Szeptember közepére már a legtöbb országban elérhető az RTX 4070 papíron gyengébb változata. Kiderült, hogy miről árulkodnak a részletes tesztek.

2024.09.23. – Az Nvidia szépen lassan lezártnak tekintheti az RTX 40-es szériát. A legutolsó, valóban újnak tekinthető modellek 2024 januárjában érkeztek meg. Ekkor debütált a 4070 Super, a 4070 Ti Super és a 4080 Super. Ezek teljesen átrendezték a GPU piacot, hiszen közel azonos árért valóban jobb teljesítményt adtak, a 4070 Ti Super esetében pedig mindezt 16 GB memóriával fűszerezték meg. Azóta sem pihent a cég, hiszen több, gyengébb videokártyában kicsit hibás, de magasabb szintű VGA-ba szánt GPU-t találunk meg. Ennek nincs hatása a kártyák teljesítményére, mindössze a gyártás optimalizációjáról szól.

RTX 4070

Forrás: TechSpot

Az RTX 4070 esetében azonban nem feltétlenül ez a helyzet. Már nyár elején lehetett pletykákat hallani arról, hogy a kártyán található GDDR6X memóriamodulokat GDDR6-ra cserélheti le a cég. A szükség szülte ezt a lépést, hiszen chiphiányról beszélhetünk, mely ezt a kártyát érinti a legjobban. Népszerű modellről beszélhetünk, főleg, ha a Super utáni árcédulákat vizsgáljuk. Remek kérdés volt azonban, hogy mekkora hatással lehet ez a változtatás a videokártya teljesítményére. Több kisebb oldal már korábban posztolt eredményeket, ám sokan a Hardware Unboxed / TechSpot méréseire vártak. Nos, az általuk mért eredmények is megérkeztek.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Nem ez az első eset

Az oldal munkatársai rögtön egy kis kitekintővel kezdték a tesztet. A GT 1030 kártya 2017 májusában jelent meg, 2 GB-nyi GDDR5 memóriával felvértezve. A megjelenést követő évben azonban érkezett egy DDR4 memóriával felvértezett modell is. Látszólag minden más adat stimmelt, ám jól látható a fenti mérésből, hogy hatalmas különbség volt a két variáns között. Azt azért lehetett sejteni, hogy az RTX 4070 esetében ilyenről nem lesz szó, csupán szemléltetni akarták, hogy nem idegen a cégtől ez a lépés. Itt is inkább a megtévesztő, azonos elnevezés volt rossz döntés az Nvidia részéről. 

Az RTX 4070 mérések

Az RTX 4070 a jelenlegi gaming király, AMD Ryzen 7 7800X3D mellett izzadt, mindezt pedig 32 GB-nyi DDR5-6000 memória társaságában tette. Ennek köszönhetően garantált volt, hogy nem a CPU lesz a limitáló tényező a játékokban, így remekül össze lehet hasonlítani az értékeket. Egy játékot külön is kiemelünk, ám az átlag lesz az igazán mérvadó.

Dying Light 2

Dying Light 2 esetében bizony 4%-os eltérést olvashatunk le. Ez elsőre nem tűnik soknak, ám remekül mutatja, hogy ez az apró változtatás dönt arról, hogy az RX 7800 XT elé vagy mögé érkezik az RTX 4070 a méréseken. Ezért lehet fontos kimérni az ilyen jellegű különbségeket is, még ha a specifikációk azt is mutatják, hogy elenyésző lesz a különbség.

1080p átlag

1440p átlag

RTX 4070

4K átlag

RTX 4070

Verdikt

Jól látható, hogy az értékek stimmelnek a kisebb oldalak által mért különbségekkel. 1080p esetében 4%-os különbségről beszélhetünk, 1440p-nél ez már csak 3% lesz, 4K-nál pedig 2%, hiszen ott már bizony nem a memória-sávszélesség lesz a limitáló tényező. A 4% nem tűnik soknak, ám a hazai és nemzetközi boltok is teljesen azonos árakon árulják az RTX 4070 GDDR6X és GDDR6 változatait. Az Nvidia pedig sem névvel, sem pedig extra matricával nem különbözteti meg egymástól. Néhány gyártó azért kiemeli a dobozon ezt, ám a felhasználók jelentős része nem is tudja, hogy egyáltalán figyelnie kell erre. Ez bizony a vásárlók megtévesztése, akárhogy is nézzük, még ha ezúttal olyan hatalmas hátrányba nem is kerül az, aki a „gyengébb” modellt emeli le a valós vagy virtuális polcokról.

Képek forrása: TechSpot

Ezt olvastad már?

Fáj a hátad és a nyakad játék közben? – Mutatunk néhány tippet, amitől jobb lehet

×