Attól, hogy valami rendkívül szokatlan, nem törvényszerűen érdekes, de ez az öt autós videojáték mindenképpen az. Még ha nem is mindegyik jó.

2024.09.03. – Miután búcsúzik minden idők valószínűleg legjobb autós reality műsora és már azt is tudjuk, a gamerek, ha rajtuk múlik, milyen kocsikat hajtanak a legszívesebben a videojátékokban, ideje megnézni az öt legfurább autós játék listáját. A rajta szereplő címek javának kifejezetten jól áll, hogy bizarr, de akad köztük olyan is, ami elveti a sulykot, így talán érdemes a kerülendő játékok közé sorolni. Kösz a segítséget a gyűjtéshez, Traxion!

1. Stick Shift

A Stick Shift Robert Yang alkotása, és talán ez a legmeghökkentőbb az összes közül. Az alkotója szavaival élve „autoerotikus éjszakai vezetős játék”. Ha elsőre (és másodikra is) zavarba ejtő a meghatározás, az nem a véletlen műve, de ettől még nem lesz kevésbé igaz. A játékosok feladata az, hogy tökéletesen időzített váltásokkal (amit egérrel kell végrehajtani) haladjanak végig egy sötét, kihalt országúton. Minden jól időzített váltáskor az avatár egyre nagyobb „élvezetet” él át, ami igencsak emlékeztet arra a híres Vince McMahon mémre. Furcsa? Igen, nagyon is. A váltókar mint fallosz metafora finoman szólva is ütős, de mivel a játék csak körülbelül ötperces, nem válik túlzottan terhessé. Ingyen letölthető PC-re, de ez speciel a teljesen kihagyható kategória.

2. Nightmare Kart

Ha valami kevésbé pikánsra vágysz, a Nightmare Kart érdekes alternatíva. Ez a Bloodborne által inspirált gokart játék okozott szerzői jogi hercehurcát rendesen, de végül megállt a saját lábán. Bár egyértelműen a From Software epikus RPG-je ihlette, a Nightmare Kart egyedi csavarja az, hogy a Bloodborne gótikus esztétikáját ötvözi a Mario Kart csataelemeivel, ami egy meglepően jó játékot eredményez. Ingyen letölthető PC-re, „fizess, amennyit akarsz” alapon.

 

Lilith Walther fejlesztő egyébként adott hozzá még egy kis csavart: úgy alkotta meg, mintha egy régi PlayStation-korszakba repítő „demake” lenne. Ez sajátos horror hangulatú bájt kölcsönöz neki. A Nintendo klasszikus gokartjátékából ismert mechanikák ráadásul – mint a driftelés és a kigyorsítás – itt is jelen vannak, osztott képernyős multiplayerrel, trükkökkel és egy változatos karaktergárdával kibővítve a játék karrier módját. A fegyverfelvételek (nagy fegyverek, nem banánhéjak) segítenek megszabadulni a játék 15 pályáján elszórt szörnyektől, beleértve az extra nehéz bossokat is. A legjobb az egészben, hogy a Nightmare Kart tényleg egy jól megcsinált gokartos játék, meggyőző irányítási mechanizmussal.

3. Pacific Drive

A Pacific Drive-ban a játékosok természetfeletti jelenségekkel küzdenek az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidékének északnyugati régiójában, ahol az elhagyatott Olympic Exclusion Zone-t kell felfedezniük, hogy erőforrásokat gyűjtsenek, és megfejtsék, mi az istenharagja történt ott, ami miatt ennyire kihalt az egész. Az egyetlen közlekedési eszköz a rozoga autónk, amit fejleszteni, karbantartani és javítani kell, hogy megvédjen a környező borzalmaktól.

A végső cél a Zónából való menekülés, de ehhez működőképesen kell tartani az autót, ami lassan szinte a társunkká válik, ahogy a különféle rejtélyes anomáliák okozta károk nyomán egyre rosszabb állapotba kerül. Végső soron törődsz az kocsival, mert az is törődik veled, a garázsod pedig biztonságos menedékként szolgál a küldetések között. A kihívásokkal teli játékmenet és a másvilági atmoszféra révén a Pacific Drive igazán különleges élmény, amit tényleg kár kihagyni, ha egy kicsit is bírod az autós-felfedezős kalandokat.

4. Drive Girls

A Drive Girls a legfurább autós játékok egyike. Amit ezúttal sajnos nem a szó jobbik értelmében kell venni. A PS Vita exkluzív, 2017-es Drive Girlsben öt lányból választhatsz, akik szuperautókká tudnak átalakulni. Frankón. Egy gépbogárinvázió kellős közepén a választott autó/lány segítségével kell legyőznöd az ellenséget, miközben emberi és autó formában is harcolhatsz és vezethetsz. A csaták megnyerésével jobb autóalkatrészeket szerezhetsz, és javíthatod karaktered páncélstatisztikáit. A történetet mindeközben rajzfilmszerű jelenetek mesélik el.

 

Ha valaha is szeretted volna felfegyverezni a Honda Civicet, akkor ez a te játékod, de a lapos harc és még unalmasabb versenyszakaszok miatt inkább kifordult ízlés kérdése, amin nem sokat segít a gagyinak ható japán hangalámondás sem. Az anime esztétika ettől függetlenül bájos(nak hat), de ha bármi tanulságot le lehet vonni a Drive Girlsből, az az, hogy a mai világban a legbetegebb ötletek megvalósítására is lehet pénzt szerezni. A fejlesztőknek legalábbis sikerült.

5. Driver: San Francisco

Bár a Driver sorozat számos egyszerűen nagyszerű autós üldözős játékot tartalmaz, a Driver: San Francisco volt az első, ami bevezette a „Shift” mechanikát. Ez lehetővé tette a játékosok számára, hogy bármelyik közeli jármű vezetőülésébe teleportáljanak. Ennek persze megvan a maga magyarázata, vagy mije: a játékban John Tanner, a tapasztalt nyomozó bőrébe bújunk, aki a veszélyes bűnözőt, Charles Jerichot üldözve súlyos sérüléseket szenved, és kómába esik. A történet ezen a ponton veszi azt az érdekes fordulatot, hogy Tanner tudata a San Francisco-i utcákon kalandozik, és – a Shift képességének köszönhetően – különböző járművekbe szállhat be, hogy kövesse Jericho nyomát, vagy egyszerűen csak élvezze a város felfedezését. Magyarán: Tanner álomvilágában éljük át a valóságban is lezajló eseményeket. Adja magát, nem?

 

A Driver: San Francisco nagyrészt követi a Driver sorozat bevált formuláját: rengeteg (több mint 140) túlmotorizált és alulkormányzott izomautót és sok-sok akciódús autós üldözést tartalmaz. Emellett rengeteg engedélyezett modellt vonultat fel, olyan márkáktól, mint az Alfa Romeo, a Chevrolet, a Ford, a Lamborghini vagy a Volkswagen, de a Dodge is képviselteti magát Tanner 1970-es Challenger R/T-je formájában. A sorozat híres „Film Director” módja is visszatért (miután a Driver: Parallel Linesból kimaradt), lehetővé téve a játékosoknak, hogy epikus autós üldözéseket tervezzenek és osszanak meg másokkal. A játékot az Internet Archive oldalán próbálják megőrizni az örökkévalóságnak.

Gábor János

Ezt se hagyd ki:

Gamerek és autók – ilyeneket vezetünk szívesen a virtuális utakon

×