Konkrét információkat hintett el az Ubisoft arról, hogy a jövőben más stratégiát követne a játékfejlesztésben. Rájöttek, hogy fel kell pörgetni a dolgokat.

2024.09.23. – Úgy tűnik, hogy az Ubisoft már gőzerővel dolgozik a Far Cry sorozat jövőjén, pontosabban annak „következő generációs” verzióin. A New Dawn és Far Cry 6 – a sorozat legutóbbi részei – kritikai és üzleti szempontból is alulmúlták a várakozásokat (és ez nem egyedi eset az Ubisoft közelmúltban nyújtott teljesítményében), így a franchise nem a legjobb korszakát éli. Már két játék is megjelent az ötödik rész után, ami az egyik legnagyobb példányszámban eladott Ubisoft cím volt, és még több idő telt el azóta, hogy a sorozat kritikailag is kiemelkedőnek számított (utoljára a 2012-es Far Cry 3-mat tapsolta meg a gaming sajtó). Az Ubisoft számára nagy kihívás, hogy megújítsa a sorozatot, de közben vissza is hozza azt, ami egykor naggyá tette. De minden bizonnyal ezen fáradoznak – derült ki egy nemrég közzétett álláshirdetésből.

Újító főnököt keres az Ubisoft

A kiadott információk szerint az Ubisoft olyan 3D programozói csapatvezetőt akar felvenni, aki nemcsak a meglévő sorozaton, hanem annak „következő generációs” verzióin is dolgozna. „3D programozói csapatvezetőként te leszel felelős egy tehetséges programozói csapat vezetéséért, ami a Far Cry márka következő generációs játékainak fejlesztésén dolgozik. Az idődet csapatmenedzsment és projektmenedzsment feladatok között osztod el” – olvasható az álláshirdetésben.

Szép, szép, de azért van itt egy-két bibi.

Nem világos, hogy a „következő generációs” kifejezés itt valóban új hardveres platformokat jelent-e, vagy csak a sorozat jövőbeli részeire utal. Az is kicsit bizarr, hogy a hirdetésben elírták a címet („FarCry”), ami aligha növeli a bizalmat a meló iránt, hiszen arra utal, hogy a szöveg fogalmazója nem pontosan tudja, miről van szó. Az ilyesmi helyzetek időnként előfordulhatnak álláshirdetéseknél, különösen, ha a toborzást kiszervezik. Akármi is legyen az igazság, az elég biztosnak tűnik, hogy új Far Cry játékok vannak készülőben.

Bár hivatalosan még nem jelentették be a franchise új címét, vagy címeit, számos pletyka kering a lehetséges folytatás(ok)ról. A legfrissebb, megbízható forrásokból származó információk szerint az év elején két Far Cry játék már készülőben volt. Az egyik egy fővonalbeli folytatás (vélhetően a Far Cry 7), míg a másik egy multiplayer cím lehet. Elképzelhető, hogy ezek közül az egyik már jövőre megjelenik – mérlegel a ComicBook.

Gábor János

És ezt láttad már?

Még mindig 24 fps-ben készülnek a filmek és sorozatok – de miért?

×