Az Apple az elmúlt időszakban mindig szeptemberben leplezte le az új iPhone készülékeket. Úgy tűnik, hogy idén sincs ez másképp.

2024.09.09. – Az Apple augusztus végén hirdette ki a legújabb eseményét. A 2024-ben tartott WWDC esemény után ezúttal nem a szoftveres, hanem a hardveres oldal kap egy kis extra rivaldafényt. Azt azért már az elmúlt évek tapasztalatai alapján lehetett sejteni, hogy ezúttal is szeptemberre várható az új iPhone 16 széria leleplezése. A szivárgások is ezt az időt valószínűsítették, a meghívó kiküldése után pedig már nem is volt kérdés. Az Apple azonban nem csak új telefonokkal jelentkezik.

A szeptember 9-én elstartoló Apple esemény fő középpontjában a telefonok lesznek, ám igazi hardveresőre lehet készülni a pletykák alapján. Az alábbi eszközök bemutatására érdemes készülni a hétfői Keynote alatt:

  • iPhone 16 széria, a „sima”, a Plus, a Pro és a Pro Max modellekkel
  • A Watch széria is megújul majd: a Series 10, a fekete Ultra 2 és az SE 3 is megérkezhet
  • Az AirPods széria is nagy fejlődésen mehet keresztül, a pletykált AirPods 4 valójában két variánst takarhat majd

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a két új iPad modell még várat magára, ám volt, hogy már meglepetést okozott az Apple.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Így nézheted majd az Glowtime nevet viselő Apple eseményt

A legfontosabb a kezdési időpont tisztázása. Az óriáscég 10 am PDT időt adott meg, mely magyar idő szerint kereken este 19:00 óra. Ez is egybevág a korábbi évek tapasztalataival, általában ezt az idősávot szokta becélozni az almás cég a múltban is. Több opció is van az esemény követésére:

  • Adja magát az Apple Events dedikált weboldala. Legyen szó Mac-ről, iPhone-ról vagy PC-ről, a népszerű böngészők segítségével pillanatok alatt becsatlakozhatunk a közvetítésbe.
  • Szintén remek alternatíva lehet a YouTube stream, ahol szintén évek óta követhetjük az Apple eseményeit.
  • Az Apple TV előfizetők pedig az Apple TV alkalmazáson keresztül is követhetik a bemutatót.

Jól látható, hogy több lehetőség közül lehet válogatni, hogy garantáltan tudja követni bárki a szeptember 9-én, magyar idő szerint 19:00-kor startoló, Glowtime nevet viselő bemutatót.

Ezt olvastad már?

Íme az ultimate CPU ranglista 2024 szeptemberében – Itt a Ryzen 9000

×