Ha tetszett az HBO The Last of Us sorozata, akkor ezt a 6 zseniális a filmet mindenképp nézd meg, mert a kedvenceid lesznek.

2023.03.23. – Véget ért az HBO The Last of Us sorozat adaptációja, amire szinte minden kritikus csak úgy dobálta a 9/10-es értékeléseket és a „minden idők legjobbja” jelzőket. Ez utóbbit még meg is lehet érteni, hiszen valóban nem készült még hasonló minőségben élőszereplős játékfeldolgozás, a közel tökéletes értékelésekkel azonban már bőven lehetne vitatkozni.

Egyrészt a sorozat nagyon erősen indított, ami egy komótosan építkező karakterdrámát festett a horizontra. Dráma ugyan volt, de a szereplők közti viszonynak egy nagyon hullámzó és csapongó ívet írtak csak, ami tele volt olyan fillerrel, azaz töltelék jelenettel és résszel, melyek teljesen fölöslegesen terelték el a figyelmet a központi szálról. Ez akkor működött volna jól, ha nem 9 epizódba próbálják besűríteni az első játék teljes történetét, azaz Joel és Ellie közti kapcsolat alakulását, amelyet több helyütt néhány perces snittekben próbáltak eldarálni, ami a játékban több mint 10 órát is felölelt.

Ezért pedig nagyon nagy kár, hisz a The Last of Us a poszt-apokaliptikus világa mellett pont a fő karaktereinek köszönheti a sikerét, akikre sokkal kevesebb idő jutott a sorozatban, mint amennyi egyáltalán elégséges lett volna. Szintén szomorkodásra ad okot, hogy Pedro Pascal és Bella Ramsey között tökéletes a kémia, akik sokkal több és szorosabb közös képernyőidőt érdemeltek volna.

Hogy ezt miért nem tudták tisztességesen megoldani, arra nincs válasz, de mentség sem nagyon. Egyrészt az adaptáció készültében masszívan részt vett a játékok alkotója, Neil Druckmann is, valószínűleg neki köszönhetjük sok helyütt a játékhűséget. Másrészt azonban egy csomó korábbi filmes példa állt előttük, melyek példázzák, hogyan érdemes a hasonló felütésű poszt-apokaliptikus karakterdrámákhoz nyúlni.

Reméljük, hogy a második évadra már sokkal jobban fog elsülni, addig viszont az alábbi filmeket ajánlom megtekintésre, melyek nem csak olyanok, de jobbak is, mint a The Last of Us.

1. Az út

Az út talán az egyik legjobb példa arra, hogy milyennek kellett volna lennie a The Last of Us-nak. Pedig a 2009-es filmeposznak mindössze két órája volt elmesélni a poszt-apokaliptikus apa-fiú kapcsolatot, aminél megrázóbbat a témában talán sosem láttunk.

De nem csak az alapfelállás egyezik a The Last of Us-szal: Az Út szintén egy adaptáció, amit Cormac McCarthy azonos című 2006-os kisregényéből készítettek. A történet során nem csak a párost ismerjük meg alaposan, de az őket fenyegető világot is, és az azt benépesítő – sokszor nem túl barátságos – embereket (igen, itt is akadnak kannibálok).

2. Az ember gyermeke

Az ember gyermeke egy sokkal elgondolkoztatóbb filmalkotás, mint a listán bármi. A történt szerint a világon élő összes nő meddő lett, így már 20 éve nem születik újabb ember. Gyerekzsivaj már nem létezik, az emberiség sorsa pedig megpecsételődött: 100 év múlva, amikor az utolsó ember is kileheli lelkét, vele hal az emberiség is.

Az emberiség tehát célját vesztette, és a közben egyre elharapódzó környezeti változások miatt egyre biztosabban halad a végzetébe. Senkinek semmi veszteni valója, tombol a terrorizmus, az erősebb kutya elve érvényesül. Ebben a világban aztán valahogyan teherbe esik egy afrikai menekült lány, az egyetlen nő, aki 20 éve képes volt rá, de mivel Angliában dúl az idegengyűlölet, ezt titokban kell tartani. A lányt a legnagyobb nyomornegyedben találták, ahonnan egy Theo Faron nevű férfinak kell kimenekítenie, és elvinnie őt egy biztonságos helyre.

Az ember gyermeke egy csodálatos és korszakos mestermű, ami bár 2006-os keltezésű, a mondanivalója ma talán sokkal aktuálisabb, mint valaha.

3. 28 nappal később

Danny Boyle kult-klasszikus filmje egy picit talán kilóg a sorból, ez ugyanis inkább egy megreformált zombifilm, mint egy horrorba öltött road movie. A történet egy kómából frissen ébredt férfi útját mutatja be, aki 28 napig feküdt eszméletlenül egy kórházban. Miután hirtelen és váratlanul felkelt, rémülten konstatálta, hogy rajta kívül tulajdonképpen senki sincs a városban.

Nem sokkal később belebotlik egy pár emberbe, akik elmesélik neki, hogy egy rejtélyes vírus egyetlen hónap alatt lesöpörte a komplett emberiséget a Föld színéről. A gond csak az, hogy akik elkapták a betegséget, azok rövid úton éjszaka portyázó élőhalottá változtak. Szóval szinte mindenki.

Aki esetleg kevésnek tartotta a The Last of Us akciójeleneteit, az mindenképp nézze meg a 28 nappal későbbet, ami nem mellesleg Cillian Murphy karrierjének egyik gyújtósa volt anno.

4. Maggie

Ebben a poszt-apokaliptikus világban bár komoly veszélyt jelentenek a zombik, az emberiség megtanulta kezelni a helyzetet, és ellenállni a fertőzötteknek, ezzel pedig nagyjából fenntartani a világ végéhez viszonylagos rendet. A fertőzötteket karanténba zárják, vagy önként véget vetnek az életüknek, ami pár napnál úgysem tartana már tovább.

Schwarzenegger filmbéli lánya Maggie is megfertőződik. Bár az orvosok figyelmeztetik a konok és kitartó apukát, hogy a lányának semmi esélye, ő mégis hazaviszi, hogy az utolsó napjait még együtt töltsék, miközben fokozatosan bomlik meg az elméje.

5. Hang nélkül

A Hang nélkül egy egészen üdítő meglepetése volt a 2018-as esztendőnek, ami a Bird Box-hoz hasonló egyedi témára fűzte fel a világvégét. Itt ugyanis nem egy zombivírus vagy egy gombajárvány okozza az emberiség nagy részének vesztét, hanem olyan láthatatlan lények, melyek ultraérzékeny hallással cserkészik be az áldozatokat.

Ebben a világban kell valahogyan, a lehető legzajtalanabb módon túlélnie az Abbott családnak, akik viszontagságos életét izgulhatjuk végig. A The Last of Us-hoz hasonló utazás viszont csak a második részben veszi kezdetét, amikor a család tragédiák sorozata miatt kénytelen elhagyni az otthonát.

A Hang nélkül elsőre egy tipikus szörnyhorrornak tűnhet, de ennél sokkal többről van szó. Az első film a család tagjai közti kapcsolatnak ágyaz meg, illetve a közös borzalmak megélésének és feldolgozásának, míg a folytatásban már kinyílik a világ, benne mindenféle szerzettel – és rettenettel, természetesen.

6. Tizenegyes állomás

Az utolsó pontban csalok egy picit, a Tizenegyes állomás ugyanis nem egy film, hanem egy komplett történetet elmesélő minisorozat. A poszt-apokaliptkus dráma (ami Emily St. John Mandel regényéből készült) egyébként szintén az HBO-n futott, szóval akár azonnal neki lehet esni a The Last of Us második évadára várva.

A Tizenegyes állomás tulajdonképpen egy másfajta The Last of Us-ként is értelmezhető, ami igazából sokkal jobb is annál. Igaz, egyszerűbb a felütés, hiszen itt egy durva sertésinfluenza-járvány miatt következett be a világvége, így zombik, szörnyek és ezekhez hasonló veszélyforrás nincs, de nem is hiányoznak nagyon, hisz a fókusz az önmagát összekaparó emberiségen van.

A sorozat mindösszesen 10 epizódból áll, melyekben több különböző szálon (és időben) futó, de mégis valahogy kapcsolódó sztorikat mesélnek el. Az egyikben például egy Joel és Ellie párosához nagyon hasonló történetet ismerhetünk meg, míg egy másikban egy kisebb kompánia utazását követjük nyomon, a közös bennük, hogy mélyen emberiek és karakterközpontúak.

A Tizenegyes állomás egyszerűen az a sorozat, ami a The Last of Us akart lenni. Egy remekül megírt, érdekes karakterekkel benépesített poszt-apokaliptikus kaland, amely sokkal inkább szól az emberek közti kapcsolatokról, mint az őket fenyegető borzalmas világról. Egy kötelező darab, a The Last of Us után pedig pláne!

Én ezeket a filmeket ajánlanám a The Last of Us második évadára várva az időt valahogy eltöltendő. Ha viszont még tudnál ajánlani más néznivalót, akkor azt mindenképp írd meg kommentben. Akkor is, ha az a Logan.


Bódi Dániel

Ezt is érdemes elolvasnod:

9 érdekesség a The Last of Us sorozatról, amit még biztosan nem tudsz

 

×