A Marvel újra színre lépteti a jéghideg számításból világpusztító AI-szörnyet és legnagyobb ellenfelét. A színészek is újráznak.

2024.08.25. – James Spader (Feketelista) újra magára ölti a gonosz mesterséges intelligencia, Ultron szerepét a Marvel Studios közelgő Vision Quest sorozatában, amelyben Paul Bettany is visszatér a címszerepben. Spader legutóbb 2015-ben, az „Bosszúállók: Ultron kora” című filmben játszotta el a karaktert – emlékeztet a Variety. Habár Vízió technikailag meghalt a 2018-as Bosszúállók: Végtelen háborúban, a 2021-ben a Disney+-on megjelent WandaVízió című sorozatban kétszer is „feltámadt”: először mágia hatására, majd egy emlékek nélküli, fehér robot formájában.

Így térhet vissza a Bosszúállók AI-főgonosza

Vízió számára nyilván komoly kihívást jelent majd Ultron visszatérése, hiszen nagyon szoros közös múltjuk van. Ultron maga alkotta meg Vízió eredeti, szintetikus testét, amit saját mesterséges intelligenciája fejlett fizikai hordozójának szánt. Csakhogy a Bosszúállók közbeléptek, és helyette Tony Stark AI-asszisztense, J.A.R.V.I.S. került bele, így született meg Vízió. Az Ultron kora végén Vízió szembeszáll Ultron utolsó megmaradt robotjával, és úgy hisszük, elpusztítja – de ezt a jelenetet ugye nem nézzük végig a filmben. Spader visszatérése most megerősíti, hogy

Ultron egy változata valahogyan túlélte a mindezidáig végzetesnek gondolt találkozást.

Még nem világos, hogy Ultron hogyan fog visszatérni a sorozatban. A film forgatásán Spader motion capture technológiával keltette életre a karaktert, de ez a folyamat egy tévésorozat esetében túl költséges lehet (a She-Hulk: Ügyvédben Tatiana Maslany átalakítása állítólag kb. 25 millió dollárba került epizódonként) – arról nem is beszélve, hogy a színész se lesz fiatalabb: eltelt majd’ 10 év, és már 62 éves, így komoly harci jeleneteket aligha lehet elvárni tőle. A Feketelista utolsó két évadában is látszott, hogy nincs a legjobb fizikai formában, szóval még kérdés, hogyan fogja mozgásra bírni a toronymagas, szikár robot karakterét. Mivel azonban AI-ról van szó, nagyon sokféle alakot felölthet, ugyebár.

A Vision Quest forgatása 2025-ben kezdődhet, Angliában, és közel két év szünet után az első élőszereplős Marvel-sorozat lesz. A premierjét 2026-ra tervezik.

Gábor János

Ezt is olvasd el:

Sun Wukong legendája – Ezekben a címekben játszhatsz a Majomkirállyal

×