Az alaplapok általános felépítése már jó ideje nem változott. A méretek és szabványok állandóak, ám ötletes megoldásokból nincs hiány.

2024.08.26. – Az AMD, az Intel és az Nvidia is javában készül már a következő generációkra. Az AMD processzoros fronton néhány hete már el is végezte a nyitányt, így némi lépéselőnyre tehetett szert. Az Intelt sem kell azért félteni, hiszen augusztus végére már a 15. generáció véglegesnek szánt chipjei is legurulhatnak a gyártósorról. A megjelenés valamikor 2024 októberében lehet majd aktuális, első körben a drága alaplapok és drága processzorok érkeznek majd a boltok polcaira.

Meglehetősen fura a helyzet azonban az alaplapokat tekintve. Az AMD a Ryzen 9000 megjelenésével egy időben nem adott ki új alaplapokat. Aggodalomra semmi ok, a régi, A620, B650(E) és X670(E) példányok kiválóan kihajtják az újoncokat, egy-egy BIOS frissítés után. Ennek ellenére szokatlan, hogy csak az év második felében, illetve a 2025-es év elején érkeznek csak új AMD alaplapok. Ez azonban lehetőséget adott a gyártóknak arra, hogy a következő generációs alaplapjaikon egyszerre tudjanak fejleszteni néhány olyan apróságot, melyek megkönnyíthetik a későbbi vásárlók életét.

Az első AMD alaplapok már fel is tűntek a színen

2024 augusztusának végén került megrendezésre a Gamescom esemény. Augusztus 21. és 25. között adott helyt a rendezvénynek Köln városa. Szinte minden neves komponens- és hardvergyártó képviseltette magát a német városban. Ide sorolhatjuk az ASUS-t, az MSI-t, de a Wootingot vagy épp a Pulsart is. Az alaplapok alapvető tulajdonságai nem igazán változtak az elmúlt években. A csatlakozók persze fejlődtek, egyre nagyobb sebességeket érhetünk el egyre kisebb formában. Mostanra már talán mindenhol alap a beépített Wi-Fi és Bluetooth támogatás is. A fenti videóban az ASUS AMD-s felhozatalát tekinthetjük meg, az ATX szörnyektől egészen a MicroITX formátumig.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

 

Az Intel és AMD alaplapok is megkönnyítenék a felhasználók életét

Ha az alapvető tulajdonságok már hosszú évek óta nem változnak, akkor milyen téren fejlődhetnének mégis az alaplapok? Úgy tűnik, hogy többek között az ASUS és MSI csapata is rengetegszer feltette magának ezt a kérdés. Az új generációs Ryzen 9000 és Intel Core Ultra 200-as processzorokat befogadó alaplapok több remek újítással érkeznek majd 2024 őszén. Két újdonságot már éles környezetben is megfigyelhettek a Gamescom látogatók az alaplap gyártók standjánál:

Most már egyre több helyen találkozhatunk a távoli, PCIe slot kiengedését megkönnyítő gombbal

Most már egyre több helyen találkozhatunk a távoli, PCIe slot kiengedését megkönnyítő gombbal

  • A PCIe foglalatot, melyet leginkább videokártyás bővítésre használnak a felhasználók, igazán hasznos megoldásokkal látták el a mérnökök. A slot végén található kis pöcök már 2024-ben is elavultnak tekinthető, hiszen nehezen hozzáférhető, sokszor pedig éppen ezért könnyedén le is törik a túlbuzgó felhasználók. Az ASUS és az MSI gyakorlatilag minden egyes új alaplapjára felszerelt egy kapcsolót, mely elérhető helyen található, nem pedig a VGA alatt. A gombot lenyomva kiold a PCIe foglalat végén található pöcök és máris könnyebben kivehető a videokártya a gépből. Ilyen megoldással korábban is találkozhattunk már egy-két alaplapon, ám mostanra iparági standard lehet.
Szabadon állítható az M2 lefogató mérete, nincs szükség csavarokra

Szabadon állítható az M2 lefogató mérete 2242 és 22100 között, nincs szükség csavarokra

  • A másik megoldás az M.2 SSD-ket érinti. Korábban itt is el kellett távolítani a védőlemezt sok esetben, majd csavarokkal kellett bohóckodni. Az ASUS és MSI megoldásai itt is segítenének. Egyrészt az SSD-k behelyezése is sokkal egyszerűbb lehet, elegendő csak becsúsztatni a helyükre a háttértárakat extra csavarozás, vagy hűtőlemez eltávolítása nélkül. Másrészt az SSD-k méretének megfelelőn igazítható a slot és annak a lefogatása is, így nem sokat kell gondolkodni azon, hogy 2280-as vagy épp 2242-es méretű SSD kerül-e a gépbe, hiszen az állítható lefogató 2230 és 22100 között bármilyen méretet befogad.

A fenti újdonságok apróságoknak tűnnek első körben, ám a széles körben való elterjedésük már sokat segíthet a szerelés vagy bővítés során.

Ezt olvastad már?

Ritka az ilyen, de ezt a 10 filmet betiltották Magyarországon

×