A NES egy legendás, ámde immáron ősrégi konzol, amit jó eséllyel csak azok élveznek ma már igazán, akik anno akkor is nyüstölték, amikor még újnak számított.

2024.09.16. – A ’80-as ’90-es évek gyermekei biztosan emlékeznek még a „sárgakazettás játékokra”. Ezek lényegében NES, vagy SNES kazetták voltak, csak éppen kalóz forrásból. Természetesen ez külföldön is jelenség volt, a japán Nintendo Famicom (Family Computer) névből eredeztethetően Famiclones-nak, vagyis „famiklónoknak” hívták ezeket a bootleg kazikat. Az eredeti, komplett (füzettel, dobozzal ellátott) SNES és NES kazetták ma már aranyat érnek, így a gyűjtök nagy kedvencévé váltak. Vagy így, vagy úgy, de a Nintendo tehát hatalmas hatással volt a régi idők játékosaira. Egy szintén gyűjtő és rajongó youtuber miközben egy érdekes projekten törte a fejét, rájött, hogy a NES kazettákban a hely sokkal nagyobb annál, hogy „csak” egy-egy játékra pazarolják azt. Fejébe vette, hogy készít valami izgalmasat, amire korábban még nem volt példa.

NES

Na ilyet sem láttunk még

A technológia mai állását figyelembe véve, a Nintendo régi konzoljai enyhén szólva röhejesnek tűnnek. Amit akkoriban egy konzol tudott, azt ma a piac legrosszabb okostelefonja is 200-szor jobban és gyorsabban csinálja. Ennek ismeretében a régi konstrukciók is átdolgozhatók, így James Channel is mert nagyot álmodni. Elhatározta, hogy az egész NES konzolt beleépíti egy NES kazettába, s azon keresztül fog más játékokat futtatni.

Ami még érdekesebbé teszi a projektet, hogy James mindezt úgy szerette volna elérni, hogy az adott kazetta ne veszítse el „játékjellegét”, a konzol funkciók csak amolyan másodlagos opcióként jelenjenek meg. Össze kellett tehát hozza azt, hogy egy NES kazetta egyik oldala megmaradjon olvasható játéknak, míg a másik rendelkezzen mindennel, amivel egy NES konzol, s még egy kártyaolvasó is beleférjen. Ez azért már nem hangzik könnyű menetnek.

 

A youtuber a projektről készült videójában erre ki is tér, bőven voltak nehezítő tényezők és először megugorhatatlannak tűnő akadályok. Azonban még ha nem is lett szép a végeredmény, funkció tekintetében minden előzetes tervnek megfelelt. Sikerült létrehoznia egy NES kazettát, ami képes volt játékként, vagy konzolként is működni. Ez egy igazi retro rajongó álma, nekünk is készíthetne egyet!

 

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Ezt olvastad már?

Eldőlt: Emmy szerint ezek most a legjobb sorozatok, amiket nézhetsz

×