésekor.

Érdemes tehát magunkévá tenni Barbrady biztos úr mondását: „nincs itt semmi látnivaló”. És igazából tényleg nincs sok: az alap PS5-ön sincsen még igazán nagy, kihagyhatatlan exkluzív, ami minimum érezhetően visszafogott, kompromisszumokkal teli látványával indokolná a PS5 Pro létezését – amelyet ezidáig többségében régi, több éves játékokkal demóztak a Sony eseményein. Na meg pár év múlva amúgy is jön a PS6, inkább arra gyűjtsünk – vagy a PS6 Próra…

 


Bódi Dániel

Ezt is olvasd el:

Brutál sok játékot veszünk Steamen, amivel aztán SOHA nem játszunk

×